Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2004
- 28
- "Legeltesd
Kultúrkörök
Hozzászólás a cikkhez
"Legeltesd
az én juhaimat!"
Aranydiplomások vallomásai
Az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanévzáróján az idén tizenegy egykori hallgató vehette át aranyoklevelét. A jubilánsok – akik egyike e sorok írója – az előttük járók egyedülálló kezdeményezésén felbátorodva diplomájuk átvételével egy időben, Isten iránti hálával és „mindenek okulására” egy vallomásgyűjteményt jelentettek meg.
Az előttünk járók így jellemezték kötetüket: „egyháztörténelem alulnézetben”. Mi sem akartunk mást, mint a 20. század utolsó ötven évéről tanúskodni, úgy, ahogy mi láttuk, megéltük, néha megszenvedtük. Nem alkottunk irodalmi mesterművet, de a magunk egyszerű módján megfogalmaztuk, hogyan döntöttünk a lelkészi szolgálat mellett, engedelmeskedve a küldő parancsnak: „Legeltesd az én juhaimat!”
A dr. Karner Ágoston – évfolyamtársunk – által szerkesztett kötetben színes kép bontakozik ki az olvasó előtt. Voltak, akik hosszú éveket töltöttek el segédlelkészként. Volt, akinek a férje volt a főnöke, volt, aki a szórványmunka sok-sok nehézségét küzdötte végig, és voltak, akik a nagyvárosok sűrűjében jártak egy-egy elkallódott után. Vannak olyanok is – mint jómagam –, akik egy-egy nagy múltú gyülekezetben szolgálhattak hosszú évtizedekig. Két társunkat a történelem vihara külföldre sodorta. Ők nem kis erőfeszítéssel végezték – teljesen más körülmények között – alapjában véve ugyanazt a szolgálatot: a Krisztusról való tanúságtételt.
Tanulmányainkat huszonhatan kezdtük, de szolgálatba már csak tizenketten álltunk. Mára tízen maradtunk. Sokan nincsenek már közöttünk (néhányukról a június 27-i lapszámban már megemlékeztem), és sokakról sajnálatos módon semmit sem tudunk.
Nem voltunk hősök. Sokat mulasztottunk és hibáztunk, sokszor elfáradtunk, és olykor rutinból, fásultan végeztük a szolgálatot. Ám az egymással való találkozások mindig erősítették hivatástudatunkat.
Nem véletlenül választottuk kötetünk élére azt a Péterrel folytatott képzeletbeli párbeszédet, amelyből befejezésül idézek (megjelent a Neukirchener Kalender 1994. évi kötetében):
„Simon, te valóban nem voltál hős, / és fölöttébb megbízható sem voltál. / Ember voltál – olykor heveskedő, / önmagadat túlbecsülő, / azután újra szomorú és telve megbánással, (…) / Nem kell szuperemberekké lennünk, / hogy embertársainknak támaszt és tartást adjunk. (…) / csak aki tudja, hogy ő milyen gyarló, / tudja mások gyarlóságait szeretetben elhordozni.”
Akinek szívében visszhangra találtak ezek a sorok, kérjük, vegye kézbe és olvassa végig az idei aranydiplomások vallomáskötetét.
Keveháziné Czégényi Klára
Regionális hozzárendelés:
Evangélikus Hittudományi Egyetem
::Nyomtatható változat::
|