Keresztény szemmel

Még nem késő!

Több külföldi protestáns egyházban a konfirmációt a felnőtt korhoz kötik és megfelelő indokokkal támasztják alá a konfirmáció komolyan vételét.

Nálunk a 13–14 éves korban történő konfirmáció nem zárja ki, hogy örömmel teljesítsük azoknak a hitbeli megerősítését igénylő kérését, akik a nagykorúságot elérve jönnek hozzánk.

Hadd mutassam be őket név nélkül, akiket nemrég konfirmáltam és többségükben a soproni Líceum levelezős tanulói. A legfiatalabbat közel 18 évvel ezelőtt kereszteltem és szüleit eskettem. Ő az egyetlen, akinek családi gyökereihez a lelkészi szolgálat vonalán eljuthattam.

Előttem van egy fiatal édesanya, aki két gyermekét neveli és mint levelezős licista konfirmációban részesül. Öt éves kisleányát is elhozza az előkészítésre, a másik gyermekre az édesapa vigyáz. Édesanyja mellett ül és rajzol. A témát is megadjuk neki: a templom oltárképe. A megfeszített Jézus a kereszten, a sorstársak, a megfeszítői, a sokaság, a síró édesanyja. Meghatottan nézi a hatalmas festményt és rajzol, miközben mi „konfirmációzunk”. Csodálatos rajzot ad át nekem a foglalkozás végén. A keresztrefeszítést érzékeny szívvel rajzolja gyermeklelkén átszűrve. Jézus kezén-lábán nincsenek szögek. Mintha csak szíve tájékán lenne egy mélyedés. A kereszten, mintha állna Jézus. A tövis korona, mintha menyasszonyi fátyolba menne át. Szemeiből, mintha könny folyna. A konfirmandus édesanya kisleánya így éli át a templomba korai konfirmációját: érte is szíven szúrt Jézust rajzol, aki könynyezik, Jézus édesanyjában saját anyukáját látja, szomorú kisleányok egyikében önmagát véli.

Jézus átölelő karjai kitárulnak mindnyájunk felé: konfirmációi élmény ez.

A konfirmációra készül egy licista levelezős menyasszonya. Komolyan veszi az előkészítő alkalmakat, és bár más történelmi egyházban volt a keresztelése, mint szüleinek egyetlen gyermeke velük együtt veszi az úrvacsorát az ünnepi alkalmon. Jó reménységgel készülhet, hitben megerősödve, a templomi esküvőre, amikor férjével együtt – aki hite antennájával eddig fogékony volt a líceumi hitismeret elsajátítására – megélhetik a közös életút aranyszabályát: csak boldogítva lehet az ember igazán boldog. Így a konfirmáció áldott segítség lehet, mint megerősítő pillér, a házasságban.

Ebben a reménységben áll meg az oltár előtt, melynek közelében egykor a keresztségben részesült, az a férfi-testvér, kinek diplomáján közel tíz éve száradt meg a tinta, de úgy érzi, hogy olyan ismerettel gazdagodik a konfirmációban, melyet felelős munkakörében etikailag kamatoztathat, de házaséletét is megalapozza. Ezért olyan igével kapta az áldást, mely majd elhangzik házasságkötési útravalóul is. A szülők szemében hálakönnyek csillognak: Örülnek, hogy fiuk akarta, kérte a konfirmációt. Így valóban még nem volt késő a hitben való megerősödés! Abban a Jézusban, akit szemmel nem láthatunk, de hitünkkel nyomába szegődhetünk. (V.ö. Jn 20,29)

Szimon János