Keresztutak

Az Európai Protestáns Gyûjtemények idei találkozója Wittenbergben, az európai reformáció talán legfontosabb városában, Luther Márton (1483–1546) mûködési helyén zajlott. A francia reformátusok által közel húsz éve útjukra indított összejövetelek 13 éve váltak nemzetközi, európai találkozóvá. A több mint száz résztvevõ nagy része francia református volt, a többi elzászi evangélikus, olasz valdens, belga és spanyol protestáns, cseh testvéregyházi, svájci, továbbá meghívták a németországi hugenotta és valdens emlékhelyek képviselõit is. Magyarországról Harmati Béla László, az Evangélikus Országos Múzeum igazgatója és Czenthe Miklós, az Evangélikus Országos Levéltár vezetõje, valamint Kovács Teofil, a debreceni református nagykönyvtár munkatársa volt jelen ezen a májusi konferencián.

A szász választófejedelmi címet birtokló Wettin család 1485-ben kettéosztotta területeit, így vált a korábban kis városnak számító Wittenberg a választófejedelemség központjává. III.(Bölcs) Frigyes 1502-ben alapította meg a wittenbergi egyetemet, amely reformáció korában, 1530–1620 között a leghíresebb német egyetem volt. Az egyetemi templomként is funkcionáló vártemplom ajtaja ekkor afféle hirdetõtáblának számított, ezért a reformáció nyitányaként, 1517-ben Luther itt szögezte ki 95 tételét.

1. óta Philipp Melanchthon (1497– 1560) is az egyetem tanára volt. Luther legközelebbi munkatársaként a humanista mûveltségeszményt igyekezett össze-egyeztetni a reformáció tanításával. A reformáció hívei és a neves tudósok egész Európából sereglettek a városba (Giordano Bruno is tanított itt két évet 1586–1588 között). A wittenbergi nyomdák – amelyek a németországi nyomdatermékek jelentõs részét állították elõ – lehetõvé tették az új hit messze földre való eljuttatását.

Nekünk, magyaroknak e város különösen is fontos, hiszen a 16. században a három részre szakadt országnak nem volt saját egyeteme, ezért Wittenberg vált a magyar reformáció egymást követõ nemzedékeinek tanulóhelyévé. Nemcsak az evangélikus, hanem a 16. század végéig a református hitújítók szinte teljes „kara” itt tanult. (A németül nehezebben értõknek Melanchthon latin igemagyarázatokat tartott.) A wittenbergi egyetem századokon át szolgált a magyarországi evangélikus lelkészek továbbképzési helyeként. Az egyetemet 1817-ben helyezték át Hallébe, amely ma a Martin-Luther-Universität Halle–Wittenberg nevet viseli. 1994-ben hozták létre Wittenbergben a hallei egyetemhez tartozó Leucorea alapítványt, ami Wittenberg görög elnevezésérõl (Wittenberg=Weissenberg=Fehér-hegy) kapta nevét. A Leucorea több tudományos intézetnek – mint például a reformációtörténeti és a lutheri ortodoxia központnak – ad otthont, és könyvtárral, vendégszobákkal, konferenciateremmel áll a kutatók rendelkezésére.

A tanácskozás programja jelentõs részben egyfajta Luther-zarándoklat, Luther és az európai protestantizmus emlékhelyeivel való ismerkedés volt.

Wittenberg az egykori NDK középsõ részén, az Elba partján fekszik. A korábbi közigazgatás átalakításával létrejött új tartomány a Sachsen-Anhalt nevet kapta, amely fõleg vegyipari területként ismert, és a rendszerváltás óta jelentõs munkanélküliséggel, illetve társadalmi gondokkal küzd. E régiónak a hagyománytiszteleten kívül ezért is fontos a Luther-turizmus fejlesztése, igyekeznek tehát a kulturális fejlesztéseket idegenforgalmi szempontból is hasznosítani. A magát „Luther országaként” aposztrofáló Sachsen-Anhalt az itteni Luther-emlékhelyek fenntartására állami alapítványt hozott létre. Ennek köszönhetõen a szocializmusban meglehetõsen szürke városkává vált Wittenberg a rendszerváltás óta megújult, ódon épületeit, szép polgárházait mûemléki gonddal állítják helyre. A történelmi városmagot jelentõ hosszú fõutca – mely a fejedelmi palotától és a vártemplomtól a Luther-házig húzódik – városképi szempontból egységes és reformációtörténetileg páratlan kulturális együttessé alakult.

A Luther nevét hivatalosan is fölvevõ Wittenberg (Lutherstadt Wittenberg) számára oly fontos Luther-kultuszt az NDK-s „szocializmusépítés”, „osztályharcfokozás” elsõ idõszakában nemigen támogatták, mivel túlságosan egyházinak érezték azt. Ez a helyzet késõbb változott – talán Lutherben egyfajta „keletnémet kulturális hagyományt” fedeztek fel –, így az 1983-as Luther-év alkalmából állami támogatással felújították a reformátor házában látható kiállítást. A Luther-ház – korábban Lutherhalle, ma inkább Lutherhaus – 1883 óta az egyik legjelentõsebb reformációtörténeti múzeumnak ad otthont. Az épület – eredetileg Ágoston-rendi szerzetesek háza – fejedelmi ajándékképpen került Luther tulajdonába, majd annak halála után nem sokkal a wittenbergi egyetemé lett. A ház elé épített szárnyban ma evangélikus lelkészképzõ (Predigerseminar) mûködik. A tárlattal együtt az annak otthont adó Lutherhalle szép mûemlék épülete is megújult.

Az európai protestáns gyûjtemények tanácskozásának fontos célja volt, hogy korszerû múzeumpedagógiai és kiállítástechnikai módszerekkel segítse az egyházi mûemlékek és kulturális emlékek minél szélesebb körû megismertetését. Az új kiállítás elsõsorban Luther wittenbergi mûködésére koncentrál, és csak eredeti, ám a korábbinál kevesebb számú tárgyat mutat be. Az egységes kinézetû és kétnyelvû (német, angol) magyarázó táblákon kívül ötletesen elhelyezett számítógépek segítségével lehet részletesebb információkhoz jutni.

Természetesen továbbra is látható a Luther-szoba korabeli bútorzatával, illetve a díszes szónoki pultot tartalmazó elõadóterem. E helyütt azonban – leromlott állapota miatt – sajnos ma már nem tudják bemutatni a 16. századi wittenbergi magyar diáktársaság eredeti zászlaját, amely a koronás címert ábrázolja (talán ezért is álltak meg a rendszerváltás elõtt olyan áhítatosan a magyar látogatók itt).

A legfölsõ emeleten érdekes tárlat mutatja be a Luther-kultusz egyes állomásait. Tanulságos volt látni, ahogy az egyes korok a maguk szája íze szerint alakították ki saját Luther-képüket (például egy germán arcélû szobor a náci idõkre emlékeztetett, a reformátort a nép egyszerû sorból felemelkedett fiaként ábrázoló alkotás pedig az NDK-s korszakot idézte).

A Luther-házon és a Leucoreán kívül Wittenberg még több elsõrangú reformációtörténeti mûemlékkel rendelkezik. Ilyen például a városi templom, ahol Luther sokszor prédikált. A szépen helyreállított épületben a találkozó résztvevõi istentiszteleten lehettek együtt, és megcsodálhatták a reformáció nagy festõalakjának, id. Lucas Cranachnak (1472/1473–1553) az oltárképét. (Ebben az évben emlékezünk meg halála 450. évfordulójáról.) A fõtéren a szép reneszánsz városháza elõtt áll Luther és Melanchthon szobra. A vártemplom nemcsak Luther és Melanch-thon sírját õrzi, hanem színes üvegablakábráin három neves magyar- országi reformátor: Dévai Bíró Mátyás, Leonhard Stöckel és Johannes Honterus arcképét is.

Érdekességképpen megemlíthetõ, hogy Wittenberg néhány éve testvérvárosi kapcsolatot ápol Békéscsabával. Ennek köszönhetõen egy magyar– német baráti egyesületet hoztak létre a városban, illetve a Luther-ház közelében nemrég egy magyar étterem nyílt.

A tartalmas konferenciát egész napos kirándulás gazdagította. A tanácskozás résztvevõi Halléban megtekinthették a magyarországi pietizmusra is hatást gyakorló Francke-alapítvány intézményeit, amelyek a 17–18. század fordulóját követõen nemcsak a protestantizmusnak, de az európai szellemi és társadalmi fejlõdésnek is fontos mûhelyei voltak; illetve Eislebent, Luther szülõvárosát és halálának helyszínét.

Czenthe Miklós