Evangélikusok

Gyülekezeti csoportkép

Ha egy gyülekezet összetartó erõt, hitet, alkotókészséget, szeretetet sugároz, akkor a tagjai sokszor életük végéig kötõdnek ehhez a testvéri közösséghez. Ilyen évtizedek óta tartó ragaszkodás fûzi a pestszentlõrinci egyházközséghez azokat, akik a negyvenes-ötvenes években konfirmáltak. Túl a hatvanadik-hetvenedik életévükön – ahogy õk hívják magukat: az „öreg konfirmáltak” – még mindig rendszeresen összegyûlnek a lõrinci templomban és a gyülekezeti teremben.

A testvéri összetartozást szimbolizáló templom számukra az együvé tartozás megtestesítõje, hiszen majd mindegyiküket ebben a templomban keresztelte, konfirmálta, eskette annak idején a gyülekezet elsõ lelkésze, Sokoray Károly. Fiatal konfirmandusként belenõttek a gyülekezet közösségébe, rendszeres együttléteik, bibliaóráik, játékos összejöveteleik összekovácsolták õket. Fiatalkori emlékeiket ma is õrzik, emlegetik – de nemcsak ezek a szubjektív emlékek tartják még ma is öszsze õket, hanem a templom, a gyülekezet és az a hit is, amelyet itt ismertek meg. Egy részük – mint lõrinci lakos – ma is az egyházközség aktív tagja, többségük azonban az elmúlt évtizedek alatt szétszóródott az országban. És mégis: õk is ide tartozónak vallják magukat, ide köti õket a templom, az élõ gyülekezet, az a múlt, amelyben hitre jutottak, és amely a jelenben is örömteli találkozásokat ad számukra egymással és Jézus Krisztussal egyaránt.

Van úgy, hogy valahol máshol találkoznak. Például jártak már Kalocsán és Veszprémben, az ott élõ „öreg konfirmáltak” vendégeként. Kalocsán orgonahangversenyt hallgattak a katolikus dómban, Veszprémben az új gyülekezeti épületegyüttest látogatták meg. Két éve két szép napot töltöttek a piliscsabai Béthel Otthonban, és tervezik, hogy a révfülöpi konferencia-központban is összegyûlnek majd. Legutóbb Gödöllõn jártak, ahol a kastélyt és az ottani evangélikus templomot látogatták meg. Ezeken az alkalmakon örömmel vett részt a gyülekezet mai lelkésze, Gyõri Gábor esperes is, aki nagyra értékeli, hogy ezek az idõs hittestvérek ma is a pestszentlõrinci egyházközséget tartják anyagyülekezetüknek.

És ez a lényeg. Nem a kirándulások – bár azok is az összetartozás szép eseményei –, hanem az, ami még ma is ehhez a templomhoz, ehhez a gyülekezethez köti az „öreg konfirmáltakat”. Egyre kevesebben vannak ugyan, hiszen az utóbbi években többen örökre eltávoztak közülük, de amíg éltek, hûségesek voltak ehhez a közösséghez. De jó volna, ha minden gyülekezetnek ilyen kisugárzó ereje lenne, és mindenhol lenne „öreg konfirmáltak” összejövetele! Ezek az együttlétek ugyanis beépülnek a gyülekezet egészének életébe, hiszen a színes programoknak, illetve az igehirdetésnek köszönhetõen nem csupán az emlékek felidézésével telik az idõ. Persze ehhez Csutiné Kovács Kati lelkes szervezõkészségére is szükség van...

És még valami. Ezek a ma már nagyszülõkorban lévõ „öreg konfirmáltak” ebben a templomban kereszteltették, konfirmáltatták gyermekeiket, ma már többen az unokájukkal jönnek vasárnaponként istentiszteletre. Így él tovább az új nemzedékekben a gyülekezet. Istennek legyen hála érte.

Juhász Géza