Liturgikus sarok

Liturgia és istentisztelet

A pünkösd és a liturgia összetartozik. De hiszen ugyanezt állítottuk a karácsonyról és a húsvétról is! Mégis igaz a kijelentés az egyház születésnapján, a Lélek kiáradásának ünnepén. Úgy induljunk el a templomba, hogy tudjuk, érezzük: ma különösen is fontos, hogy az ünnep titka körülölelje imádságunkat, énekünket, csöndünket és igehallgatásunkat! A Lélek járja át egész istentiszteletünket.

A Szentlélek neve mellé sokféle kiegészítő szót, jelzőt, kifejezést teszünk. A pünkösdi Lélek az imádság lelke. Ő tanít minket imádkozni, és az apostol szerint ő esedezik értünk. Az imádkozó gyülekezet tőle tanulhat, vele imádkozhat. A pünkösdi Lélek elvezet az igazságra, ő az igazság Lelke. A világ sokféle – ezért egymást kioltó – igazsága mellett ő mutatja meg a tanításban, az ige megelevenítésével, mi is a valóság, és mi az igazság. Ő a békesség Lelke: egymás mellé ültet, egymás mellé térdeltet bennünket, segít egyszerre vennünk a levegőt, hogy egy szívvel és egy lélekkel énekelve dicsérjük az Istent. A pünkösdi Lélek a felszabadult öröm Lelke, ezért énekelhetünk új éneket, ezért tudjuk befogadni a bűnbocsánatot. Ha mindezeket egymás mellé teszem, kiderül, hogy a pünkösdi Lélek a liturgia Lelke.

Pünkösd és liturgia: nem ellentétes a kettő? S ha nem, akkor nem egymástól függetlenül futó s csak a végtelenben találkozó párhuzamosokról van szó? A pünkösd csupa tűz, erő, lendület, a liturgia pedig sokak számára statikus, egyhangú, néha még talán monoton is. A pünkösd és a liturgia összetartozik, mert Isten Lelke eleveníti meg a liturgiába sűrűsödő igét, és Isten Lelkének tüze hevíti fel, hogy ne emlékek idézése, hanem az Isten cselekvő szeretetének jelenvalóvá tétele legyen az istentisztelet.

A liturgiának kettős köze van a pünkösdi tűzhöz, a Lélek lángjához: egyrészt átmelegíti a kihűlt emberi szívet Isten igéjének befogadására, jelenlétének megtapasztalására, másrészt csak a Lélektől kért és kapott tűzzel végezhető a liturgus, a kántor, a lektor, az igehirdető szolgálata, hiszen anélkül értelmetlen emberi produkcióvá válik minden mondat, minden mozdulat.

Ha a pünkösd az egyház születésnapja, akkor fokozottan hangsúlyos ennek az ünnepnek és az istentiszteletnek a kapcsolata: az egyház életformája az istentisztelet – a tömör, egy órába összefogott s az egész életen át tartó. Az egyház nélkül „levegőben lóg” az istentisztelet, a Lélek által megelevenített istentisztelet nélkül sorvad az egyház. Minden összefügg. Isten világában minden hozzá vezet.

„Isten szeretete kiáradt szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nékünk” – hangzik a pünkösdi zsoltárnak a rómaiakhoz írt levélből származó keretverse. Majd folytatódik a több ezer éve ujjongó ének: „Ez a nap az, amelyet az Úr szerzett: vigadozzunk, és örüljünk ezen. Az Úr az Isten, aki minket megvilágosít: magasztallak téged, én Istenem.”

Pünkösdkor a gyülekezet különös figyelemmel és mélyről jövő vággyal könyörög a Szentlélek ajándékáért. Idén, a liturgikus év (Krisztus-év) e kiemelkedő pontján fogalmazzuk is meg ezt a feladatot: imádkozzunk személyesen, egyenként és a gyülekezet közösségében azért, hogy Isten maga elevenítse meg Lelke által istentiszteleti életünket. Könyörögjünk azért, hogy a kétezer év alatt megformálódott és kikristályosodott formák és liturgikus elemek tiszta, jó, működőképes medret biztosítsanak a Szentlélek áradásának.

János evangéliumából jól tudjuk, hogy a Szentlélek munkáját sem az ember, sem pedig az egyház nem tudja „saját hatáskörébe vonni”: „A szél arra fúj, amerre akar…” (Jn 3,8) Jézus Urunk azonban azt ígéri, hogy Isten megadja a Szentlélek ajándékát annak, aki kéri… Ha a mai istentiszteleten imádkozva énekeljük az ősi pünkösdi himnuszt: „Ó, jöjj, teremtő Szentlélek”, gondoljunk istentiszteleti életünk belső megújulására. Kérjük együtt: „Jöjj, Szentlélek Úristen, tedd istentiszteleteinket munkád áldott területévé. Teremtő erőddel formáld a közösséget, ébressz hitet, állítsd lábunkat a szolgálat útjára. Veni Creator Spiritus!”

Hafenscher Károly (ifj.)