Keresztutak

Az evangélikus Mikszáth Kálmán által egykor csak tót atyafiaknak nevezett hazai szlovákság mintegy kétharmada evangélikus. Többségükben Nógrád és Pest megye, valamint a Dél-Alföld településein élnek. Életükről, szokásaikról az Országos Szlovák Önkormányzat (ÖSZO) munkatársát és szlovák nyelven is szolgáló lelkészeket kérdeztünk.

Az Országos Szlovák Önkormányzat 120 ezer szlovákot tart számon Magyarországon. Klauszné Fuzik Ildikó, az OSZÖ hitéleti albizottságának elnöke, a Ĺudové Noviny című szlovák hetilap főszer-kesztőhelyettese lapunknak elmondta, hogy évente egyszer ökumenikus bibliai tábort tartanak, az evangélikus gyerekek részére pedig egy évben 2-3 tábort is szerveznek, ebből egyet szlovákiai helyszínnel. Céljuk – mivel nincs mindenhol szlovák nyelvű lelkészi és istentiszteleti szolgálat – az „alapimák” megtanítása és a bibliai fogalmak megismertetése.

Hogy ma pontosan hol is vannak még szlovák nyelvű evangélikus istentiszteletek Magyarországon, arról elsőként Nobik Erzsébettől érdeklődtünk, aki 1999 szeptembere óta „országos szlovák lelkész” minőségben szolgál. Mint mondotta, Szarvas mellett még Tótkomlóson és Pitvaroson tartanak hagyományos szlovák istentiszteleteket. (Tótkomlóson az óvoda is kétnyelvű, ott szlovákul is vannak foglalkozások.)

Pitvaroson a szlovák hatás olyan erős, hogy még a magyar istentiszteleteken is hallhatunk szlovák énekeket, a hívek olyannyira ragaszkodnak a 17. századi Tranoscius énekeskönyvhöz. (Más gyülekezetek is erősen kötődnek ehhez az 1636-os énekgyűjteményhez, jóllehet a Szlovákiai Evangélikus Egyházban ma már az 1992-ben kiadott, a nyelvi változásokat is tekintetbe vevő új énekeskönyvet használják. – A szerk.)

A szlovák istentisztelet jellegzetessége az énekelt liturgia. A prédikáció kivételével minden énekes formában történik. Az említett településeken kívül Nobik Erszébet máshol is igyekezett új életre kelteni az elfeledettnek hitt szlovák hagyományokat. Mint elmondta, arra törekszik, hogy jó kapcsolatot alakítson ki az adott helyi kisebbségi önkormányzatttal és a lelkészekkel. Felkérésre bárhol szívesen tart szlovák istentiszteleteket, így például Csabacsűdön, Orszlányban, Vanyarcon vagy Kardoson is volt már szolgálata.

Amint azt Nobik Erzsébet is hangsúlyozta, a történelem viharai sokat ártottak a hazai szlovákságnak. A második világháborút követő kitelepítések után sokan nem merték felvállalni nemzetiségi hovatartozásukat, mára már szinte teljesen asszimilálódtak. Míg az idősebbek még beszélik a nyelvet, és ismerik a Tranoscius énekeskönyv énekeit, addig a fiatalokról általánosságban ez már nem mondható el.

Napjainkra maroknyira csökkent a pesti szlovák ajkú egyházközség tagjainak száma is. A nagymúltú gyülekezet 1925-ben iskoláját, negyven esztendővel később – állami nyomásra – templomát veszítette el. Csak ezzel a feltétellel kaphattak engedélyt arra, hogy új templomot építsenek. Ekkor a korábban iskolaként szolgáló épület első emeletén kápolnát alakítottak ki. (A gyülekezet történetéről bővebben a Luther Kiadó által megjelentetett, „A Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerülete az ezredfordulón 2000–2001” című, dr. Sólyom Jenő által gondozott kiadványban olvashatunk – A szerk.)

*

Békéscsabán minden reggel 8 órakor tartanak rövid szlovák nyelvű istentiszteletet, egy úgynevezett modlitbát. A gyülekezet kivételes helyzetben van, hiszen mindhárom lelkésze – Aradi András Péter, id. Kutyej Pál Albert, valamint fia, ifj. Kutyej Pál Gábor – beszéli a szlovák nyelvet. Így vasár- és ünnepnapokon is rendszeresen van szlovák nyelvű istentiszteleti szolgálat.

Magyarországon egyedül itt él az a szokás, hogy a nagy ünnepek (karácsony, húsvét, pünkösd) első napján a lelkészek a Luther-kabátjukon még egy albát is viselnek. Szlovákiában ez minden templomi szolgálatnál így történik. Békéscsaba még azért is különleges, mert ebben a gyülekezetben két Mária-ünnepről is megemlékeznek: február 2-án Mária megtisztulásáról és Jézus templomi bemutatásáról, március 25-én pedig az angyali jelenés és a fogantatás ünnepéről.

Gulácsiné Fabulya Hilda terényi lelkésznő az Országos Szlovák Önkormányzat tagja, valamint a helyi szlovák önkormányzat elnöke. Megtudhatttuk tőle, hogy pár évvel ezelőtt még rendszeres volt a vasárnap délutáni litánia. Mostanra azonban szolgálati helyén annyira lecsökkent a szlovák istentisztelet iránti igény, hogy már csak alkalmanként, felkérésre végez itt – vagy az ugyancsak Nógrád megyei Bánkon – szlovák nyelvű szolgálatokat. Megemlítette ugyanakkor a június 29-én tartandó nemzetiségi napot, amelyen – a hagyományoknak megfelelően – mindig van kétnyelvű, szlovák–magyar istentisztelet. „Ezen túlmenően ápoljuk a zahorai testvérgyülekezeti kapcsolatokat is” – hangsúlyozta Gulácsiné Fabulya Hilda.

„Kondoroson a szeptemberi »Kukorica Napok« elnevezésű községi rendezvény ad alkalmat arra, hogy szlovák–magyar hagyományőrző istentiszteletet tarthassunk. Ettől eltekintve már 15 éve nincs szlovák nyelvű szolgálat, mert – bár az általános iskolában van lehetőség arra, hogy a diákok szlovákul tanuljanak – a nyelvet sajnos egyre kevesebben értik és beszélik” – mondotta Tuska Tibor lelkész.

Mekis Ádám acsai lelkész arról szólt, hogy a gyülekezet esetében csak idézőjeles szlovák istentiszteletről beszélhetünk. A Tranoscius énekeskönyv énekei mellett egy rövid, magyar nyelvű prédikációból álltak a kezdetben minden vasárnap, de mára – a fogyatkozó létszám miatt – csak havonta egyszer megtartott „szlovák nyelvű” gyülekezeti alkalmak.

Öt esztendeje, hogy a mezőberényi gyülekezet – a helyi szlovák szervezettel együtt – október elején egyházi kórustalálkozót szervez, amelyen a résztvevők hagyományos szlovák népviseletbe öltöznek. „Szlovák istentiszteleteket havonta egyszer tartunk. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a liturgia szlovákul, az igehirdetés pedig magyarul hangzik. Az idősek napközi otthona viszont – amely egyházi intézmény – rendszeresen helyet ad a kisebbségi szlovák önkormányzat különböző rendezvényeinek. A mezőbe-rényi napokra, amit augusztus 19–23. között rendeznek, alkalmanként érkeznek szlovák tánccsoportok is, melyeknek mindig nagy sikere van. A helyi óvodában és iskolában is lehet szlovákul tanulni”– tudjuk meg Feyér Sándor István mezőberényi lelkésztől.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy míg a hazai evangélikus szlovákság idősebb generációjának tagjai őrzik a nyelvet, és ápolják a hagyományokat, a fiatalok csaknem teljesen asszimilálódtak. Szlovákul tudó lelkészeink mégis hűséggel végzik mukájukat.

Amiképpen Nobik Erzsébet lelkésznő – a maga és lelkésztársai szolgálatáról – megjegyezte: „Úgy kell dolgoznunk, mintha minden rajtunk múlna, de a legkisebb eredményért is az Úrnak kell hálát adnunk.”

Gazdag Zsuzsanna