A hét témája

Egy alsóbajor templom keresztelőkútját láthatjuk a képen. A gyülekezetet 1945-ben keletről menekült evangélikusok alapították. A faluban addig csak katolikus templom állt, a menekülteknek neki kellett hát látniuk saját templomuk megépítéséhez. Svájcból kaptak ajándékba összeépíthető elemeket egy fatemplomhoz, azzal a feltétellel, hogy a belső berendezést nekik maguknak kell vállalniuk, amit ők boldogan meg is ígértek.

1960-ban állították fel ezt az első pillanatra furcsa keresztelőkutat agyagból, amelyet a helyi téglagyárban égettek ki. Az oldalán lévő, négyes elhelyezésű hullámvonalak a keresztelés vizére utalnak, és a paradicsomi négy folyóra (1Móz 2,10). Anyaga a földre, a talajra emlékeztet, amelyből az itt megkeresztelendő is „vétetett”, és egykor oda is tér vissza (1Móz 3,19). A kút tetején elhelyezett keresztelőtálban nemcsak a keresztelés történik meg; a tál arra is emlékeztet, hogy ez a „Szentlélek minket újjászülő és megújító fürdője” (Tit 3,5).

De hát mire való a kút körüli vaspántra ráaggatott sok-sok kulcs? – kérdezzük csodálkozva. Feleletként a gyülekezet tagjai elmondják, hogy ezek mind a régi hazából magukkal hozott kulcsaik! Micsoda megható gondolat: a 12 millió elűzött, meghurcolt, megtiport, megszégyenített között voltak, akik a fejetlen menekülés zűrzavarában is ügyeltek arra, hogy szeretett otthonukat gondosan bezárják maguk mögött, és az ajtóból kihúzzák a kulcsot…

Csak nem gondoltak arra, hogy valaha még visszatérhetnek, és egykori otthonuk kulcsát újra használhatják? – kérdezzük kíváncsian. A válasz világos: a megtartott kulcsokkal egyrészt kifejezésre juttatták, hogy életük végéig szerető hálával emlékeznek elhagyni kényszerült otthonaikra. Másrészt a kulcsokat felfűzték, használaton kívül helyezték – hiszen az új hazában újat kellett kezdeni, újra meggyökerezni, az itteni házaikhoz már más, új kulcsokat szerezni. Igazán újat kezdeni pedig csak úgy lehet, ha a múlt bántalmaira és igazságtalanságaira nem lázadva és haraggal, hanem megbocsátással emlékezünk. Harmadsorban pedig minden itt megkereszteltet annak kezébe helyeznek el, aki azt mondta magáról: „halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai” (Jel 1,18), és aki a keresztségben is elnyert új „élet fejedelme” (ApCsel 3,15). Ő saját kulcsát használja majd, hogy a megkereszteltet bevezesse egykor az örök élet kapuján (Mt 7,14).

Micsoda ékesen szóló prédikációja ez a kulcsoknak!

(Megjelent az „Útitárs” című folyóirat 2002/1. számában.)

Gémes István