Keresztény szemmel

Egyházépítés – ezzel a gyönyörű fogalommal foglalható össze a legtömörebben, miről is szólt a hazai és a határainkon kívüli magyar evangélikusok immár hagyományosnak mondható tanácskozása. Tematikusan is szerepelt ez a kifejezés: ezt taglalta egy átfogó, illetve egy konkrét gyülekezet építéséről beszámoló előadás, és valójában ez határozta meg az egész együttlétet. Nem is lehet ez másképp. Hiszen ez nem egy kérdés, hanem a kérdés. Folytatódik-e a Kárpát-medencében, Nyugat-Európában és a tengerentúlon a magyar gyülekezetek elöregedésének trendje? Hiányoznak a fiatalok, megritkult a középnemzedék, vagy uralkodóvá válnak a biztató jelek, és színre lép egy új, fiatal generáció? E téren némi reményt keltett az az információ, amely szerint ebben az esztendőben immár negyvenötödik alkalommal rendezték meg a nyugat-európai evangéliumi ifjúsági konferenciát. Ezt az alkalmat az 1956-os forradalom után nyugatra távozott protestáns fiatalok szervezték meg 1959-ben, és azóta is minden évben megrendezik. Többek között ebből a konferenciából nőtt ki a ma is működő Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, amely a nyugat-európai protestáns értelmiséget fogja össze.

Nagy dolog, hogy Bukaresttől Clevelandig, Tallinntól Genfig a közös nyelv és a közös hit erős kapcsot jelent a magyar evangélikus gyülekezetek között. Olyan alap ez, amelyre jól lehet és kell is építeni. Nem kétséges, hogy ebben kitüntetett szerepe van az anyaország egyházának, gyülekezeteinek. Ezen alapul a METT (Magyar Evangélikusok Tanácskozó Testülete) tevékenysége, az évenkénti tanácskozások bevezetése, de az idei alkalom azt is jelezte: tovább kell lépni.

Magyarország európai uniós tagsága is új lehetőségeket kínál a magyar–magyar egyházi kapcsolatokban. Programok kellenek. Fontos és szép feladat, hogy a hazai egyház segítse a felvidéki, az erdélyi, a vajdasági stb. magyar evangélikusságot, de nem kevésbé lényeges, hogy bővüljenek, erősödjenek a gyülekezeti, majd a regionális kapcsolatok. A hazai és a határokon túli felelős politikai erők egyaránt úgy látják, hogy bármennyire is törvényszerű lesz az anyaország felé irányuló mozgás a jövőben, alapelvnek kell elfogadni a szülőföldön maradás prioritását. Ám ha ebben egyetértünk, akkor segíteni kell a Kárpát-medencei magyarságot az egyházi élet terén is, illetve élve a határok jelentőségének a csökkenésével, minél élőbbé kell tenni a Szlovákiában, Romániában, Ukrajnában, Szerbiában stb. élő testvéreinknek a

magyar egyházi életben való részvételét. Nyilván hosszú folyamat lesz ez a sajátos integráció, amelyet az Európai Unió fejlesztése katalizál, és amely évtizedes, évszázados sebeket gyógyíthat be. Nyitottnak kell lennünk lélekben is, de iskoláinkat, intézményeinket tekintve is a határokon kívüli testvéreink fogadására, közös programokra, érdekeik elismerésére, támogatásukra.

Az „egyházépítés” kifejezés többféleképpen is jellemző az elmúlt tizenöt évre, illetve a közeli és a távoli jövőre: fizikai és spirituális értelemben egyaránt. Gondoljunk csak az új épületekre, az újraindított iskolákra, a felújított intézményekre és

a – reményeink szerinti – lelki megújulásra. Jelképes jelentőségű az is, hogy a METT-konferencia hetében adták át az újjáépült, gyönyörű balatonszárszói üdülőt. Az avatás ünnepi pillanataiban – egyebek mellett – az jutott eszembe: vajon lesz-e elég fantáziánk és szeretetünk ahhoz, hogy saját egyháztagságunk igényeinek a kielégítése mellett gondoljunk a határainkon túl élő testvéreinkre is?

Érdekes volt – és csak látszólag lógott ki a tanácskozás egészéből – a diakóniai teológiáról folytatott vita, amelynek alapjául két kitűnő előadás szolgált. Az egyházépítés ugyanis megkívánja a múlt tisztességes feldolgozását, a megalkuvásainkkal, mulasztásainkkal, bűneinkkel való szembenézést. Be kell vallanom: egyrészt igen érdekes volt hallani a főként történelmi-politikai tényeken és elemzéseken nyugvó, olykor anekdotikusan élvezetes expozékat, másrészt kicsit anakronisztikus volt az egész, vélhetően azért, mert a társadalomhoz hasonlóan az egyházban is gyorsan és vértelenül zajlott le a rendszerváltozás. Nem voltunk rá felkészülve, de nagyon örültünk neki. Hirtelen múlttá vált mindaz, ami tegnap még fenyegető valóság volt. Többek között az is kiderült, hogy a diakóniai teológia valóban csak politikai-ideológiai szerepet töltött be, túllépett rajta a történelem. Feltehetően utódainkra marad a rendszerváltozás egyháztörténeti szempontú feldolgozása, de nekünk is van még törleszthető adósságunk e téren. Ezért is volt hasznos a diakóniai teológiáról folytatott eszmecsere. Mert a diakóniai teológia ugyan az egyháztörténelem szemétdombjára került, a diakónia mégis annál hangsúlyosabb lett. A szekularizálódó világban a diakónia hitelesíti a missziót. Erről is szólt számomra Balatonszárszó üzenete.

Dr. Frenkl Róbert