Keresztény szemmel

Nem volt könnyen emészthető lecke az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem idei akadémiai napjainak a programja. Pedig az elmúlt héten Berekfürdőn „csak” a második világháborút követő fordulatok kerültek terítékre – fogalmazhatunk némi iróniával.

Bogárdi Szabó István református püspök előadásában szinte hátborzongató volt szembesülni azzal, hogy az „udvari teológusoknak” nevezhető egyházi vezetők hogyan szolgálták ki a 20. század diktatúráit, hogyan véltek teológiai igazolást találni számukra. A püspök mindezt eredeti idézetekkel demonstrálta. Az előadást mintegy illusztrálta az egyik este vetített, Isten vagy történelem című kétrészes film, amelyet a televízióból már ismerhetünk.

A történelmi fordulópontokat három kiváló történész világította meg egy-egy előadásban. Elsőként Csicsery-Rónay István szólt a jelenlévőkhöz Német, nyilas uralom, zsidóüldözés, zsidómentés címmel. Szavainak különös érvényt szerzett az, hogy ő maga is átélte az eseményeket. Ezt követően Palasik Mária (Demokrácia: választások, újjáépítés 1945–47) és Rainer M. János („Népi demokrácia”, sztálinizmus, 1956 és a puha diktatúra) számolt be kutatási eredményeiről a résztvevőknek.

Hogyan zajlottak az események a Felvidéken és Kárpátalján, Délvidéken, illetve Erdélyben? Erről szintén avatott szakemberek, Vadkerty Katalin, Hódi Sándor és Benkő Samu szóltak. A hasonlóságok mellett jellemző, máig ható sajátságok színezték a különböző színhelyeken a fordulatokat, nehezítették, ritkább esetben könnyítették a kisebbségi sorsot.

Nem volt könnyű feladata Pröhle Gergelynek, hazánk berni nagykövetének, aki Ismét Európában, mindig Európában címmel tartott előadást; egyrészt egyensúlyoznia kellett a múlt, a történelem és a jelen között, másrészt válaszolnia a hazánk uniós csatlakozásával kapcsolatos számos kérdésre. A kétségkívül legeredetibb és a lényeget leginkább megragadó eszmefuttatásában arról szólt, hogy a jogi, a szervezeti, a politikai, a gazdasági vonatkozásokon túl – amelyek természetesen alapvetőek – Európa jövőjét az értékválasztások döntik el. Ebben az összefüggésben, bármenynyire fontos volt is az egyház és az állam szétválasztása, a spirituális értékrend társadalmat megújító hatása kap hangsúlyt.

Nagy sikerük volt a kerekasztal jellegű megbeszéléseknek. Svájcban felnőtt, a második generációt képviselő fiatalok – Kanyó Tamás és Tréfás Dávid – kérdezték élményeikről a második világháborút és az azt követő korszakot átélt Török Bálint történészt és Horváth János közgazdászt, politikust. Különösen az utóbbi – aki az 1945 utáni Országgyűlésnek is tagja volt, és ma ismét magyar parlamenti képviselő (a Fidesz-frakció tagjaként) – aratott nagy sikert: ízes beszédén nem érződött az Egyesült Államokban töltött több mint negyven esztendő, mai meglátásai pedig adekvátak voltak. Persze főleg annak a politikai kultúrának a képviselete gyakorolt elsősorban hatást a jelenlévőkre, amelyre Bajcsy-Zsilinszky Endre, majd Nagy Ferenc, Kovács Béla és a többi, a felszabadulást megelőző és követő években meghatározó kisgazda politikus mellett lehetett szert tenni. Jellemző apróság: az egyik kérdés arra irányult, hogy milyen volt az 1945 utáni parlamentben a képviselők viszonya. A válasz: hasonló a nyugati demokráciákban megszokotthoz. Jó lenne, ha ma is így lenne.

Az is kiderült, hogy Magyarországon zajlott le az igazi gazdasági csoda, az újjáépítés, a földreform, a világtörténelem legnagyobb inflációjának a megfékezése, a stabil forint bevezetése… Mindezeknek köszönhetően 1947-ben igen jó élet volt hazánkban. Fájdalmas arra gondolni, hol tartanánk, ha nem jön az igazi „fordulat éve”, ha a szovjet megszállás miatt nem törik derékba a magyar polgári fejlődés.

Ugyancsak nagy sikere volt a Szőllősy Pál, az EPMSZ korábbi elnöke által vezetett pódiumvitának, melyben a „Milyen demokráciát?” kérdésre keresték a választ a neves résztvevők, Gombár Csaba szociológus, a Magyar Rádió korábbi elnöke, Kende Péter politológus és Zalatnay István református lelkész, vallásfilozófus.

Áldozócsütörtökön – ez is hagyomány – kirándulásra, ennek keretében pedig ökumenikus istentiszteletre került sor. Szolnokon a református templomban Hofher József jezsuita szerzetes hirdette az igét. A liturgiában – amely lényegében az új evangélikus liturgia egyszerűsített változata szerint zajlott ifj. Hafenscher Károly összeállításában – részt vett Hamar István helyi lelkész is.

Az esti kulturális programok közül igen nagy sikere volt a Kolczonay Katalin vezette irodalmi estnek, amelyen Serfőző Simon költő és Körmendy Lajos író olvasott fel műveiből. Bizonyára elfogult vagyok, amikor úgy vélem, hogy az est értékeit jelentősen növelte az a varázslat, amelyet Joób Árpád „művelt” citerájával. A konferencia résztvevői a hivatalos program után még sokáig kérték és élvezték a játékát, amely közös éneklésre serkentett, közösséget épített.

Ugyancsak nagy élmény volt, hogy Gryllus Dániel a reggeli áhítatokat zsoltárénekekkel színesítette. Kiemelendő a berekfürdői református lelkész, Csoma Judit szolgálata, aki a Bethesda tavi beteg történetét helyezte új megvilágításba: többek között hangsúlyozta, hogy az immáron gyógyult embernek magával kellett vinnie az ágyát, hogy ne vágyjon vissza, hogy képes legyen feldolgozni a múltat, teljesen szakítva vele.

A Megbékélés Háza ideális színhelye volt az akadémiai napoknak, a konferencia pedig ismét pozitív választ adott a szabadegyetem jövőjével kapcsolatos kérdésekre. A százötven résztvevő között többé-kevésbé arányosan szerepeltek magyarországiak, nyugat-európaiak és Kárpát-medenceiek; ez a változatlan érdeklődést tükrözte. Erről számolhattam be magam is a hazai EPMSZ egyesületről szólva, és hasonlóan vélekedett az EPMSZ Erdélyi Körének a tevékenységéről beszámoló Zsigmond Irma marosvásárhelyi tanárnő is.

Jövőre május 1. és 7. között a németországi Rheinfelden evangélikus konferencia-központjában rendezik meg az akadémiai napokat, 2006-ban pedig a tervek szerint – első felvidéki színhelyként – Rimaszombat adna otthont az eseménynek.

Frenkl Róbert