EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 4 - Lelkészlakások felújítása Békéscsabán

Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Lelkészlakások felújítása Békéscsabán

Az egyik felújított lelkészlakás Békéscsabán
Az ország legnagyobb létszámú evangélikus gyülekezetében az elmúlt két év során három lelkészlakást újítottak fel, összesen mintegy 61 millió forintból. Az egyik ingatlan korszerűsítésén pedig jelenleg is dolgoznak.

A békéscsabai gyülekezet lelkészlakásai a 19. század második felében, egy létszámbeli, lelki és anyagi fellendülés idején épültek. Ezeket a legszükségesebb festéseken és tatarozásokon kívül kétszer, 1922-ben és 1942-ben újították fel jelentősebben. Azóta nem került sor a mostanihoz hasonló nagyságú munkákra, elsősorban azért, mert az 1978-as földrengésben megrongálódott Nagytemplom helyreállítása emésztett fel minden pénzt. A felújítás a közelmúltban elodázhatatlanná vált, és a gyülekezet képviselő-testülete több mint két évvel ezelőtt döntést hozott az ingatlanok felújításáról. A munkákat röviddel ez után, 2001 januárjában kezdték el, és mostanáig három épülettel végeztek is. A Szeberényi tér 3. alatti, az 1880-as években épült eklektikus paplakkal, amely korábban iskolaként, később árvaházként, majd tanítói lakásként működött, jelenleg pedig a Kelet-Békési Egyházmegye esperesének és családjának lakhelyeként szolgál. Szintén megújult a békéscsaba-erzsébethelyi parókia, amit 1898-ban építettek; illetőleg a Szeberényi tér 1. alatti, 1856-ban készült klasszicizáló romantikus stílusú épület egyik fele is, ami korábban dr. Szeberényi Gusztáv püspöki székháza volt, és később két lelkészlakást alakítottak ki benne.

A lakásokat a 21. század építési követelményeinek megfelelően sikerült korszerűsíteni. Elsősorban a rossz vagy egyáltalán nem lévő szigetelést kellett helyreállítani, pótolni. Felújították a tetőszerkezetet, új nyílászárókat helyeztek el, megoldották a teljes külső-belső vakolást. Mindeközben folyamatosan egyeztetni kellett a Műemlékvédelmi Hivatallal. A Szeberényi tér 1. alatti épület ugyanis műemléki jellegű, melyben egy kisméretű, szabadkéményes helyiség is található, amit a munkák során ismét nyitottá tették. Két helyiségben pedig mennyezeti festményre bukkantak, melyeket a műemlékvédők kérésére az eredeti állapotuknak megfelelően restauráltattak. Mindez jelentősen késleltette és megdrágította az érintett lelkészlakás felújítását.

A parókia és a levéltár épületének korszerűsítése jelenleg is zajlik az 1862–63-ben épült Szent István tér 20. alatt. Várhatóan kora nyárra készül el a kivitelező, a többi lelkészlakás felújítását is elvégző megyeszékhelyi építészeti vállalkozás, az Átrimex Kft. A meghívásos pályázaton nyertes cég vezetője a gyülekezet egyik presbitere, Ábelovszky László.

A békéscsabai (a tavalyi népszámlálási adatok szerint 15 és fél ezer hívet számláló) egyházközség azt tervezi, hogy valamennyi – azaz mind az öt – lelkészének szolgálati lakását felújíttatja. A szükséges anyagi forrásokat a gyülekezet bevételeiből, a gazdálkodásból származó jövedelemből, valamint a hívek adományaiból fedezik.

Szegfű Katalin

Regionális hozzárendelés: Békéscsabai Evangélikus Egyházközség


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
Vendégségben az éltető Úrnál
Élő víz
Az élet fitt oldala
Rám már várnak az angyalok
Egyházunk egy-két hete
Testvérekként fohászkodva
Testvérekként fohászkodva
"Szenteld meg az ünnepnapot!"
Keresztutak
A leprások világnapján
Libanon
A Keresztény-Zsidó Társaság újévi sajtótájékoztatója
A Keresztény-Zsidó Társaság újévi sajtótájékoztatója
Szlovák egyházi vezetők kitüntetése
Szlovák nap Békásmegyeren
Középpontban a Szentírás
A "Biblia éve" hazánkban
Részletek Jan de Waard – Eugene A. Nida: Egyik nyelvről a másikra. Funkcionális ekvivalencia a bibliafordításban című könyvéből
Könyvek a Könyvek Könyvéről
Evangélikusok
Jubileumi év
"Régi idők rejtett dolgainak elbeszélője"
Emlékezés egy orgonaművészre
Búcsúzunk
Rövid hírek Hatvanból
Lelkészlakások felújítása Békéscsabán
e-világ
Új rovatunk elé
Szurkolj, ne háborúzz!
Konzultáció a közoktatási törvény tervezett módosításáról
Vallási csatorna ördögi körben
Keresztény szemmel
Kezek...
Öt hónap
Ezek a fiatalok...
A hét témája
Minden megoldás jogos?
Kezdődik a vadkelet?
Törvénymódosítás után
evél&levél
Tisztelt Szerkesztőség!
Tisztelt Szerkesztőség és Kiadóhivatal!
Evangélikus "úrfelmutatás"?
Evangélikus "úrfelmutatás"?
Közlemények, nyilatkozatok
Szót kér a szerkesztő
Fabiny Tibor egyháztörténész kitüntetése
A levelező hittantanárképzés fontossága
E heti Luther-idézet
Luther idézet
Kultúrkörök
Nagyegyházak protokoll- és liturgiai szokásai
Nagyegyházak protokoll- és liturgiai szokásai
A vasárnap igéje
Az Úr kedves esztendeje
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2003 4 Lelkészlakások felújítása Békéscsabán

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster