Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 11 - Gergely elöljáró

Keresztutak

Gergely elöljáró

Gergely elöljáró, azaz Nagy Szent Gergely pápa "anno circulo", tehát egy kerek évig áll majd az egyházzenei élet fókuszában. A márciusi programok között az evangélikus olvasó is számos érdekességre lelhet...

Kodály Zoltán úgy rendelkezett, hogy ha valaha misét mondanak lelki üdvéért, akkor azon csak gregorián énekek hangozzanak el. Ezért halálának egyéves évfordulója, azaz 1968 óta minden év márciusának első hétfőjén a Mátyás-templomban az érte bemutatott szentmisén latin nyelvű gregorián énekek csendülnek fel. Idén a Pange lingua teljes, orgonás sorozata szólalt meg a Mátyás-templom énekkarának előadásában, Tardy László vezényletével és Hock Bertalan közreműködésével.

Hogyan kerül egy egyházzenei ünnepsorozatba a képzőművészet? A válasz Nagy Szent Gergely tevékenységében rejlik, hiszen az ő korában komoly viták, sőt "tettleges állásfoglalások" születtek az ikonok megítélésével kapcsolatban. Némelyek ugyanis tönkretették a képeket, bálványnak titulálva őket. Gergely azonban úgy vélte, hogy az ikonoknak nagy szerepük van abban, hogy az írástudatlanok is megértsék az egyház tanításait. A Nagy Szent Gergely tiszteletére kiírt képzőművészeti pályázatot a katolikus iskolák tanulói számára hirdette meg a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium és a Gregorián Társaság.

A Gergely-év ünnepélyes megnyitójára március 13-án kerül sor. Ezen a napon látványos eseményekben sem lesz hiány a budai Várban.

Egy-egy ősbemutatón jelen lenni mindig megható, emlékezetes esemény. A jubileumi évben nyolc ilyen felemelő koncertnek lehetünk majd részesei.

Béres György invenciója termékenyítőleg hatott a zeneszerzőkre. Ennek köszönhetően egy olyan koncertsorozat jött létre, amelyen - több más darab mellett - egy-egy szerző gregorián dallamok (miseordináriumok) által ihletett, azok felhasználásával komponált, liturgikus használatra szánt többszólamú misekompozíciójának premierjét élvezhetjük.

A zeneszerzők: Franz Danksagmüller (Sankt Pölten), Daróczi Bárdos Tamás, Petr Eben (Prága), Gyöngyösi Levente, Kiss Zsuzsanna, Kolos István, Mohay Miklós, Peter Planyavsky (Bécs) és Soproni József. A vállalkozó kedvű karnagyok: Erdei Péter, Fischer Edina, Kollár Éva, Párkai István, ifj. Sapszon Ferenc és Tardy László.

T. R. J. (Forrás: ZeneSzó)