Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 40 - Csendesnap - oklevélosztással

Evangélikusok

Csendesnap - oklevélosztással

EKE oklevélosztás
"Jöjjetek! Maradjatok! Menjetek el!" – múlt szombaton tartott őszi csendesnapján ezzel a mozgósító címmel hívta, várta és küldte tovább a szolgálatba tagjait az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE). A ragyogó napsütés, az enyhe szeptemberi nap igazi megpihenést és lelki feltöltődést hozott mindazoknak, akik Jézus Krisztus és egymás közösségét keresve az ország legkülönbözőbb tájairól gyűltek össze a patinás budavári templomban.

A padok hiánytalanul megteltek a 10 órás kezdésre, amikor is Balicza Iván, a házigazda gyülekezet lelkésze köszöntötte az alkalom résztvevőit. Mint elmondta, Budavár első ízben ad otthont az EKE rendezvényének.

„Az őszi csendesnap, amint az már hagyománynak is nevezhető, egyúttal az EKE Bibliaiskola ünnepe is minden évben – vette át a szót Győrfi Mihály nyírszőlősi lelkész, az együttlét főszervezője –, hiszen ilyenkor köszöntjük az új hallgatókat, és ekkor adjuk át az okleveleket a végzett bibliaiskolásoknak. Erre az ünnepélyes mozzanatra a kezdő igeszolgálat után, az oltár előtti térben került sor. Bizony kellett a hely, mert szép számmal fejezték be tanulmányaikat a csendesnapot megelőző szombaton Piliscsabán. A bibliaiskolát elvégzett és sikeresen levizsgázott hallgatók az oklevelüket, a vizsgákat még nem teljesítő tanulók pedig emléklapjaikat vehették át a bátorító kézszorítás kíséretében.

A fogadalomtétel elmondása után Győrfi Mihály ApCsel 13,2–3 igéjével „indította útnak” a bibliaiskolásokat. Beszédében kiemelte: miután a hallgatók megismerték a Szentírás összefüggéseit, és testvéri közösséggé lettek az elmúlt két-három esztendő alatt, most itt az idő, és „menniük kell”. Hogy kinek hová, az talán még nem világos – de az a Jézus, aki elhívta őket, aki mindvégig erejét, áldását adta nekik, ezután is vezetni fogja őket. Amint Győrfi Mihály emlékeztetett rá: sok lelkész szívesen fogadja az ún. A, B, és C évet elvégzett szolgálattevőket – ám nem az oklevél a fontos, hanem a „mögötte lévő” szív, tudás, a Jézus Krisztus iránti elkötelezettség!

A nap bibliai mottója – „Jöjjetek! Maradjatok! Menjetek el!” – a három igehirdetés alapigéjének egy-egy szavát idézi. A kezdő igeszolgálatot a házigazda Balicza Iván tartotta Jézus hívó szavairól: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan...” (Mt 11,28–29). A „folytatást” a nap során következő másik két igehirdetés hordozta: „Maradjatok énbennem, és én tibennetek...” (Jn 15,4–5) Ittzés István szolgálatával, valamint „Menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népet...” (Mt 28,19) Verasztó János tolmácsolásában. A csendesnap lehetőséget adott az igehallgatás, éneklés és imádság mellett a személyes bizonyságtétek általi épülésre, valamint a kötetlen beszélgetésekre is.

Hadd álljon itt végezetül egy „friss okleveles” bibliaiskolás, Garai András vallomása. „Soha nem késő az Úr iskolájába járni!” – mondta, miután megosztotta velünk egyik meghatározó hitélményét. A kételyeket, melyeket a kálvini predestinációtan végiggondolása keltett benne, a lutheri válasz oszlatta el. Belső békét és bizonyosságot szívébe Virág Jenő kis könyve, a „Dr. Luther Márton önmagáról” hozott. Történetének „csattanója is volt”: minekutána „megküzdött” az eleve elrendelés tanításával, és rálelt a lutheri magyarázatra – mi mást húzhatott volna a vizsgán, mint éppen ezt a tételt...? Jól tudja, nem véletlenül! Mint bátorítást adta tovább mindannyiunknak ezt az élményt.

A csendesnap úrvacsorás istentisztelettel zárult, Verasztó János és Balicza Iván szolgálatával.

Legyen hát áldás az útkeresésen és a megtalált szolgálati helyen, ahol az EKE bibliaiskolásai hirdetik majd szóval és cselekedettel Jézus Krisztus Urunkat!

Kőháti Dorottya

Regionális hozzárendelés: Budavári Evangélikus Egyházközség