A vasárnap igéje

Advent 1. vasárnapja

Advent első vasárnapján évről évre kimondhatatlan várakozás vesz rajtam erőt. Mintha mindenki ünneplőbe öltözött volna a templomban. Mintha mindenkin – észrevehetően – valami teljesen más életérzés lenne úrrá, mint az előző hetekben, az előző vasárnapokon. Megszólal az orgona, és Ambrosius régi himnuszát intonálja: „Veni redemptor gentium” („Jöjj, népek megváltója”).

Látom az adventi koszorút, hallom a Keresztelő Jánosról szóló igeszakaszt, és tudom, tényleg minden megváltozott. Valóban másként szól az ének. Másként csillognak a szemek is: itt az egyházi újév. Atyám ismét végig akar vezetni azon az úton, amelyen találkozhatom Jézus életének fő eseményeivel, amelyen – reménység szerint – egyre mélyebben élhetem át ismét az evangélium üzenetének személyességét.

Ma egyenesen felém irányul, engem szólít meg a régi ézsaiási prófécia: „készítsétek el az Úr útját”. A próféta azzal vigasztalja a fogságban lévő népet, hogy hirdeti neki: letelt rabsága, megbűnhődött minden bűnéért, rövidesen eljön a szabadulás ideje, amikor az Úr mint pásztor összegyűjti bárányait, és szelíden, szeretettel terelgeti őket. Addig azonban még sok feladata van a népnek, építenie kell az utat, az Úr útját.

Nemrég láttam egyik épülő autópályánk földrendezési munkálatok alatt álló szakaszát. Azt az útalapot készítették, amelyre majd az aszfaltréteget húzzák. Döbbenten érzékeltem, milyen hatalmas munka eredménye az egyenes, korrekt útpálya. Lenyűgözött a töltés időnkénti monumentalitása. Máshol a durva felület megmunkálásának nyomai voltak láthatók: hatalmas marógépek nyomai a tájban. A cél egyértelműen kitűnt: az épülő útnak használható, méltó alapot kell biztosítani.

Életünk mennyi göröngyét kell ebben a csendes, szelíd adventi időszakban szétvernünk, hány és hány görbe kis utunkat kell kiegyenesítenünk! Keresztelő megtérésre hívó szava szívünk közepébe talál. Az üzenet szinte kiemel a templompadból, ahová meghitt nyugalmat óhajtva ültünk be. Mivel az egyházi esztendő vége felé már oly sok hitünkkel kapcsolatos kérdést végiggondoltunk, és az igehirdetések annyiszor indítottak tudatos irányváltásra, úgy érezzük, hogy jólesik a békés, csöndes padban ülni és várni a szabadító Úr közeledését. Ám Keresztelő azonnal észhez térít: az új kezdet feladatokat jelent!

Göröngyös, görbe utakkal van tele lelkünk, életünk. Nem könnyű nekiállni átépítésüknek. Sokszor érezzük: mindent le kéne rombolnunk ahhoz, hogy újat kezdhessünk! Mint amikor tavasszal a gazdák elégetik a régi füvet, hogy helyén az új akadálytalanul nőhessen. Ez azonban az embernél nem így működik. A korábbi tapasztalatokat, érzéseket, emlékeket nem lehet nyomtalanul eltüntetni. Számolnunk kell velük, fel kell mérnünk hatásukat, amikor az érkező Úr felé fordulnunk. Nem mondhatjuk, hogy ő eddig is tudott rólunk: alapjában semmit sem kell itt megváltoztatni, elég jobbítgatni, javítgatni. Tudnunk kell, hogy az útkészítés és a kátyúzás között óriási különbség van!

Az egyenes és sima út készítése egyrészt önvizsgálatra indít: göröngyös, girbegurba utacskáimat át kell építenem olyan úttá, amelyen csak az Úr közlekedhet. Másrészt azt is jelenti, hogy nekem is egy maroknyi útfeltöltő anyaggá kell válnom abban a monumentális útban, amelyen a végső időben értünk érkező Urat várjuk. Tudatosítanunk kell, hogy a közös nagy útba való beépülés feltétele a magunkban simává tett út. És mindez miért? Hogy Isten szabadítását minden halandó megláthassa.

Lukács evangélista precíz idő- és helymeghatározása magalapozza az üzenet fontosságát: ettől kezdve valami új kezdődik. Krisztussal együtt járva ismét átélhetjük, hogy a fogságban szenvedő lélek erőt, szabadságot kap az Úr szeretetéből. Ezért levetheti kötelékeit, szabadon fellélegezhet, és elindulhat küldetésére. Más szóval örökre beépülhet abba az útba, amelyen a szabadító Úr jön majd el, hogy új eget és új földet teremtsen.

Csendesedjünk el, és adjunk hálát az új egyházi esztendőért! Merítsünk erőt az értünk érkező Krisztus felderengő fényéből, és folytassuk küldetésünk útját.

„Jól készítsétek útját, A vendég már közel! Mi néki gyűlölt, utált, Azt mind vessétek el! A völgyből domb legyen, Hegycsúcs a mélybe szálljon, Hogy útja készen álljon, Ha Krisztus megjelen.” (EÉ 140,2)

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk! Áldott légy, hogy újat akarsz kezdeni velünk, akik sokszor már nem hisszük el magunkról, hogy jól megszokott, „békés” kis világunkból valaki kimozdíthat még bennünket. Kérünk, mutass rá életünk göröngyös, egyenetlen, görbe útjaira, és ezek kiigazítása után indíts küldetésünk teljesítésére, szereteted esztendejének meghirdetésére. Jövel, Urunk Jézus! Ámen.

Johann Gyula