Keresztény szemmel

Gyorsan múlnak a napok, hetek. Új tanév közeledik. Figyeljünk erre a szóra: „tanév” – tan+év. A tanulás és a tanítás időszaka. Csak ez a fontos? Hiszem és vallom, hogy a nevelés, az erkölcsi nevelés sokkal fontosabb.

Érzelmileg kihűlő, erkölcsileg értékvesztett korban élünk, melyet a Mammon kormányoz. Az elmúlt évtizedek legnagyobb vesztesége a fokozatos erkölcsi romlás, az erkölcsi csőd. Törtetés és erőszak, közömbösség, erkölcsi zűrzavar az élet minden területén. Az emberek nagy része biztos erkölcsi normák nélkül él. Ez az élet minden területén tovább rombol, végső soron súlyosan akadályozza a társadalom egészséges fejlődését. A bűn egyre gátlástalanabb formában jelenik meg. Ezért olyan szükséges az erkölcsi nevelés. A versenykényszer következtében az iskolában a minél több ismeret megtanítása és számonkérése lett a legfontosabb. Az iskolában tanítás, oktató-nevelő munka folyik. A nevelés jóformán teljesen háttérbe szorul.

Tágabb értelemben: mindenki mindenkit nevel. A tanár, a család (szülő) és a társadalom egyaránt. Ma már sajnos egyértelmű, hogy mind kevesebb az igazán pozitív példa, gyermekeink egyre inkább neveletlenek lesznek. A társadalom adja a legtöbb rossz mintát, de a család sem képes egyértelműen jó példával nevelni. Sőt! Nagyon sok gyerek, diák már egyáltalán nem érti meg a „szép” beszédet, mert sok erkölcsi fogalom egyszerűen hiányzik a szótárából. De miért?

A nevelés emberi érzelmeken keresztül, lélektől-lélekig hat igazán. A pozitív erkölcsi tulajdonságok, a mindenkor érvényes emberi normák kialakítása nem lehetséges hiteles, személyes példaadás, pozitív példakép nélkül. A kisgyerek a jót és a rosszat egyaránt utánozza, még egyáltalán nem – vagy csak alig – tud különbséget tenni a jó és a rossz között. Idősebb korban is ugyanolyan fontos, sőt talán még fontosabb a jó példa, hiszen a nagyobb gyerek, a serdülő nagyon kritikus, hamar észreveszi a szavak és a cselekedetek közötti különbséget. Erővel és hatalommal csak látszateredményt lehet elérni, amely csupán ideig-óráig hat. Ha nincsen vagy nagyon kevés a tanári, a szülői, a társadalmi pozitív ráhatás, akkor minden jó lepereghet az emberről, és belső indíttatás híján kiütközik a gátlástalan ember, hiszen a helyes erkölcsi normákat belülről kell elfogadni és sajátunkká tenni. Csak akkor tudunk pozitív értékeket kialakítani, ha a tanár, a szülő, a társadalom bármely tagja az általa megkövetelt helyes normákat saját maga is betartja. Nem szabad elfelejtenünk, hogy azzal is nevelünk, amit nem teszünk. Sőt azzal talán még inkább. Ebben az értelemben mindenki nevel, pozitív vagy negatív példát nyújtva.

A fő kérdés: Istennel vagy Isten nélkül akarunk élni? Az Ige fényében kell látnunk életünket. A Tízparancsolat életünk alapja. A tiszta erkölcs védelme, a meggyőződésből fakadó keresztény életmód csak ennek szellemében lehetséges. Ki jön majd utánunk? Milyen értékeket fognak továbbvinni gyermekeink, akiket a családban és az iskolában nevelünk? Tovább fogják adni az örök értékeket, a keresztény értékeket?

A társadalom sajnos túl sok rossz példával szolgál. Értékteremtés, értékadás – erre van leginkább szüksége gyereknek, felnőttnek egyaránt. Ebben az összefüggésben van mérhetetlen jelentősége a családnak és az egyháznak. Az egyházi iskolák létjogosultságát az adja, hogy a keresztény értékeket szem előtt tartva nevelnek, és igyekeznek kialakítani a belső meggyőződéssé váló felelős magatartást. Céljuk, hogy diákjaik biztos eligazodási pontokat kapjanak, hogy az életben ne a talmit, a csillogót, az anyagi előnyöket, hanem az értékeset, a maradandót tartsák fontosnak. A gyülekezetek is nagyon sokat tudnak ezért tenni.

A nevelés – különösen napjaink állandóan változó körülményei között – nagyon időigényes tevékenység. Most az építés időszakában vagyunk, hiszen újra az alapokat kell letennünk. Naponta újult erővel kell tenni a dolgunkat, ott, ahol megadatott tennünk: a családban, az iskolában, a társadalom felelős tagjaként. Isten segítségével így lehet megújult életünk.

Thiering Etelka