Kultúrkörök

Többször ért már az a kritika, hogy az ökumené keretében leginkább a római katolikus egyházzal foglalkozom. Ám meg kell vallanom: ugyanúgy szeretem a klasszikus protestantizmus másik ágának tagjait, református testvéreinket is, mint a római katolikusokat. Rendszeresen olvasom sajtótermékeiket, megveszem kitűnő könyveiket, hiszen egy hajóban evezünk...

A nemzetközi John Knox Információs Központ kiadásában 1999 májusában megjelent egy könyv, mely az "Egy hajóban evezünk" címet kapta. E kitűnő kötet (melyhez Lucas Fischer írt előszót) azt mutatja be, hogy az evangélium értelmezésében ma már nincs különbség a reformátusok és az evangélikusok között. A szószék- és úrasztala-közösség már nemcsak nálunk létező gyakorlat a nagygeresdi egyezség (1838) óta, hanem Európa-szerte is megfigyelhető. A Református Világszövetség tagjaiként a valdensek és hugenották, a husziták és metodisták utódai is ugyanezt élik át. Ma már mindannyiunké lehet a valdensek egykori szimbóluma, a hétágú gyertyatartó, amelyen ez a felirat áll: "Sok láng ugyan, de egy fényforrás" (lampades multae - una lux).

Ezúttal egy másik református szerző, Molnár Miklós lelkipásztor testvérem szelíd hangú áhítatoskönyvét szeretném az Evangélikus Élet olvasóinak figyelmébe ajánlani. A "Csak légy egy kissé áhítatos csendben" című kötet borítólapján Borsos Miklós szép grafikája, egy térdeplő, imádkozó tanítvány jelképezi azt a protestantizmust, amely Kálvinhoz hasonlóan térdre hull Ura előtt. A 272 oldalas kiadvány rövid, tömör, egyszerű, de rendkívül mély mondanivalót tartalmazó igehirdetések gyűjteménye. A hét fejezetből álló könyv tartalmát a szerző így jelöli meg: "Szikrák ezek, amelyek hitünket a Lélek erejével lángra lobbanthatják."

A református kegyességben fontos szerepe van a csendességnek - írja a szerző. Bevezetőjében meg is magyarázza a 62. zsoltárra utalva: "Az én lelkem szép csendesen nyugszik az Istenben." A csendességben Isten akarata szerint alakítjuk át saját elképzeléseinket, és egyben megkaphatjuk a Lélek erejét is.

Molnár Miklós gyakorlati tanácsokkal is segíti az olvasót abban, hogy hol és mikor tartson csendességet. Mint kiemeli: az imádság nem kényszer, hanem kiváltság. Sohasem monológ, hanem az Atyával való beszélgetés. Ugyanakkor az imádság nem feltétlenül a nyugalom ideje. Néha - Jákób tusakodásához hasonlóan - olyan, mint egy küzdelem. Csendességünkben elmondott imádságaink természetesen függnek össze hétköznapjainkkal, és mindennap elindítanak bennünket keresztény utunkon. A csendességben kitágul látókörünk az egyház egészére és a nagyvilágra.

A kötetben megjelent meditációk egy része már olvasható volt a Reformátusok Lapjában. A könyvet a hetilap hasábjain Ritoók Zsigmond református missziói gondnok ismertette.

Molnár Miklós igehirdetés-gyűjteménye az evangélikus olvasók számára is figyelemre méltó olvasmány. Külön örömünk, hogy a kötet alapigéinek több mint ötven százaléka az Újszövetségből származik. A szerző mondanivalója biblikus, textusszerű. Kevés, de világos illusztrációt használ, leginkább a Szentírással magyarázza a Szentírást. Többször egészen személyesen, tegező formában szólítja meg az olvasót. Már az igehirdetések első négy-öt sorában rámutat a lényegre, és csak ezután bontja ki jól követhetően a részleteket. Gyakorlati segítséget nyújt, és lelkipásztori támogatást ígér. Nem az öncélú, egyéni kegyességet szolgálja, hanem a köz javát. Bár nyíltan református beállítottságú, a többi protestáns felekezet számára is jól érthető a mondanivalója. Molnár Miklós mindig is ilyen volt, ilyennek ismerik őt mindazok, akiket barátságával megajándékozott. Így szerette és becsülte őt a Kálvin téri gyülekezet és a Belváros ökumenikus beállítottságú kereszténysége is.

Az igehirdetéssel foglalkozó teológus Kálvin vaslogikáját, Tersteegen református misztikáját, Barth következetes textusszeretetét és a magyar protestáns lelki ébredés hatását is felfedezi a kötetben. Molnár Miklós könyve sok örömet szerzett, és rohanó, zsúfolt, lármás világunkban új impulzusokkal gazdagította napi csendességünket.

Id. Hafenscher Károly