Keresztény szemmel

Unokáimtól kaptam egy cserép virágot. Reggeli csöndességemben a fehér szirmokban gyönyörködöm. Egy Ige jut az eszembe: "Gyönyörködjél az Úrban, és megadja szíved kéréseit." (Zsolt 37,4) Csak ennyiből állna?

Gyönyörködni… ez maga a boldogság. Eszerint a boldogság a szépséggel rokon. A szépség pedig harmónia. Istenem, köszönöm a látó szemet, mely képes befogadni a szépséget. Amerre nézek, dús lombú fák, sokszor épp a legfelső águk leghegyén himbálódzó madárral, fölöttük az ég kékje, fehér felhőfoszlányokkal, a fűben madarak szökdécselnek. Gyönyörű a világ! Isten szeretete tölti be.

Ízlelgetem a gondolatot: a szeretet a maga sokrétűségében egy érintkezési ponton a szépséggel azonos. Csak szeretet-töltetű szív alkothat igazán szépet. Milyen harmónia nyilvánul meg magában az alkotásban is! Szív és agy együttrezdülése mozdítja a kezet, és az ujjak mozdulatainak összhangjából szépség születik.

A Teremtő szeretete megannyi szépséggel árasztotta és árasztja el a teremtett világot. Hűs erdők, virágos rétek, vékony erecskék, szélesen hömpölygő folyók, kristálytisztán csordogáló forrásvíz, dübörgő vízesés, fantasztikus alakzatú sziklák, mohával benőtt kövek, a sötét eget végighasító fényesség, a tojásból nemrég kibújt pihés kiscsibe, doromboló cica, piros szemű nyuszi, gőgicsélő kicsi gyermek – s mi mindent lehetne még felsorolni – megannyi szívet gyönyörködtető jelei Isten szeretetének. A sort végiggondolva mosolygós örömmel telik meg a szív. A szeretet ezek szerint örömforrás is!

A szeretet szépség, harmónia, öröm. Ezek egyike sem képzelhető el tisztaság nélkül. A szeretet tehát egyenlő a tisztasággal is. Az érzések tisztaságával, önzetlenséggel.

És most akaratlanul sötétre fordul a kép. De ne engedjünk neki nagyobb teret a feltétlenül szükségesnél! Merthogy a valósághoz a sötétség is hozzátartozik. Mielőtt ezt is számba vennénk, forduljunk előbb a fény felé. Hiszen a szeretet ezzel is azonos! Tiszta fényű tekintet, számítás nélküli, világos beszéd, egyfajta sugárzás is a szeretet velejárói. Mint ahogy világosságot gyújtunk a sötétben tapogatózónak, hogy el ne botoljon, meg ne üsse magát. Ahol nincs szeretet, ott világosság sincs. Ott nemcsak teret engednek a sötétségnek, de mesterségesen is ködösítenek.

Csoda-e, ha a sötétben botorkáló ember belül is elsötétül, ha csúnya gondolatok csúnya szavakat és tetteket szülnek? Mesterséges, idegesítő fények, hangok közt keresi a vágyott harmóniát, lelke megnyugvását, és ezért mesterséges szereket vesz magához. Természetes szépsége a fény nélküliségben lassan lekopik róla, mesterséges eszközök használatára kényszerül. A koromsötétben megtévesztő hangok jutnak el hozzá különféle irányból, tapogatózik, elbotlik, talán végleg elterül, és a többiek ott a sötétben átgázolnak rajta.

Az Isten szeretet. A szeretet szépség, öröm, harmónia, tisztaság, fényesség. Isten ellensége mindaz, ami rút, elkeserítő, szennyes, zűrös és sötét. Ebből egyenesen adódik, hogy mi a tennivalója Isten népének. Szépet alkotni. Széppé varázsolni a környezetünket. Szépen beszélni. Adottságainkkal embertársainkat gyönyörködtetni. Felhívni a szépségre a figyelmet. Örömöt szerezni szavunkkal, gesztusainkkal, tetteinkkel. Örülni minden apróságnak. Az öröm képességére megtanítani gyermekeinket. Tisztaságban élni. Tiszta gondolatokkal, tiszta szándékkal, tiszta otthonban, tiszta környezetben.

Mindez együtt világosságot teremt fejben, szívben, otthonban, közösségben, a világban ott, ahol élünk.

Nincs más eszközünk a sötétség ellen. De ezt az igyekezetünket megáldja a szeretet forrása, Isten. Szépséget alkotni tőle tanulhatunk, valódi örömöt ő tud adni a szívünkbe, amitől aztán tiszta és ragyogó lehet a tekintetünk. S ha így nézünk a körülöttünk lévőkre, a sötétségben veszteglő világra, akkor remélhetjük, hogy ez a világosság másokat is át fog járni.

Szántó Vilmosné