A hét témája

„Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje…” – vajon ki tudott a magyar lírában fenségesebben szólni a tavaszidőről, a természet és ezzel együtt az ember megújulásáról, mint Gyarmathy Balassa Bálint? Épp ezért érthetünk egyet dr. Kerényi Ferenc irodalomtörténésszel, aki köszöntő szavaiban elmondta, hogy – így pünkösd táján – fejedelmibb ajándékkal nem is lephette volna meg a várost Réti Zoltán festőművész, mint a település nevének előtagját adó Balassi Bálinthoz kötődő akvarellsorozatával.

A harmincegy nagyméretű kép a reneszánsz poéta vitézi, szerelmes és istenes költészetéhez egyaránt kötődik. A kiállított alkotások nem tematikus sorrendben szerepelnek – Balassi sokrétű személyiségének más-más arculatát villantják fel. A tárlatnak otthont adó intézmény, a Madách Imre Városi Könyvtár igazgatónője, Oroszlánné Mészáros Ágnes a bemutatón arról szólt, hogy a napokban 81. életévét betöltő művész a tárlattal ajándékot nyújtott át városának – s nem is akármilyet. A reneszánsz hangulatát megidéző zene és ének – mellyel Kanyó András, Kanyóné Réti Emőke és Csábi István örvendeztette meg a nagyszámú érdeklődőt –, valamint a Varga Réka által elmondott Balassi-vers méltó keretet adott a megnyitónak és az irodalomtörténész szavainak.

Négyszáztíz éve egy magyar katonatiszt költő módjára haldokolt, hiszen utolsó napjaiban még lefordította az 51. zsoltárt – jegyezte meg Kerényi Ferenc, majd hozzátette, hogy Balassi valószínűsíthetően sosem járt ősei földjén, Gyarmaton.

Egyszerre tudunk sokat és keveset a költőről. Száz költeményének ciklusba rendezése máig tudományos vita tárgya. A metszet, melynek alapján ábrázolták, szintén a múlt homályába vész. Minden, amit tudunk róla, véletlenszerű – hangzott el a megnyitóbeszédben. Az irodalomtörténész Arany Jánost idézte: „A tudós jobban tudja, a művész jobban érzi.” S valóban: Réti Zoltán kitölti műveivel az adatok hézagait, megpróbálja megfejteni az életművet. A tudomány utólag mindig igazolta a festőművészt: Madách-illusztrációinak kozmikussága, Komjáthy Jenő belső konfliktusai mesterien tükröződnek a Réti-akvarelleken. S persze mindig ott kísért a varázslatos nógrádi táj a háttérben…

A könyvtár szimbolikus helyszínévé vált e szép munkáknak. A festmények alatti rövid idézetek a keresésre, a versek újraolvasására invitálnak. Szellemi, intellektuális kalandban van részünk Réti Zoltánnak köszönhetően – tette hozzá Kerényi Ferenc.

A művek alkotója arról szólt, hogy Balassi a kor zenéjét és táncművészetét is egyesítette magában. A „szent anyagról”, az akvarellről – melynek időtállósága például Dürer ötszáz éves munkái esetében is bizonyítható – pedig ekképp vélekedett Réti Zoltán: „Finom papír, finom festék és finom ecset kell hozzá, a festő már nem is számít.” No persze, mi tudjuk, hogy a mondat utolsó felének épp az ellenkezője igaz. Mert vitathatatlan, hogy Réti Zoltán nagy művésze az akvarellnek. A festő külön szólt a „Bocsásd meg, Úristen” címet viselő képeiről: a kereszt előtt imádkozó és a kereszttől elforduló, a végtelenbe tekintő költőről. Mindkét műről sugárzik a megbánás mélysége.

Réti Zoltán, aki nyolc évtizede él a „nagy szerelemben”, a nógrádi tájak bűvöletében, olyan művekhez készített sorozatokat, melyeknek alkotói szintén e tájon éltek. „Szeretném, ha képeimen át a mi csodálatos nógrádi világunk szépséges, de sokszor fájdalmas múltja – Balassi Bálint kora és költészete – a mai nézőt, diákot és felnőttet egyaránt megérintené” – vallja a festő.

S mi lehet ennél szebb kívánság 2004 tavaszán, Balassi Bálint születésének négyszázötvenedik évében a Balassák ősi földjén…?

Szabó Andrea