e-világ

A sok-sok bibliai kép közül, amelyeken Jézust a nép körében látjuk, a vérfolyásos asszony történetéből választottam az idézett mondatot. Itt éppenséggel a gyógyítás helyszínén látjuk a tolongó tömeget. De tudjuk, hogy Jézus sokszor és szívesen vigadt és ünnepelt honfitársai zajos sokaságában. Szinte így látjuk legtisztábban magunk előtt, amint csaknem mindig vándorolt, többnyire népes, tarkabarka társaságban, mégpedig elsősorban azért, hogy minél több emberhez jusson el a megmentő örömhírrel, és minél többeket gyűjtsön össze az örök menyegző országába. Annak, hogy a soproni VOLT Fesztiválra kimenjünk, és ott keresztényként legyünk jelen, és létrehozzuk a Közös Pont sátrat, legkézenfekvőbb indoka éppen ez: Jézus lába nyomát kerestük ott, a tömeg forgatagában, pontosan azért, mert az Ő példáját akartuk követni.

A háromnapos VOLT Fesztivál a budapesti nagyrendezvény, a SZIGET kisebb testvére. Féltünk is a Szigethez kapcsolódó előítéletek miatt, aggódtunk a várható közönség keresztényellenes hozzáállása miatt is. Abban biztosak voltunk, hogy Urunk – ahogy ismerjük – letéteti velünk saját előítéleteinket, de tartottunk tőle, hogy ez sem lesz könnyű dolog… Számomra ezzel együtt világos volt, hogy szívvel-lélekkel (és munkával) támogatnom kell Hegedűs Attila lelkészünk kezdeményezését.

A három nap elmúltával hálával teli a szívem – a mi Urunk mindenben megkönnyítette utunkat, Ő ismét előttünk járt. Volt Közös Pont – maga az Úr Jézus. Katolikusok, reformátusok, evangélikusok: Őbenne voltunk egyek. (A hajógyári szigeten több éve összeszokott KözösPont-csapat pedig nemcsak példájával járt elöl, de tapasztalataikkal is segítettek minket, és közösségteremtő, felkészítő alkalommal is.

Maga a VOLT Fesztivál akármilyen zsúfolt, hangos és felszabadult volt is, minden agressziótól és szélsőségtől mentesen, harmincezres örömben zajlott le július 1–3. között. Kapatos emberek voltak, üveges szemek nem, eufória volt, erőszak semmi.

Jézus egy ízben megállt és érezte, hogy isteni erő árad ki belőle. Mi nem azért mentünk a tömegbe, hogy érezzük, amint isteni erő árad belőlünk, még kevésbé azért, hogy a saját teljesítményünkkel dicsekedhessünk. Az erő áradását Őreá bíztuk. Mi (ellentétben a kisegyházak, kifejezetten evangelizációs célzatú „sátormunkájával”) nem akartunk „téríteni”. Minket nem erre indított a Lélek. De egészen bizonyosan látható volt rajtunk, hogy Valakitől erőt, életet és közösséget kaptunk. Sokan ezt el is mondták nekünk, betévedő vallástalanok is álmélkodtak az érezhető egységen, ami nem a három napos személyes ismeretség alapján jött létre!

A lődörgőket nem ingyen itallal csalogattuk a sátorba, Hubertus helyett ceruzát, krétát, festéket adtunk a kezükbe. A papír fehér volt, a szívünk nyitott. Nem a jutalomcsokiért, hanem az önkifejezésért és a rajzasztal melletti őszinte beszélgetésért özönlöttek a sátrunkba, pedig maga a sátor eléggé félreeső helyen állt. A reggeli és esti áhítatra sem maradtunk magunkra, az éjszakai beszélgetések során többek eljutottak Nikodémus kérdéseihez.

Dacolva az alapvetően mégiscsak könnyűzenei fesztivál zajáradatával, a vendég Vándornak és a munkatárs Révészeknek egyaránt megadatott a Láthatatlan Színházban a csönd és a közösség, a bizalom és az isteni szeretet élménye. E színházban (mint azt az EvÉlet legutóbbi számában Bartha István is megírta) mindenki főszereplő: a látás kikapcsolásával mindenki egész testével éli meg a bibliai történet mondandóját. Itt szó szerint átölel Isten önmagát ajándékozó karja, megtart Jézus megtartó keze…

Hegyi Péter