Kultúrkörök

Aranydiplomások vallomásai

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanévzáróján az idén tizenegy egykori hallgató vehette át aranyoklevelét. A jubilánsok – akik egyike e sorok írója – az előttük járók egyedülálló kezdeményezésén felbátorodva diplomájuk átvételével egy időben, Isten iránti hálával és „mindenek okulására” egy vallomásgyűjteményt jelentettek meg.

Az előttünk járók így jellemezték kötetüket: „egyháztörténelem alulnézetben”. Mi sem akartunk mást, mint a 20. század utolsó ötven évéről tanúskodni, úgy, ahogy mi láttuk, megéltük, néha megszenvedtük. Nem alkottunk irodalmi mesterművet, de a magunk egyszerű módján megfogalmaztuk, hogyan döntöttünk a lelkészi szolgálat mellett, engedelmeskedve a küldő parancsnak: „Legeltesd az én juhaimat!”

A dr. Karner Ágoston – évfolyamtársunk – által szerkesztett kötetben színes kép bontakozik ki az olvasó előtt. Voltak, akik hosszú éveket töltöttek el segédlelkészként. Volt, akinek a férje volt a főnöke, volt, aki a szórványmunka sok-sok nehézségét küzdötte végig, és voltak, akik a nagyvárosok sűrűjében jártak egy-egy elkallódott után. Vannak olyanok is – mint jómagam –, akik egy-egy nagy múltú gyülekezetben szolgálhattak hosszú évtizedekig. Két társunkat a történelem vihara külföldre sodorta. Ők nem kis erőfeszítéssel végezték – teljesen más körülmények között – alapjában véve ugyanazt a szolgálatot: a Krisztusról való tanúságtételt.

Tanulmányainkat huszonhatan kezdtük, de szolgálatba már csak tizenketten álltunk. Mára tízen maradtunk. Sokan nincsenek már közöttünk (néhányukról a június 27-i lapszámban már megemlékeztem), és sokakról sajnálatos módon semmit sem tudunk.

Nem voltunk hősök. Sokat mulasztottunk és hibáztunk, sokszor elfáradtunk, és olykor rutinból, fásultan végeztük a szolgálatot. Ám az egymással való találkozások mindig erősítették hivatástudatunkat.

Nem véletlenül választottuk kötetünk élére azt a Péterrel folytatott képzeletbeli párbeszédet, amelyből befejezésül idézek (megjelent a Neukirchener Kalender 1994. évi kötetében):

„Simon, te valóban nem voltál hős, / és fölöttébb megbízható sem voltál. / Ember voltál – olykor heveskedő, / önmagadat túlbecsülő, / azután újra szomorú és telve megbánással, (…) / Nem kell szuperemberekké lennünk, / hogy embertársainknak támaszt és tartást adjunk. (…) / csak aki tudja, hogy ő milyen gyarló, / tudja mások gyarlóságait szeretetben elhordozni.”

Akinek szívében visszhangra találtak ezek a sorok, kérjük, vegye kézbe és olvassa végig az idei aranydiplomások vallomáskötetét.

Keveháziné Czégényi Klára

Regionális hozzárendelés: Evangélikus Hittudományi Egyetem