Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 4 - Lelkészlakások felújítása Békéscsabán

Evangélikusok

Lelkészlakások felújítása Békéscsabán

Az egyik felújított lelkészlakás Békéscsabán
Az ország legnagyobb létszámú evangélikus gyülekezetében az elmúlt két év során három lelkészlakást újítottak fel, összesen mintegy 61 millió forintból. Az egyik ingatlan korszerűsítésén pedig jelenleg is dolgoznak.

A békéscsabai gyülekezet lelkészlakásai a 19. század második felében, egy létszámbeli, lelki és anyagi fellendülés idején épültek. Ezeket a legszükségesebb festéseken és tatarozásokon kívül kétszer, 1922-ben és 1942-ben újították fel jelentősebben. Azóta nem került sor a mostanihoz hasonló nagyságú munkákra, elsősorban azért, mert az 1978-as földrengésben megrongálódott Nagytemplom helyreállítása emésztett fel minden pénzt. A felújítás a közelmúltban elodázhatatlanná vált, és a gyülekezet képviselő-testülete több mint két évvel ezelőtt döntést hozott az ingatlanok felújításáról. A munkákat röviddel ez után, 2001 januárjában kezdték el, és mostanáig három épülettel végeztek is. A Szeberényi tér 3. alatti, az 1880-as években épült eklektikus paplakkal, amely korábban iskolaként, később árvaházként, majd tanítói lakásként működött, jelenleg pedig a Kelet-Békési Egyházmegye esperesének és családjának lakhelyeként szolgál. Szintén megújult a békéscsaba-erzsébethelyi parókia, amit 1898-ban építettek; illetőleg a Szeberényi tér 1. alatti, 1856-ban készült klasszicizáló romantikus stílusú épület egyik fele is, ami korábban dr. Szeberényi Gusztáv püspöki székháza volt, és később két lelkészlakást alakítottak ki benne.

A lakásokat a 21. század építési követelményeinek megfelelően sikerült korszerűsíteni. Elsősorban a rossz vagy egyáltalán nem lévő szigetelést kellett helyreállítani, pótolni. Felújították a tetőszerkezetet, új nyílászárókat helyeztek el, megoldották a teljes külső-belső vakolást. Mindeközben folyamatosan egyeztetni kellett a Műemlékvédelmi Hivatallal. A Szeberényi tér 1. alatti épület ugyanis műemléki jellegű, melyben egy kisméretű, szabadkéményes helyiség is található, amit a munkák során ismét nyitottá tették. Két helyiségben pedig mennyezeti festményre bukkantak, melyeket a műemlékvédők kérésére az eredeti állapotuknak megfelelően restauráltattak. Mindez jelentősen késleltette és megdrágította az érintett lelkészlakás felújítását.

A parókia és a levéltár épületének korszerűsítése jelenleg is zajlik az 1862–63-ben épült Szent István tér 20. alatt. Várhatóan kora nyárra készül el a kivitelező, a többi lelkészlakás felújítását is elvégző megyeszékhelyi építészeti vállalkozás, az Átrimex Kft. A meghívásos pályázaton nyertes cég vezetője a gyülekezet egyik presbitere, Ábelovszky László.

A békéscsabai (a tavalyi népszámlálási adatok szerint 15 és fél ezer hívet számláló) egyházközség azt tervezi, hogy valamennyi – azaz mind az öt – lelkészének szolgálati lakását felújíttatja. A szükséges anyagi forrásokat a gyülekezet bevételeiből, a gazdálkodásból származó jövedelemből, valamint a hívek adományaiból fedezik.

Szegfű Katalin

Regionális hozzárendelés: Békéscsabai Evangélikus Egyházközség