Liturgikus sarok

Nézzünk körül az egyházban 9.

Rovatunkban három héten át római katolikus testvéreink „mutatkoztak be”. A katolikus egyház másik, hazánkban is jelentős közössége a görög katolikusoké (lélekszámuk nagyjából megegyezik az evangélikusokéval). A görög katolikus egyház a nyugati egyháztestbe tagolódik, de szertartása a görög tradíciót tükrözi. A következő két héten dr. Ivancsó István professzor, a nyíregyházi Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola tanára vall liturgiájuk gazdagságáról. (H. K.)

A görög katolikus egyház Jézus Krisztus feltámadására, illetve az ő húsvéti misztériumára alapozza istentiszteleti rendjének egészét és annak részleteit azon újszövetségi ige szerint, hogy „ha Krisztus nem támad fel a halálból, hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek” (1Kor 15,14). Így nemcsak húsvétkor és nemcsak vasárnap, hanem minden Szent Liturgiában (szentmisében) megemlékezünk az ő áldott szenvedéséről, haláláról, feltámadásáról s megdicsőült új életéről, melybe a híveit is be akarja vonni. Sőt ezt tesszük a napi istentiszteletek körében is.

Ugyanis a görög katolikus egyházban még ma is nyolc szertartás alkotja a liturgikus napot. Bár papságunk számára nincs előírva a kötelező zsolozsmázás (breviárium), ám ajánlott. Vasárnapokon és az ünnepekkel kapcsolatban pedig legalább a fő istentiszteleteket a hívekkel közösen végezzük. Aki akarja – szerzetes vagy egyszerű hívő egyaránt –, a zsolozsmáskönyvből akár naponta elimádkozhatja a szertartásokat. A liturgikus nap – bibliai alapokon – este kezdődik az alkonyati istentisztelettel. Ezt követi az esti zsolozsma, majd az éjféli istentisztelet. A reggeli istentisztelet már hajnalban kezdődik, eszt pedig a négy imaóra (az első, a harmadik, a hatodik és a kilencedik) követi. A háromóránként egymást követő szertartások ciklikus rendszert alkotnak, hogy legalább részben eleget tudjunk tenni az apostoli felszólításnak: (…) „szüntelenül imádkozzatok” (1Thessz 5,17). Ezeket az istentiszteleteket koronázza meg a naponta végzett Szent Liturgia, amely már áldozatbemutatás, nem csupán imádság.

A hét egyes napjainak is megvan a liturgikus beosztásuk. A vasárnap az Úr feltámadásának tisztelete. Hétfőn a szent angyalokat, kedden Keresztelő Szent Jánost tiszteljük. Szerdán és pénteken a drága és elevenítő szent keresztet állítjuk tiszteletünk középpontjába. Csütörtökön az apostolok és Szent Miklós (a keleti egyház védőszentje) kerülnek sorra, szombaton pedig az összes szentre emlékezünk. Természetesen a szenteknek soha nem imádás, hanem csak tisztelet jár ki.

A liturgikus év állandó és változó ünnepekre oszlik, melyeknek a húsvét a középpontja.

Istentiszteleti rendünk gazdagságának kibontakozása már az apostoli időkben elkezdődött. A liturgikus fejlődés fénykorának az 5. századot lehet tekinteni, s az első ezredforduló körül le is zárult a fejlődés.

Kimagasló mértékben használja egyházunk a Bibliát a szertartásaiban, kétféle módon is. Egyrészt a sugalmazott szent szövegek felhasználásában: előírás szerint a 150 zsoltárt minden héten szisztematikusan végig kell imádkozni (a kathizmákban), amellett, hogy minden egyes szertartásban jelentős mennyiségű állandó zsoltár is található. A nagy ünnepek vecsernyéjében ószövetségi olvasmányok is elhangzanak (általában három, de például nagyszombaton tizenöt), a nagyböjtben pedig naponta több ilyen olvasmány van a szertartásokban. Aztán a teljes Újszövetséget végigolvassuk (apostoli és evangéliumi szakaszként) egy esztendő folyamán (a Jelenések könyve kivételével). Kisebb idézetek, szentírási versek pedig minden istentiszteletben találhatók. Másrészt a liturgikus szövegek szerzői alapnak tekintették a Bibliát: oly mértékben használták fel, hogy a szertartások szövegeit szinte teljes mértékben átitatják vagy átszövik a szentírási gondolatok. Különösen megfigyelhető ez a 8–9. században virágkorát élő kánonköltészetben. Kilenc bibliai ódára alapozva fogalmazzák meg a szent szerzők sok-sok versszakban a Krisztusra vonatkozó előképeket. Jézus Krisztus húsvéti misztériumával kapcsolatban ugyancsak érvényes: megszámlálhatatlanul sok himnikus átköltése található a szenvedésének, halálának, feltámadásának, akár úgy, hogy a különböző műfajú énekek (tropárok, kontákok, sztihirák) az eseményeket éneklik meg, akár úgy, hogy azok hatásait.

Ivancsó István