Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2004
- 26
- Tudom, hogy...
evél&levél
Hozzászólás a cikkhez
Tudom, hogy...
Tudom, hogy az egyház nem uniformisba bújtatott, mindenben egyformán gondolkodó emberek közössége, és annak ellenére, hogy magamat egyértelmûen a reformátori teológia ébredési vonalához tartozónak vallom, sok mindent tolerálni tudok a másként látók és gondolkodók nézeteibõl. Most mégis úgy érzem, hogy meg kell szólalnom. Minden tiszteletem Bartha István lelkésztársamé, de az EvÉlet június 20-i számában – Egy fenyõgallytól az örökkévalóságig címmel – megjelent írása ellen szót kell emelnem.
Lehet játszani a gondolatokkal, sõt a kételyekkel birkózni, az igazságért vívódva vergõdni is szabad. Sõt bizonyos esetekben kell! A kérdés mindig az, hogy mi a végeredmény: milyen konklúziók születnek ezekbõl a l�art pour l�art avagy egzisztenciálisan megharcolt gondolatokból? Engem a szóban forgó cikk zárómondata tett nyugtalanná: „Ez az ösvény az [ti. Jézus útja, P. K.], amely az életet mint folytonosságot elvezeti annak forrásához, ahol a kémcsövekbõl és lombikokból kiszabadulva minden cseppecske visszatérhet a végtelen óceánba.”
A cikk írója megjegyzi, hogy amirõl ír, az biztosan „nagyon »New Age-esen hangzik«”. Ez nem annak hangzik, hanem csakugyan az, egészen pontosan a Hinajána buddhizmus tanítása. Ez az anatta, a „nem én tana”. Ennek a tanításnak a lényege, hogy a személyiség csupán relatív igazság: illúzió, a lételemek – testiség, érzékelés, észlelés, hajlamok, tudat stb. – idõleges kombinációja. Eszerint ilyen relatív igazság a lélek, de maga az Isten is. Illúzió. Ezért nevezik sokan a buddhizmust vallásos ateizmusnak. S mit olvasunk a cikkben? „Lehet, hogy egyszeri és megismételhetetlen voltára oly büszke lényünk egy napon rádöbben, hogy valójában egy hatalmas és végtelen körforgás részese, amelyben folytonosan keverednek egymással az alkotóelemek, és éntudatunk nem egyéb, mint egy-egy pillanatnyi kiszakítottság csupán?”
Még a körforgásról, a szamszáráról is szó van ebben az írásban. Kár, hogy nem ír arról, hogy ha újratestesülünk (reinkarnáció), akkor a lételemeink új variációja után elmondhatnánk: nem vagyok azonos az elõbbi „énemmel”, de nem is különbözöm attól. Milyen „nagyszerû” vigasztaló üzenet lenne ez!
Az angolszász joggyakorlatból vett kifejezéssel élve, „tanult kollégám” pontosan tudja, hogy gondolatai milyen alapvetõ kérdéseket indukálnak az olvasóban. Az a tény, hogy a kérdések irányát az etika síkjára tereli – teljességgel elfogadhatatlan. Az általa leírt gondolatok alapvetõen érintik hitünk igazságait. Amikor Jézus azt mondja: Én vagyok, akkor csupán egy illúzió áldozata? Az õ váltsága egy tévedés drámája?
Az önmegváltást hirdetõ keleti filozófiák nem tudnak mit kezdeni Jézus áldozatával. A teozófusok, antropozófusok és más ezoterikus csoportok megpróbálják összeegyeztetni a Biblia igazságait a keleti gondolatokkal, de hát ezt tették a gnosztikusok is az apostolok idejében.
Úgy befejezni egy cikket, amint tanult kollégám tette, hogy nem ad kiértékelést, nem konfrontálja a gondolatait a Szentírás kinyilatkoztatásával – több mint hiba: megengedhetetlen! Írását valamelyik buddhista közösség – van belõlük jó néhány Magyarországon – lapjához kellett volna elküldenie.
Nem arról van szó, hogy én nem tisztelem a másként gondolkodókat. Tisztelem a buddhistákat is. Azt is vallom, hogy meg kell ismerni a más hiten lévõk tanításait. Érettségi elõtt álló diákjaimnak tanulniuk kellett a világvallásokról és a mai vallási mozgalmakról. Ifjúsági óránkra elhívtuk a Tan Kapuja Buddhista Fõiskola professzorát is. Fontos, hogy megismerjük mások hitét, gondolkodását. De az óra után – még a professzor jelenlétében – megbeszéltük és kiértékeltük a hallottakat. A cikk írójának egy korábbi írására utalva megemlítem, hogy a gimnázium végzõs diákjainak a Martin Scorsese-filmet is levetítettük. De természetesen ezt sem hagytuk kiértékelés nélkül. És ez a lényeg! (Mellesleg az eddig látott Jézus-filmek közül magam is ezt az alkotást tartom a legjobbnak. Igazi, valós és rendkívül mély problémákat feszeget. De az is biztos, hogy megfelelõ teológiai vértezet nélkül inkább árt, mint „használ”.)
Természetesen Bartha István írásának lényegi mondanivalója sem kerülte el a figyelmemet. Engem is lenyûgöz az élet folytonossága (a kontinuum) és ereje. De sokkal nagyobb csodálattal tölt el a benne lévõ „genetikai kód”, azaz Teremtõnk „programja”. Ebben ugyanis benne rejlik személyiségem kibontakozásának páratlan lehetõsége is! Így nekem drága vigasztalást jelent az õsi üzenet: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1)
Id. Pintér Károly
::Nyomtatható változat::
|