Keresztény szemmel

Jézus útja könnyû, mert egyértelmûek a jelzõtáblák. A szeretet személyválogatás nélküli, az ellenségkép áthúzva. Jézus útja mégis nehéz, hiszen mi személyválogatók, bosszúállók vagyunk.

Jézus tanítását könnyû megtartani, mert nem mérlegelés tárgya a szolgálat: Megéri? Nem éri meg? Õ azt mondja: tedd, és ne mérlegelj! Jézus tanítását mégis nehéz megtartani, mert emberi természetünk eredményre vár, s ha ez elmarad, csalódottak leszünk.

Jézus útján a kísértõvel mindig számolni kell. A kísértõ emberi természetünkre alapoz, ezért van sikere. Tér és idõ vonatkozásában támponthoz igazodik az ember. Van greenwichi idõ, vannak szélességi és hosszúsági fokok, és van iránytû – mindezek segítenek az eligazodásban. Ezek figyelembevétele nélkül is útnak indulhatunk az õserdõben, a tengeren, a levegõben. De micsoda könnyelmûség lenne, s mennyi katasztrófahelyzetet teremtene! Kinek hinné el bárki is, aki nagy útra szánja rá magát, hogy függetlenedhet ezektõl a támpontoktól? Az ember a kísértõnek mégis elhiszi, hogy mehet a saját feje után, hogy élhet hajlama szerint. Ezért nehéz a jézusi út, akármilyen világos is.

Az ember nem szereti, ha irányítják. Isten iránti engedelmesség nélkül viszont eltévedünk, összeütközünk, halálra sebezzük magunkat és egymást. Nem kell sok hozzá: elég csak annyi, hogy letérünk az útról, hogy leszakítsunk egy kívánatosnak tûnõ gyümölcsöt, vagy kikerüljünk egy buckát vagy gödröt, mely utunkat keresztezi. Még nincs komoly vész, még ott tudjuk magunkat Jézus közelében, de egyre gyakrabban hallunk efféle kérdéseket a szívünkben: érdemes volt megtenni ezt vagy azt? Megérte? És amit most készülsz tenni, annak van értelme? Megéri? Ezek a kérdések már nem abból az irányból érkeznek, ahova mi akarunk eljutni. Észre sem vettük, s már egy idegen útra tévedtünk. Nagyon ébernek kell hát lennünk, hogy még jókor el tudjuk végezni a korrekciót, és tudnunk kell azt is, mit válaszoljunk ezekre a nagyon is emberinek hangzó kérdésekre.

„Én a nagy mindenséghez viszonyítva parányi porszem vagyok. S ezt a nagy mindenséget is Teremtõm akarata hozta létre. Az õ nagyságáról így lehet csak halvány elképzelésem. Jézus, Isten Fia azonban közel hozta õt értelmemhez. Atyám õ, ezt Jézustól tudom. És azt is, hogy az élet – szolgálat. Ezért ha valamilyen szolgálat elém kerül, elvégzem, okoskodás nélkül. Nem mindig könnyû ez. Sokszor meg kell zaboláznom érte kényelemszeretetemet, önzésemet, haszonlesésemet, olykor még józan eszemet is. Mégis… megéri. Kínzó kérdésektõl szabadulok meg, nem gyötör a feleslegesség érzése, hiábavaló erõfeszítésem tudata, amelyeket sokkal nehezebb magammal cipelni, mint lemondani egy kívánatos gyümölcsrõl vagy átküzdeni magamat egy akadályon.” Ha ezt meggyõzõdéssel tudom vallani, a kísértõ egy idõre békében fog hagyni. Ez idõ alatt új erõt gyûjthetek.

Ennyi az élet, ami ránk bízatott. Szolgálunk egymásnak, végsõ soron az Úrnak, amint ezt õ hagyta ránk. Akkor is, ha semmi értelmét nem látjuk. Minden egyéb arra tartozik, aki maga az Élet.

Szántó Vilmosné