Evangélikusok

Payr Sándor 1861. február 25-én született Pápán Payr Sámuel és Feigl Teréz gyermekeként. Bár iparoscsalád leszármazottja volt, lelkész nagyapjának szellemisége nagy szerepet játszott abban, hogy ő is ezt a hivatást választotta.

Pápán járta iskoláit. A hittant Gyurátz püspöktől tanulta, aki a vonzó lelkészi példát testesítette meg számára. Teológiai tanulmányait 1882-től Sopronban és az 1885/86-os tanévben ösztöndíjasként Bázelben végezte. Karsai Sándor püspök avatta lelkésszé. Előbb fél évet Sárvárott, majd egy éven át Győrött szolgált.

1. tavaszától 8 éven át lelkészkedett a Fejér megyében lévő Pusztavámon. Történeti kutatásai és felkészültsége miatt már ekkor is többször hívogatták teológiai tanárnak – rövid ideig tanított is Sopronban –, de ő mégis inkább a lelkészi hivatás mellett döntött, és a teológiai előadói lehetőséget visszautasította. (Bár az anekdota szerint azért hagyta ott a pulpitust, mert diákjai közül egyesek nem figyeltek rá, ő pedig a tudományos munkát ennyire nem becsülők számára nem óhajtott tanítani; ám a fő ok sokkal inkább az volt, hogy még nem érezte magát elég felkészültnek a tanítói pályára.)

1895-től 3 éven keresztül a püspöki titkári tisztet töltötte be Gyurátz püspök mellett. 1899-től a Teológia katedrájára állt mint kedves területének, az egyháztörténetnek tanára. A soproni teológiai kar megszületését követően, 1923. augusztus 27-től az egyetemi fakultás nyilvános rendes tanára volt 1930-ban történt nyugdíjba vonulásáig. Ebben az időben már az sem tántorította el a teológiai oktatástól, hogy 1916-ban többen őt óhajtották Gyurátz Ferenc utódjának a püspöki székbe. Nem vállalta. Doktori disszertációt ugyan nem írt, de a debreceni református hittudományi kar kiemelkedő munkássága miatt 1929-ben a tiszteletbeli teológiai doktori címmel tüntette ki. Nyugdíjazása után is aktív történetíró és kutató munkát végzett, mellyel az utókor számára felbecsülhetetlen értékű forrásanyagot teremtett. „Csak három napot adna még az Isten” – mondotta közvetlenül a halála előtt, hogy elkészülhessen utolsó nagy tanulmányával, amit a „Zengedező Mennyei Kar”-ról írt. Pápán hunyt el 65 évvel ezelőtt, 1938. január 30-án, de teste Sopronban pihen. Ravatala felett Kapi Béla püspök a 78. zsoltár kapcsán arról szólt, hogy Payr Sándor „a régi idők rejtett dolgainak elbeszélője volt”.

Írói és kutatói tevékenysége elsősorban a Dunántúl története, a gályarabság kora, illetve a 18. század egyháztörténete felé irányult, melyben komoly figyelmet fordított a politikai, társadalmi és kultúrtörténeti összefüggésekre is. Legnagyobb munkáihoz, az „Egyháztörténeti emlékek” (1910) és a 932 oldalas, 1522–1647 közötti eseményeket leíró „A Dunántúli evangélikus egyházkerület története, I. kötet” (1924) című könyveihez elsősorban régi egyházi magángyűjtemények és a Nemzeti Múzeum kézirattárának anyagát dolgozta fel. Ez utóbbiba 530 gyülekezet adatait és emlékiratainak anyagát szerkesztette bele, de külön is megírta többek között a pápai, a balfi, a nemeskéri és – tiszteletbeli presbiterkéntnt – a soproni gyülekezet történetét (ennek szinte nyomdakész második kötete sajnos elveszett). Jelentős személyek életrajzát is feldogozta (Gyurátz Ferenc, Szenczi Fekete István, Szeniczei Bárány György, Simonodes János), valamint legfontosabb evangélikus iskoláink történetét is.

Énekeskönyv-szerkesztői munkájának egyik legfontosabb gyümölcse az 1911-ben kiadott Dunántúli énekeskönyv. Ő maga 13 énekátdolgozást és 34 -fordítást hagyott hátra; mai énekeskönyvünkben 6 műve szerepel. De amire talán a legbüszkébb lehetett: több tucatnyi, pályázaton érkezett szöveg közül az ő díjnyertes fordításában énekeljük mind a mai napig evangélikus himnuszunkat, az „Erős vár a mi Istenünk”-et.

A lelkésznemzedékek tanítása mellett hatalmas kutatómunkával, hangyaszorgalommal és a levéltári anyagok feldolgozásával mélyedt el a magyar evangélikusság és a vallásos énekes költemények történetében, vizsgálatában. Műveinek, cikkeinek, könyveinek és tanulmányainak száma meghaladja a több százat; és ezek többsége mind a mai napig a leghasználhatóbb gyűjtemény és forrásmunka.

Gabnai Sándor