Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 11 - Amit jó tudni a háztartási hulladékról

e-világ

Amit jó tudni a háztartási hulladékról

A környezetvédelem területén a legkézzelfoghatóbb problémát a hulladékok kezelése okozza. Az ezzel kapcsolatos kérdésekkel mindnyájan naponta szembesülünk a saját háztartásunkban is. Alábbi írásunkból a hazai helyzet néhány jellemzőjét ismerhetik meg olvasóink, illetve egy-két praktikus ötletet is kaphatnak.

Magyarországon az utóbbi tizenöt évben ugrásszerűen megnövekedett a háztartási hulladékok mennyisége. Ennek oka egyrészt a kereskedelmi struktúra átalakulása, másrészt a termékkínálat növekedése (1990-ben nyolcezerféle élelmiszer volt forgalomban, ma pedig több mint negyvenezer).

Lássuk az adatokat. Hazánkban évente 21 millió m3 (azaz 4,2 millió tonna) szilárd kommunális hulladék keletkezik; ez lakosonként 420 kg-ot jelent. (Ha ehhez az ipari és termelési hulladékokat is hozzávesszük, kiderül, hogy az évente "termelt" hulladékhegy háromszor akkora, mint a Gellért-hegy.)

Ma már tudjuk, hogy a rendelkezésünkre álló nyersanyagkészlet csak egy bizonyos ideig lesz képes kielégíteni az igényeket. Ezért fontos, hogy a hulladékok szelektív gyűjtése, majd újrahasznosítása (az úgynevezett recycling eljárás) során a különböző anyagok másodnyersanyagokként visszakerüljenek a termelési folyamatba, így csökkentve a felhasznált új nyersanyagok mennyiségét. Mivel azonban a hulladék legnagyobb része hulladéklerakóba kerül - sajnos csupán 2,5%-át hasznosítják újra -, elsődleges cél a hulladékok keletkezésének megelőzése, azaz mindazon termékek mellőzése vagy kiváltása, amelyek után fölösleges, illetve az újrahasznosítást akadályozó hulladék marad vissza. Csak így lehet a nyersanyagokkal, energiaforrásokkal takarékoskodni.

Hogy ez a törekvés mennyire eredményes, az leginkább tőlünk (fogyasztóktól) függ, hiszen a hulladék tulajdonképpen a vásárlásaink során hozott döntéskor keletkezik. Az emberek többsége nem gondol arra, hogy ő maga is közvetlenül hozzájárul a már szinte mindent elborító szeméthegyek kialakulásához: nem árt tudni, hogy a háztartásokban keletkező hulladékok fele csomagolóanyag. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az üzletekben kapható termékek javát jelentős mennyiségű többletcsomagolás fedi, amely a háztartásokba kerülve szinte azonnal a kukában végzi. (Például a bonbonok egyenként becelofánozva, "pukkantós műanyaggal" letakarva, ismét becelofánozott kartondobozban "ülnek".) Figyeljünk tehát oda, hogy mit teszünk a kosarunkba!

Örömmel bukkantam rá egy kiadványra - a Hulladékos abc-re -, amely segítséget nyújt a környezetkímélőbb megoldások fellelésében, továbbá számos ötletet kínál a mindennapi háztartási hulladékok mennyiségének csökkentésére. A füzet alábbi részlete a környezetbarát játékok kiválasztásában segít.

"A manapság vásárolható játékok többsége műanyagból (általában fröcscsöntött, tehát pótolható, javítható alkotóelemek nélkül) készül, sokszor elektronikus alkatrészeket is tartalmaz. Ezek több szempontból is problémát jelentenek: a játékszerek hamar tönkremennek, és szemétbe kerülnek, ami felesleges pénz- és anyagpazarlással jár. Az elektronikus részek, illetve a robotok, autók stb. működtetéséhez használt szárazelemek veszélyes hulladéknak számítanak.

Tipp: ha nem akar kevésbé strapabíró darabokra feleslegesen pénzt áldozni, készítsen otthon - az apróságokkal együtt - játékszert, a kicsik hálásak lesznek érte. Megoldást jelent a természetes anyagokból (fa, textil, fém) gyártott játékok beszerzése, ezek tartósabbak és kreatívabbak, mint >>modern<< műanyag társaik, sőt javítani is lehet őket. De nem feltétlenül kell új játékot venni: a családban, ismerősi körben csereberélt darabok több gyereket kiszolgálhatnak. A már megunt, kinőtt, de még használható játékszereket elajándékozhatja óvodáknak, gyermekkórházaknak, családsegítő központoknak is."

A füzet sok más hasznos információt tartalmaz még: olvashatunk például a környezetbarát tisztítószerekről, az újrapapírról, arról, hogy milyen veszélyes hulladékok vesznek körül minket, és hogy mit tehetünk velük.

Minden háztartásban akad felesleges, megunt, de még jó állapotú használati eszköz. Ha kallódó tárgyainkat visszajuttatjuk a napi használatba, egyfelől csökkentjük a hulladék mennyiségét, másfelől kevesebb új tárgyat kell készíteni.

Végezetül álljon itt néhány hasznos telefonszám. Segítsünk, ha tehetjük!

A Magyar Vöröskereszt központi telefonszáma: 1/331-3950 (ruhát, cipőt, sátrat stb. vár).

A Tiszta Forrás Alapítvány (Budapest) hajléktalanokat segít. Előzetes telefonegyeztetés után szívesen fogad ruhát, takarót, bútort, háztartási eszközöket. Telefon: 1/291-9139.

Az Anyaoltalmazó Alapítvány (Budapest) krízishelyzetbe került anyák és gyermekeik megsegítésére alakult. Babaágyat, babakocsit, háztartási gépeket, játékokat vár. Telefon: 283-0194.

*A Hulladékos abc című füzet beszerezhető a HuMusz Házban (1111 Bp., Saru u. 11., tel.: 1/386-2648)*

Karsány Katalin