Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2004
- 21
- Ha könnyű, akkor miért nehéz?
Keresztény szemmel
Hozzászólás a cikkhez
Ha könnyű, akkor miért nehéz?
Jézus útja könnyű, mert egyértelműek a jelzőtáblák. A szeretet személyválogatás nélküli, az ellenségkép áthúzva. Jézus útja mégis nehéz, hiszen mi személyválogatók, bosszúállók vagyunk.
Jézus tanítását könnyű megtartani, mert nem mérlegelés tárgya a szolgálat: Megéri? Nem éri meg? Ő azt mondja: tedd, és ne mérlegelj! Jézus tanítását mégis nehéz megtartani, mert emberi természetünk eredményre vár, s ha ez elmarad, csalódottak leszünk.
Jézus útján a kísértővel mindig számolni kell. A kísértő emberi természetünkre alapoz, ezért van sikere. Tér és idő vonatkozásában támponthoz igazodik az ember. Van greenwichi idő, vannak szélességi és hosszúsági fokok, és van iránytű – mindezek segítenek az eligazodásban. Ezek figyelembevétele nélkül is útnak indulhatunk az őserdőben, a tengeren, a levegőben. De micsoda könnyelműség lenne, s mennyi katasztrófahelyzetet teremtene! Kinek hinné el bárki is, aki nagy útra szánja rá magát, hogy függetlenedhet ezektől a támpontoktól? Az ember a kísértőnek mégis elhiszi, hogy mehet a saját feje után, hogy élhet hajlama szerint. Ezért nehéz a jézusi út, akármilyen világos is.
Az ember nem szereti, ha irányítják. Isten iránti engedelmesség nélkül viszont eltévedünk, összeütközünk, halálra sebezzük magunkat és egymást. Nem kell sok hozzá: elég csak annyi, hogy letérünk az útról, hogy leszakítsunk egy kívánatosnak tűnő gyümölcsöt, vagy kikerüljünk egy buckát vagy gödröt, mely utunkat keresztezi. Még nincs komoly vész, még ott tudjuk magunkat Jézus közelében, de egyre gyakrabban hallunk efféle kérdéseket a szívünkben: érdemes volt megtenni ezt vagy azt? Megérte? És amit most készülsz tenni, annak van értelme? Megéri? Ezek a kérdések már nem abból az irányból érkeznek, ahova mi akarunk eljutni. Észre sem vettük, s már egy idegen útra tévedtünk. Nagyon ébernek kell hát lennünk, hogy még jókor el tudjuk végezni a korrekciót, és tudnunk kell azt is, mit válaszoljunk ezekre a nagyon is emberinek hangzó kérdésekre.
„Én a nagy mindenséghez viszonyítva parányi porszem vagyok. S ezt a nagy mindenséget is Teremtőm akarata hozta létre. Az ő nagyságáról így lehet csak halvány elképzelésem. Jézus, Isten Fia azonban közel hozta őt értelmemhez. Atyám ő, ezt Jézustól tudom. És azt is, hogy az élet – szolgálat. Ezért ha valamilyen szolgálat elém kerül, elvégzem, okoskodás nélkül. Nem mindig könnyű ez. Sokszor meg kell zaboláznom érte kényelemszeretetemet, önzésemet, haszonlesésemet, olykor még józan eszemet is. Mégis… megéri. Kínzó kérdésektől szabadulok meg, nem gyötör a feleslegesség érzése, hiábavaló erőfeszítésem tudata, amelyeket sokkal nehezebb magammal cipelni, mint lemondani egy kívánatos gyümölcsről vagy átküzdeni magamat egy akadályon.” Ha ezt meggyőződéssel tudom vallani, a kísértő egy időre békében fog hagyni. Ez idő alatt új erőt gyűjthetek.
Ennyi az élet, ami ránk bízatott. Szolgálunk egymásnak, végső soron az Úrnak, amint ezt ő hagyta ránk. Akkor is, ha semmi értelmét nem látjuk. Minden egyéb arra tartozik, aki maga az Élet.
Szántó Vilmosné
::Nyomtatható változat::
|