Keresztutak

Az egyházak részvétele és lehetõségei a bûnmegelõzésben címmel tartott tanácskozást a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete június 24-én a Budapesti Fegyház és Börtön – közismertebb nevén a Kozma utcai börtön – tanácstermében. A megbeszélésen – amelyen részt vettek a magyarországi egyházak vezetõi, illetve dr. Bárándy Péter igazságügyi miniszter és dr. Bökönyi István büntetés-végrehajtási vezérõrnagy is – a szervezet lelkészei áttekintették e speciális szolgálati terület 1990 óta elért eredményeit, valamint rögzítették a bûnmegelõzés terén megteendõ legsürgetõbb lépéseket. Az evangélikus egyházat Gáncs Péter, a reformátusokat dr. Márkus Mihály püspök képviselte a megbeszélésen.

A néhány hete lapunk hasábjain megjelent riport-összeállítás – amelyben börtönlelkészeink beszámolóját olvashatták, és képet kaphattak a Pesti Egyházmegye lelkészeinek Markó utcai gyûlésérõl – talán ráirányította olvasóink figyelmét e különleges, nehéz, nagy felkészültséget igénylõ missziói területre. A mostani tanácskozás újabb adalékokkal szolgált e témában.

A büntetés-végrehajtási intézeteken belüli hitéletgyakorlást jogilag 1990-ben szabályozták a fogvatartottak vallásgyakorlásáról szóló igazságügyi minisztériumi rendelettel. Újabb tíz évet kellett várni azonban arra, hogy a börténlelkészi szolgálat rendeletileg is szabályozva legyen, azaz státusban dolgozhassanak a történelmi egyházak lelkészei, papjai. 2000 óta a börtönlelkészek hivatásuk gyakorlása során megszokott résztvevõivé váltak a büntetés-végrehajtási intézetek mindennapjainak.

A tanácskozáson Roszík Gábor evangélikus lelkész, a szervezet titkára terjesztette elõ azt a nyolc pontból álló javaslatot, amelyet a Börtönlelkészek Nemzetközi Szervezetének (IPCA) 2003. októberi magyarországi tanácskozására készítettek. Beszámolójában abból a ténybõl indult ki, hogy a bûnözés az egész társadalmat érintõ probléma, ezért a megoldásában, illetve a bûnmegelõzésben is részt kell vennie az egész társadalomnak. Az egyházak, sajátos helyzetükbõl adódóan, különleges feladatot és felelõsséget vállalhatnak e munkában. Nem „csupán” feladatuk, hanem küldetésük is az aktív részvétel, hogy „a világot és a benne élõ embereket jobbá tegyék, s harcoljanak a bûn ellen” – hangsúlyozta a titkár.

A nyolcpontos javaslat konkrét terveket, elképzeléseket vonultat fel. Így például – tudatosan az elsõ helyen említve – imanyolcad bevezetését javasolja, vagyis csatlakozást a nemzetközi börtönmiszsziós imahéthez, amelyet húsvét után rendeznek meg a világ több mint száz országában. Egy másik javaslat szerint a magyarországi egyházak gyülekezetei szerte az országban létrehoznák a saját, néhány fõs „Effata” bûnmegelõzési missziós bizottságukat. Ezek feladata egy börtönben levõ rab segítése lenne. Hasonló program mûködik (One church – one inmate, azaz Egy gyülekezet – egy fogvatartott elnevezéssel) évek óta Texasban (USA), jó eredménnyel. Szintén megoldás lenne a bûnmegelõzés terén az úgynevezett „félúti házak” létrehozása, melyekben átmenetileg otthonra lelnének a börtönbõl szabadulók.

A missziós bizottságok kapcsolatba léphetnének a börtönben lévõ elítélt családjával, gyermekeivel is – persze csak ha ezt a fogvatartott kéri. A családtagokat be lehetne vonni a gyülekezeti alkalmakba, még az egyházi üdülõk is megnyílhatnának elõttük évente tíz napra. A bûnmegelõzést szolgálná azon javaslat is, mely szerint minden nagyobb városban „Effata klubok” (gyülekezeti helyiségek) nyitnák meg ajtajukat péntek délutántól hétfõ hajnalig, hogy a helyüket nem lelõ fiatalok ne kerüljenek a drog, az alkohol, a bûn csapdájába. A pingpongozási lehetõséget, szerény étkezést (tea, szendvics) is nyújtó helyek híre „futótûzként” terjed, már hazánkban is van rá jó (egyelõre világi) példa: dr. Faragó Sándor gyermekorvos az ötlet atyja.

A Roszík Gábor által elõterjesztett pontok között szerepelt továbbá a megyei börtönlátogatások szervezése lelkészek részére, egy koordinációs iroda felállításának terve és egyházanként egy-egy felelõs személy kijelölése, aki szervezõje lenne az egyház bûnmegelõzési szolgálatának.

Bárándy Péter megköszönte a kidolgozott javaslatokat, egyszersmind elismerését fejezte ki a börtönlelkészek szolgálatáért. Az igazságügyi miniszter rámutatott: a jogok és lehetõségek szabályozása már megtörtént, az egyházak mellett mintegy száz civil szervezet folyamatos jelenléte van biztosítva a büntetés-végrehajtási intézetekben. A cél – kissé leegyszerûsítve – az, hogy „jobb ember jöjjön ki a börtönbõl, mint aki oda bement”.

Az elõterjesztéshez többen is értékes megjegyzéseket fûztek. Márkus Mihály püspök például úgy fogalmazott, hogy az egyházak „kezdettõl” részt vesznek a bûnmegelõzésben, hiszen a hitoktatás, az erkölcsi oktatás tulajdonképpen nem más, mint bûnmegelõzõ munka… Kérte továbbá, hogy Roszík Gábor terjessze a református zsinat elé a közzétett nyolc pontot.

Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke hozzászólásában elõször missziói lelkészi „múltjára” utalt: ebbeli minõségében több ízben járt börtönmissziós alkalmakon, istentiszteleteken, tehát jól ismeri az e szolgálati területen végzett felelõsségteljes munka nehézségét. Hangsúlyozta a megelõzés fontosságát, valamint rámutatott a tömegeket befolyásoló média szerepére: a negyedik hatalmi ágat kellene megnyerni a „jó ügynek”. Ha a média élne, nem pedig visszaélne az erejével, akkor fel lehetne ébreszteni a társadalom felelõsségérzetét. Ehhez kérte a jelen lévõ miniszter segítségét is.

Több felszólaló lelkész is utalt a fiatalság megszólításának szükségességére: a nyári táborok, konferenciák, a Sziget fesztivál – vagy éppen a hamarosan kezdõdõ Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó alkalmával el lehetne érni és be kellene vonni az ifjakat a bûnmegelõzõ tevékenységbe.

Az, hogy a magyarországi (történelmi) egyházak immár teljes jogú tagjai az Országos Bûnmegelõzési Bizottságnak, elõsegítheti a fenti javaslatok – amelyeknek a beterjesztését is kérte Roszík Gábortól az OBB jelen lévõ tagja – mielõbbi gyakorlati megvalósulását.

K. D.