Evangélikusok

Az egykori nagytarcsai pásztor naplójában ez áll: „A kereszténység nem a dogmák, hanem a szeretet világa. Az élő, eleven, cselekvő szereteté.” Sztehlo Gábor evangélikus lelkész (1909–1974), sokak Gábor bácsija a hitvallásának megfelelően is élt. A vészkorszak idején éppúgy, mint a második világháború után segített nemcsak a zsidó származású rászorulókon és bajbajutottakon, hanem mindenkin, aki hozzá fordult. Akik ismerték, szerették. Akik szerették, még ma is emlékeznek rá. Pünkösd vasárnapján családtagjai, védencei és tisztelői elsőként a sírjánál, a Farkasréti temetőben gyűltek össze, majd a budavári evangélikus templom falán lévő emléktábláját koszorúzták meg. A halálának 30., gyermekmentő munkájának 60. évfordulóján tartott ünnepi megemlékezések sorát hálaadó istentisztelet zárta a Bécsi kapu téren, ahol prédikációjában Bence Imre esperes, a gyülekezet lelkésze, illetőleg dr. Füzéki Bálint, a Sztehlo Gábor Gyermek- és Ifjúságvédő Alapítvány tanácsadója méltatta a névadó életútját.

A sírnál D. Szebik Imre a Gal 5,22 alapján hirdette Isten igéjét. Egyházunk elnök-püspöke áhítatában kiemelte, hogy Sztehlo Gábor a Lélek bátorságával szólt, saját élete kockáztatása árán is kész volt arra, hogy másokat mentsen. Egy olyan korban, amelyben nem sok ok volt az örömre, létrehozta a Gaudiopolist, az öröm városát, hogy otthona legyen mindenkinek. „Egész életével Krisztusra mutatott” – hangsúlyozta a püspök.

Történelmi, spirituális és személyes megközelítésű emlékbeszédében egyházunk országos felügyelője egyebek mellett arról szólt, hogy a Gaudiopolis és a Pax Gyermekotthon vezetője számára a hitbeli elkötelezettség tette nemcsak kötelezővé, hanem magától értetődővé az életmentést. „Természetesen tenni a jót, evidensen segíteni – ez volt a sztehlói titok” – mondta dr. Frenkl Róbert.

A következőkben dr. Szécsi Józsefnek, a Keresztény–Zsidó Társaság főtitkárának méltatása hangzott el a farkasréti sírnál, majd a Sarepta szeretetotthon lakói és dolgozói nevében Sztojanovics András tisztelgett Sztehlo Gábor személye és életműve előtt. A temetői összejövetel – melyet a Sarepta kórusának szolgálata színesített – csendes főhajtással zárult. A lelkész végső nyughelyét – többek között – köztársasági elnökünk felesége, Mádl Dalma, valamint az I. kerület polgármestere, Nagy Gábor Tamás koszorúzta meg.

Az emlékezés a sírkert után a budai Várban folytatódott. A budavári evangélikus templom falán lévő emléktáblánál Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára, illetve – többek között – a Veszprém megyei Gic községben működő Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Gyermekotthon és Kollégium két munkatársa helyezett el koszorút. Ők az ezt követő, beszélgetésre is lehetőséget adó szeretetvendégségen elmondták, hogy az intézmény Sztehlo Gábor nevelési elveit követve igyekszik gondoskodni a rábízott negyvenkét középsúlyos értelmi fogyatékosról. Magukat a pedagógiai célkitűzéseket a beszélgetésbe bekapcsolódó Merényi Zsuzsanna, a Sztehlo Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Sztehlo Gábor, a gyermeknevelő című könyv szerzője ismertette: „A sztehlói szemlélet három pillére az úgynevezett családi otthon – amely a rideg, intézményes keretek helyett a valódi família mintáját szeretné megvalósítani –, továbbá a munkaiskola, azaz a tanulás és hasznos kétkezi tevékenység, valamint az önkormányzat. Ez utóbbi célja az, hogy a gyermekek különböző tisztségek vállalása révén aktívan kivegyék részüket közösségük életéből.”

A „Sztehlo-reneszánsz” kezdete a néhány napja elhunyt Bozóky Éva újságírónak köszönhető – mesélte a beszélgetést mintegy lezárva dr. Füzéki Bálint, az alapítvány megálmodóinak egyike: „A gyermekmentő és -nevelő evangélikus papról annak idején Bozóky Éva emlékezett meg a Nők Lapja című hetilap hasábjain. Emellett részleteket jelentetett meg Sztehlo Gábor naplójából az 1984-es Lelkipásztorban, majd sajtó alá rendezte a lelkész memoárját, Isten kezében címmel. Mindezek nyomán az alapítvány korábbi elnöke, Koren Emil evangélikus lelkész felesége, Sztehlo Gábor egykori munkatársa kutatta fel a »Sztehlo gyerekeket«, köztük engem is. Húsz éve, 1984 óta minden májusban összejövünk itthonról és külföldről, hogy személyesen is találkozzunk, és együtt emlékezzünk Gábor bácsira.”

Hogy az idei megemlékezést záró istentisztelen a jelenlévők ismét gyönyörködhettek a Vox Hungarica női kar szolgálatában, az nem kis mértékben az alapítvány titkárának, a szervezésben oroszlánrészt vállaló Keszthelyiné Lándori (Sztehlo) Sárának volt köszönhető.

Gazdag Zsuzsanna