evél&levél

„Gyógyulást a világnak!” – ez volt az elmúlt évben megtartott evangélikus világgyűlés mottója. A hosszú előkészítő munka után sok jó előadás hangzott el, több igehirdetés foglalkozott a témával, és rengeteg imádság szállt fel a világ gyógyulásáért.

Azt senki sem várta, hogy a gyűlés munkája nyomán meggyógyul a világ, mégis jogos lenne feltenni a kérdést, hogy mára hova jutottunk, van-e eredménye az előadásoknak, imádságoknak, figyelünk-e a betegekre, sikerült-e megtalálni a megfelelő kúrát. Igen találóan jegyezte meg valaki a téma kapcsán, hogy a cím félreérthető. Mintha a gyógyulást valakitől várnunk kellene; valakitől (talán Istentől) kérnünk kellene, hogy ő gyógyítsa meg a világot – azt, amit mi továbbra is napról napra rombolunk, kizsákmányolunk, pusztítunk. Vagy talán a politikusoktól, az ipar és tőke képviselőitől, a hatalommal rendelkezőktől kellene várnunk, esetleg követelnünk, hogy gyógyítsák meg a világot? Ez félreértés lenne. A politikusoknak csak annyi hatalmuk van, amennyit mi adunk nekik. Kénytelenek a mi követeléseinket, igényeinket szem előtt tartani, hogy hatalmon maradhassanak. Mi pedig növekedést, egyre nagyobb jólétet és több termelést akarunk. A világ gyógyulását nem várhatjuk mástól, mint egy általános szemléletváltozástól, tehát saját magunktól. A sokat szidott „multik” csak a mi igényeinket igyekeznek kielégíteni, azt adják, amit elvárnak tőlük: sok árut, olcsó árakat, jó szolgáltatást, növekedést, új üzleteket. Ha változást szeretnénk, akkor azt nekünk kell kezdeni.

Ezen a ponton az egyházaknak fontos szerepük lehetne. Egyrészt az, hogy felhívják a figyelmet a problémákra, ám még ennél is sokkal fontosabb az, hogy mint keresztények és mint egyházi közösség példát mutassunk, és a gyógyulás elősegítésében elöl járjunk. Ettől sajnos még nagyon messze vagyunk. Az igények és követelések terén nemigen maradunk el a bennünket körülvevő világtól, pedig meg kellene tanulnunk a felfelé növekedés helyett lefelé – jobban mondva befelé – növekedni.

Nem elég a világ lelki bajaival törődni és az emberek lelki nyomorúságát enyhíteni, hiszen ezeknek a bajoknak sokszor külső okai vannak. A kapzsiságnak, irigységnek, gyűlölködésnek anyagi háttere van. Az emberek azt gondolják, hogy a birtoklás egyenlő a boldogsággal. Meg kell tanulnunk „szegénynek”, szerénynek és így boldognak lenni.

A jó példa nagyon fontos, és sokakban tiszteletet, megbecsülést kelthet. A keresztény ember példát mutathat abban, hogy nem autózik csak azért, mert van autója. Ahová lehet, gyalog vagy kerékpárral megy, illetve a tömegközlekedést veszi igénybe. Nem vesz meg mindent, amire pénzéből telne. Nem vásárol új tévét azért, mert öt centiméterrel nagyobb képernyőt szeretne. Nem vesz új CD-lejátszót, hanem használja a régit, és nem vásárolja meg az ötvenegyedik kazettát, hiszen annyit úgysem tud használni és élvezni. Nem gyarapítja a szemetet, bevásárláskor visz magával táskát, és nem kér számtalan műanyag zacskót. Komolyan veszi és használja a szelektív hulladékgyűjtőket. Igyekszik egészségesen élni és táplálkozni, hogy ne terhelje az egészségügyet. Talán nem muszáj mindenért orvoshoz szaladni és mindenre orvosságot szedni.

Ez csak néhány pont, amelyre érdemes figyelnünk, de sok más lehetőség is rejlik előttünk. Segítsük egymást, beszélgessünk erről. A világ gyógyulása itt kezdődik, másoktól nem várhatunk megoldást. Ha nem mozdulunk, talán az utánunk felnövő generáció fog nekünk szemrehányást tenni. Mennyire sajnáljuk ma, hogy a 19. század végén az egyház nem tett többet a szegénység ellen, vagy hogy a két világháború között nem figyelt jobban a diktatúra veszélyeire, és a „40 év” alatt olyan sokan beadták a derekukat. Ma az egész föld, a teremtett világ van veszélyben. Ne csak nagygyűlést tartsunk, hanem figyeljünk hétköznapi életünkre.

Szilas Attila (Zirc)