Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 2 - Heti útravaló

Élő víz

Heti útravaló

Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. (Róm 8,14)

A vízkereszt ünnepe utáni első héten az Útmutató reggeli igéi Isten gyermekeinek a keresztségben nyert és a Szentlélek irányítása alatt álló új életéről tanítanak. A vezérigénket követő versek is megerősítik, hogy a fiúság Lelkének birtokában szólíthatjuk Istent így: „Abbá, Atya!” Valóban Isten gyermekei vagyunk, az ő örökösei (Róm 8,15–17)! Mit tesznek Isten gyermekei? Rendelkezésére bocsátják egész életüket „okos istentiszteletként”, mert józanul gondolkoznak, „az Istentől kapott hit mértéke szerint” (Róm 12,3). Ezt tette Jézus is, Isten szeretett Fia, aki bűntelen volt, de a Jordán vizében felvette János keresztségét, „mert az illik hozzánk [ti. Isten gyermekeihez], hogy így töltsünk be minden igazságot” (Mt 3,15). Péter erről így tanít Kornéliusz házában: „A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal.” Ekkor a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka, s Jézus Krisztus nevében megkeresztelték őket (ApCsel 10,37–48). Izrael, Isten választott népe az ígéret földjére csak úgy jut el, hogy át kell mennie a Jordán folyó szárazzá lett medrén. Megismétlődik a Vörös-tengeren száraz lábbal való átkelés csodája (Józs 3,9–17). Isten az ő gyermekeit tűzön-vízen át is hazaviszi, s Lelkével vezérli a megígért örökségbe. Nekünk már csak az a feladatunk Pál szerint, hogy „mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne” (Kol 2,6). Legyünk a hitben „együgyűek”, hasonlóak a kisgyermekekhez, „mert ilyeneké az Isten országa” (Mk 10,14). Isten evangéliuma meghasonlást idéz elő az emberek között, de az ő gyermekei vállalják még a „tűzkeresztséget” is a Krisztus ügyéért (Lk 12,49–53)! Isten meghallgatja az ő gyermekei imádságát, Jézus ezért mondta: „tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek” (Mt 6,8). Ezért mi, az ő mai gyermekei egyet tehetünk (Lutherral együtt): „Mi Atyánk, ki vagy mennyekben, Hozzád sietünk lélekben” (EÉ 72,1).

Garai András