A vasárnap igéje

Advent 1. vasárnapja

Hozzászólás a cikkhez

Advent elsõ vasárnapján évrõl évre kimondhatatlan várakozás vesz rajtam erõt. Mintha mindenki ünneplõbe öltözött volna a templomban. Mintha mindenkin – észrevehetõen – valami teljesen más életérzés lenne úrrá, mint az elõzõ hetekben, az elõzõ vasárnapokon. Megszólal az orgona, és Ambrosius régi himnuszát intonálja: „Veni redemptor gentium” („Jöjj, népek megváltója”).

Látom az adventi koszorút, hallom a Keresztelõ Jánosról szóló igeszakaszt, és tudom, tényleg minden megváltozott. Valóban másként szól az ének. Másként csillognak a szemek is: itt az egyházi újév. Atyám ismét végig akar vezetni azon az úton, amelyen találkozhatom Jézus életének fõ eseményeivel, amelyen – reménység szerint – egyre mélyebben élhetem át ismét az evangélium üzenetének személyességét.

Ma egyenesen felém irányul, engem szólít meg a régi ézsaiási prófécia: „készítsétek el az Úr útját”. A próféta azzal vigasztalja a fogságban lévõ népet, hogy hirdeti neki: letelt rabsága, megbûnhõdött minden bûnéért, rövidesen eljön a szabadulás ideje, amikor az Úr mint pásztor összegyûjti bárányait, és szelíden, szeretettel terelgeti õket. Addig azonban még sok feladata van a népnek, építenie kell az utat, az Úr útját.

Nemrég láttam egyik épülõ autópályánk földrendezési munkálatok alatt álló szakaszát. Azt az útalapot készítették, amelyre majd az aszfaltréteget húzzák. Döbbenten érzékeltem, milyen hatalmas munka eredménye az egyenes, korrekt útpálya. Lenyûgözött a töltés idõnkénti monumentalitása. Máshol a durva felület megmunkálásának nyomai voltak láthatók: hatalmas marógépek nyomai a tájban. A cél egyértelmûen kitûnt: az épülõ útnak használható, méltó alapot kell biztosítani.

Életünk mennyi göröngyét kell ebben a csendes, szelíd adventi idõszakban szétvernünk, hány és hány görbe kis utunkat kell kiegyenesítenünk! Keresztelõ megtérésre hívó szava szívünk közepébe talál. Az üzenet szinte kiemel a templompadból, ahová meghitt nyugalmat óhajtva ültünk be. Mivel az egyházi esztendõ vége felé már oly sok hitünkkel kapcsolatos kérdést végiggondoltunk, és az igehirdetések annyiszor indítottak tudatos irányváltásra, úgy érezzük, hogy jólesik a békés, csöndes padban ülni és várni a szabadító Úr közeledését. Ám Keresztelõ azonnal észhez térít: az új kezdet feladatokat jelent!

Göröngyös, görbe utakkal van tele lelkünk, életünk. Nem könnyû nekiállni átépítésüknek. Sokszor érezzük: mindent le kéne rombolnunk ahhoz, hogy újat kezdhessünk! Mint amikor tavasszal a gazdák elégetik a régi füvet, hogy helyén az új akadálytalanul nõhessen. Ez azonban az embernél nem így mûködik. A korábbi tapasztalatokat, érzéseket, emlékeket nem lehet nyomtalanul eltüntetni. Számolnunk kell velük, fel kell mérnünk hatásukat, amikor az érkezõ Úr felé fordulnunk. Nem mondhatjuk, hogy õ eddig is tudott rólunk: alapjában semmit sem kell itt megváltoztatni, elég jobbítgatni, javítgatni. Tudnunk kell, hogy az útkészítés és a kátyúzás között óriási különbség van!

Az egyenes és sima út készítése egyrészt önvizsgálatra indít: göröngyös, girbegurba utacskáimat át kell építenem olyan úttá, amelyen csak az Úr közlekedhet. Másrészt azt is jelenti, hogy nekem is egy maroknyi útfeltöltõ anyaggá kell válnom abban a monumentális útban, amelyen a végsõ idõben értünk érkezõ Urat várjuk. Tudatosítanunk kell, hogy a közös nagy útba való beépülés feltétele a magunkban simává tett út. És mindez miért? Hogy Isten szabadítását minden halandó megláthassa.

Lukács evangélista precíz idõ- és helymeghatározása magalapozza az üzenet fontosságát: ettõl kezdve valami új kezdõdik. Krisztussal együtt járva ismét átélhetjük, hogy a fogságban szenvedõ lélek erõt, szabadságot kap az Úr szeretetébõl. Ezért levetheti kötelékeit, szabadon fellélegezhet, és elindulhat küldetésére. Más szóval örökre beépülhet abba az útba, amelyen a szabadító Úr jön majd el, hogy új eget és új földet teremtsen.

Csendesedjünk el, és adjunk hálát az új egyházi esztendõért! Merítsünk erõt az értünk érkezõ Krisztus felderengõ fényébõl, és folytassuk küldetésünk útját.

„Jól készítsétek útját, A vendég már közel! Mi néki gyûlölt, utált, Azt mind vessétek el! A völgybõl domb legyen, Hegycsúcs a mélybe szálljon, Hogy útja készen álljon, Ha Krisztus megjelen.” (EÉ 140,2)

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk! Áldott légy, hogy újat akarsz kezdeni velünk, akik sokszor már nem hisszük el magunkról, hogy jól megszokott, „békés” kis világunkból valaki kimozdíthat még bennünket. Kérünk, mutass rá életünk göröngyös, egyenetlen, görbe útjaira, és ezek kiigazítása után indíts küldetésünk teljesítésére, szereteted esztendejének meghirdetésére. Jövel, Urunk Jézus! Ámen.

Johann Gyula

::Nyomtatható változat::