evél&levél

Tudom, hogy az egyház nem uniformisba bújtatott, mindenben egyformán gondolkodó emberek közössége, és annak ellenére, hogy magamat egyértelműen a reformátori teológia ébredési vonalához tartozónak vallom, sok mindent tolerálni tudok a másként látók és gondolkodók nézeteiből. Most mégis úgy érzem, hogy meg kell szólalnom. Minden tiszteletem Bartha István lelkésztársamé, de az EvÉlet június 20-i számában – Egy fenyőgallytól az örökkévalóságig címmel – megjelent írása ellen szót kell emelnem.

Lehet játszani a gondolatokkal, sőt a kételyekkel birkózni, az igazságért vívódva vergődni is szabad. Sőt bizonyos esetekben kell! A kérdés mindig az, hogy mi a végeredmény: milyen konklúziók születnek ezekből a l�art pour l�art avagy egzisztenciálisan megharcolt gondolatokból? Engem a szóban forgó cikk zárómondata tett nyugtalanná: „Ez az ösvény az [ti. Jézus útja, P. K.], amely az életet mint folytonosságot elvezeti annak forrásához, ahol a kémcsövekből és lombikokból kiszabadulva minden cseppecske visszatérhet a végtelen óceánba.”

A cikk írója megjegyzi, hogy amiről ír, az biztosan „nagyon »New Age-esen hangzik«”. Ez nem annak hangzik, hanem csakugyan az, egészen pontosan a Hinajána buddhizmus tanítása. Ez az anatta, a „nem én tana”. Ennek a tanításnak a lényege, hogy a személyiség csupán relatív igazság: illúzió, a lételemek – testiség, érzékelés, észlelés, hajlamok, tudat stb. – időleges kombinációja. Eszerint ilyen relatív igazság a lélek, de maga az Isten is. Illúzió. Ezért nevezik sokan a buddhizmust vallásos ateizmusnak. S mit olvasunk a cikkben? „Lehet, hogy egyszeri és megismételhetetlen voltára oly büszke lényünk egy napon rádöbben, hogy valójában egy hatalmas és végtelen körforgás részese, amelyben folytonosan keverednek egymással az alkotóelemek, és éntudatunk nem egyéb, mint egy-egy pillanatnyi kiszakítottság csupán?”

Még a körforgásról, a szamszáráról is szó van ebben az írásban. Kár, hogy nem ír arról, hogy ha újratestesülünk (reinkarnáció), akkor a lételemeink új variációja után elmondhatnánk: nem vagyok azonos az előbbi „énemmel”, de nem is különbözöm attól. Milyen „nagyszerű” vigasztaló üzenet lenne ez!

Az angolszász joggyakorlatból vett kifejezéssel élve, „tanult kollégám” pontosan tudja, hogy gondolatai milyen alapvető kérdéseket indukálnak az olvasóban. Az a tény, hogy a kérdések irányát az etika síkjára tereli – teljességgel elfogadhatatlan. Az általa leírt gondolatok alapvetően érintik hitünk igazságait. Amikor Jézus azt mondja: Én vagyok, akkor csupán egy illúzió áldozata? Az ő váltsága egy tévedés drámája?

Az önmegváltást hirdető keleti filozófiák nem tudnak mit kezdeni Jézus áldozatával. A teozófusok, antropozófusok és más ezoterikus csoportok megpróbálják összeegyeztetni a Biblia igazságait a keleti gondolatokkal, de hát ezt tették a gnosztikusok is az apostolok idejében.

Úgy befejezni egy cikket, amint tanult kollégám tette, hogy nem ad kiértékelést, nem konfrontálja a gondolatait a Szentírás kinyilatkoztatásával – több mint hiba: megengedhetetlen! Írását valamelyik buddhista közösség – van belőlük jó néhány Magyarországon – lapjához kellett volna elküldenie.

Nem arról van szó, hogy én nem tisztelem a másként gondolkodókat. Tisztelem a buddhistákat is. Azt is vallom, hogy meg kell ismerni a más hiten lévők tanításait. Érettségi előtt álló diákjaimnak tanulniuk kellett a világvallásokról és a mai vallási mozgalmakról. Ifjúsági óránkra elhívtuk a Tan Kapuja Buddhista Főiskola professzorát is. Fontos, hogy megismerjük mások hitét, gondolkodását. De az óra után – még a professzor jelenlétében – megbeszéltük és kiértékeltük a hallottakat. A cikk írójának egy korábbi írására utalva megemlítem, hogy a gimnázium végzős diákjainak a Martin Scorsese-filmet is levetítettük. De természetesen ezt sem hagytuk kiértékelés nélkül. És ez a lényeg! (Mellesleg az eddig látott Jézus-filmek közül magam is ezt az alkotást tartom a legjobbnak. Igazi, valós és rendkívül mély problémákat feszeget. De az is biztos, hogy megfelelő teológiai vértezet nélkül inkább árt, mint „használ”.)

Természetesen Bartha István írásának lényegi mondanivalója sem kerülte el a figyelmemet. Engem is lenyűgöz az élet folytonossága (a kontinuum) és ereje. De sokkal nagyobb csodálattal tölt el a benne lévő „genetikai kód”, azaz Teremtőnk „programja”. Ebben ugyanis benne rejlik személyiségem kibontakozásának páratlan lehetősége is! Így nekem drága vigasztalást jelent az ősi üzenet: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1)

Id. Pintér Károly