Napról napra

Péter így szólt: A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok –, őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta. ApCsel 2,22.24 (Jer 33,9; Lk 18,9–14; Ef 2,4–10; Zsolt 113) Korunkban (is) óriási az éhség a spiritualitás iránt. Az élet értelmét, a boldogság kulcsát, a szenvedés okát és értelmét, a világot fenntartó felső hatalmasságot keresik milliók, és vélik, hogy megtalálták, majd kiábrándulnak, és keresnek tovább... Egy eléggé „bonyolult” világban rengeteg a hamis tanítás, a tévút. Péter pünkösdi beszéde a Megváltót, az egyetlen igaz Utat mutatja meg Istenhez: a názáreti Jézust. Isten Fia az egyetlen, akit Isten „igazolt előttünk” – ebben a hitben erősödjünk meg, ezért a hitért imádkozzunk, és ne tévedjünk bele hamis tanítások erdejébe.

Újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. Ef 4,23–24 (Ézs 61,10; Ez 17,1–6.22–24; Mt 12,33–37) Szeptember elseje van, „ráadásul” hétfő: új hónap, új évszak, új hét, új tanév. Naptárba foglalt noszogatás ez a nap a megújulásra, a pihenés hetei után az aktív munkára, a sok ezer iskolásnak az új ismeretek befogadására, a szellemi értékek gyarapítására. S mindannyiunknak egy Isten által adott lehetőség arra, hogy megtérjünk, szakítsunk a tegnap bűneivel, még ma, és óemberünk helyett újat „vegyünk magunkra”, Isten kegyelméből. Olyan diákok lehetünk, akiket Jézus, az igazi Tanító tanít, nevel, vezet, terelget, kísér a sok buktatóval és sok megmérettetéssel teli „tanév” során. A leggondosabb pedagógusnál is jobban ismeri és szereti valamennyi tanítványát. Őrá tekintve kezdjük el ma az újat mind, fiatal és öregdiákok!

Amiket hallottunk és tudunk, mert őseink elbeszélték nekünk, nem titkoljuk el fiaink elől. Zsolt 78,3–4 (Mt 19,14; 1Móz 19,15–26; Mt 12,38–42) Ősszel megkezdődnek (folytatódnak) a hittanórák, bibliaórák, gyermek-bibliakörök. „Nem titkolhatjuk el” mi sem a kinyilatkoztatást a „fiaink” elől, amint az sem, hogy Isten hogyan cselekedett egyházunk, evangélikus közösségeink, gyülekezeteink, családunk életében. Jézus élő Úrként van velünk minden napon, és ezt a bizonyosságot, ezt a hittapasztalatot kell továbbadnunk – spontán módon, és arra rendelt „keretek” között.

A csendesség és a reménység erőt adna nektek! Ézs 30,15 (Róm 8,25; Mk 7,24–30; Mt 12,43–45) Épp ellenkezőleg gondoljuk ezt mi: az erőt fitogtatni, és az erőtlenséget leplezni nagy lármával szoktuk... Valaki összeszámolta már, hányféle zajforrással veszi körül magát az ember egy nap leforgása alatt? Az orvostudomány is vizsgálja, hogy milyen lelki károkat, idegbetegséget, depressziót, szorongást okozhat, ha valaki nem tud csendben regenerálódni. Az idézett versben az Úr megtérésre és bizalomra szólítja fel népét. Nyugodt és csendes életvitelre, kiegyensúlyozott Isten- és embertársi kapcsolatra akkor tudunk eljutni, ha megteremtjük magunknak a belső csendet, az imádság, a meditáció, az Istennel való dialógus alkalmait.

Tudom, hogy az Úr felkarolja a nyomorultak ügyét, a szegények jogát. Zsolt 140,13 (Jak 2,8–9; 1Pt 5,1–5; Mt 12,46–50) „Igazságot a mennyben, jogot a földön szolgáltatnak” – mondta Deák Ferenc. Hát különbözik a kettő? Miért? És valóban, miért nincs igazság a földön, ahogyan azt sokan – legfájdalmasabban épp a kiszolgáltatott, szegény emberek – érzik? Sajnos, a legfejlettebb „jogállamok”, az alkotmánybíróságok, a vaskos törvénykönyvek sem szavatolják, hogy a „szegények joga” mindig érvényesül. A zsoltáríró ezt sok ezer éve már világosan látta. De azt is, hogy kinél van a nagybetűs Igazság. A kormány új vívmánya a „nép ügyvédje” – a zsoltáríró azt vallja: minden bajával Istenéhez, a szegények és elnyomottak igaz és megvesztegethetetlen Védőjéhez fordulhat.

Aki mindvégig kitart, az üdvözül. Mt 24,13 (Ézs 63,19; Lk 22,54–62; Mt 13,1–9.18–23) Amikor Jézus szavait olvassuk az utolsó időkről, az üldözésekről, a nagy megpróbáltatás idejéről, az eltántorodásokról, az elárulásokról, gonoszságokról stb, (ld. Máté 24,3kk!) akkor lesz csak igazán világos, hogy mennyire kegyelemből élünk. Hogy Isten az, aki a hitet adja, naponként, hogy ő tart meg benne, ő ad szavakat a bizonyságtételünkhöz, a szentségekben bűnbocsánatot és újrakezdést ajándékoz a megtérőnek. Mi önmagunkban semmire sem lennénk képesek! Lutheránusokként különösen is tanítjuk, és szívből átéljük a sola gratia-t. Ha üdvözülünk, ha mindvégig kitartunk, ahogy Jézus mondja: ez egyedül neki, Jézusnak az érdeme és megtartó szeretetének műve!

Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára. Lk 9, 62 (Zak 8,13; Ézs 26,1–6; Mt 13,10–17) Hányszor mondjuk mi is azt, amit a Jézus követésére vállalkozók, vagy Jézus által követésére meghívottak mondanak: „Követlek Uram, de előbb...”?! Mert van valami, valaki, ami a múltban fogva tart, amit nem vagyunk képesek lezárni, feladni, a kötelékeket elvágni. Azt szeretnénk, ha kompromisszumot köthetnénk, alkudozunk, mint a példázatbeli emberek. Jézus képpel válaszol. Az ekét tartó paraszt sem képes egyenesen szántani, ha közben a fejével hátra tekint. Tehát: előre nézni, Jézusra – és semmi „de előbb”!

Kőháti Dorottya