Élő víz
A megátkozott kéz
Testvér, – az én kezem megátkozott. Embert, dolgot, lelket, gondolatot, Semmit se tudok megfogni vele. Csak belemarkolok a semmibe. Nézd ezt a bús, üres mozdulatot: Nem is levegő, amit megfogok, Levegő: szelíd, meleg földi „semmi”. Csak a világűr hideg semmije Tud ilyen kegyetlenül üres lenni. Kapaszkodnék én akármibe már, De karfa, korlát, horgony, szalmaszál, Minden kisiklik a kezem közül, S a hiba kezemben van egyedül. Kétségbeesve nézem, hol a part, S csodálkozom: a víz felett mi tart? Mi tart, mi tart még, Uram, Istenem?... – Talán egy Kéz, mely láthatatlanul, Bár én nem fogom – fogja a kezem. Kolozsvár, 1925. január 7.
Reményik Sándor