Élő víz
Zárójel
Írás közben olykor aláhúzunk valamit, mert különösen fontosnak találjuk. De az is előfordul, hogy mellékesebb, kevésbé fontos mondatot vagy szót zárójelbe teszünk.
Pál apostol arra bíztat bennünket, hogy tegyük zárójelbe az „én”-t. Galatákhoz írt levelének 2. fejezetében ezt így olvassuk a 20. versben: „többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” Közismert, hogy az énünk általában a középpontban áll. Előtérbe tolakszik. Társaságban jól esik, ha én szólhatok, ha énrám figyelnek. Mesélhetek magamról. Jól esik, ha a nevemet említik, és sért, ha kihagynak. Az én tehát agresszív – előtérbe akar kerülni. Pál apostol boldogan beszél az én félretételéről: „többé nem én élek.” Pál kitette a zárójelet. Az én ne legyen sürgős, ne legyen fontos, ne legyen a téma. Ne legyen az első.
Persze mindennek előfeltétele szívünk romlottságának a felismerése, mert amíg hamis képünk van önmagunkról, addig nem tesszük zárójelbe az énünket. Ezért inti Jézus az indulatos tanítványokat, akik el akarnak pusztítani egy samáriai falut, amely nem fogadta be őket: „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek.” (Lk 9,55) Szívünkről többnyire hamis képünk van. Olvassuk el, hogy Jézus szerint mi minden származik a szívből (Mt 15,19).
Akinek már van reális képe önmagáról, az igyekszik zárójelbe tenni magát. Tudja és tapasztalja, hogy ennek sok haszna és áldása van.
Gondoljunk a családra. A mai modern és nagykorúságára büszke társadalmunkban is nyugtalanító és vissza-viszszatérő kérdés: szükség van-e a családi együttélési formára, vagy netán elavult, kidobható, mint valami ócska lom. Mindenféle új megoldásokon gondolkodunk, hogy hogyan is lehetne összetartani a széteső házasságokat, hogyan lehetne a drogtól, az italtól, abortuszoktól visszatartani gyermekeinket.
Jó, ha keressük a megoldást. Jó, ha érezzük, hogy az anyák önmegvalósítási törekvése, az apák felfelé ívelő karrierje nem elég a kiegyensúlyozott, boldog családi élethez. Kell valami más, ami nem frázis, nem szégyellni való maradiság: Jézus hiányzik az életünkből, az Ő megismerése, az Ő vezetésének elfogadása. „Többé tehát nem én élek…” Ezt el lehet kezdeni, ezt lehet gyakorolni. Az Ő nevét aláhúzni – és akkor a magamé zárójelbe kerül.
Ez talán sokaknak nem tetszik. A természetes ember tiltakozik, a „szabadságát” félti… de ez az áldás útja, az élet útja.
Tegyük hozzá végül, ha az énünk háttérbe kerül, kevesebb csalódás fog érni. Az ember tele van igényekkel, és aki igényel, többnyire csalódik. A zárójelbe tett én azt jelenti, kevesebb lesz az elvárásom, és kevesebb lesz a csalódásom. Ez is Isten áldásának a jele!
Gáncs Aladár