Evangélikusok

Öt évvel ezelőtt halt meg Szeleczky Zita. A színésznő a háború előtti magyar film- és színházművészet legendás alakja volt. Végakaratának megfelelően egy kisközség – Nekézseny – temetőjében nyugszik, a családi sírboltban.

Még csak elsőéves növendéke a Magyar Színművészeti Akadémiának, amikor első filmfőszerepére szerződtetik. A kezdődő nagy siker nem kényezteti el, elvégzi az akadémiát, s a budapesti magánszínházak csábító ajánlataival szemben az ország első prózai színháza, a Magyar Nemzeti Színház ösztöndíjas szerződését fogadja el. Itt első perctől kezdve főszerepeket játszik, s működésének második évében már a legtehetségesebb fiatal színésznőnek ítélt Farkas-Ratkó-díj nyertese, antik és modern klasszikusok hősnője.

Huszonnégy magyar film főszereplője. (Néhány a leghíresebbek közül: Fekete gyémántok, Rózsafabot, Gül Baba, Sok hűhó Emmyért, Sziámi macska, Zenélő malom, Egy éjszaka Erdélyben. Ez utóbbi a velencei filmversenyen díjat nyert.)

A háború alatt a magyar kórházak „üdvöskéje”, aki szerepléseivel enyhülést és vigaszt nyújt a sebesült katonák számára, a katonák s a nemzet „kishúgának” nevezik. 1945 után úgy érezte, jobb, ha elhagyja az országot, mert szélsőjobboldalinak minősítették. Pedig – ahogy ő fogalmazott – csak lelkesíteni akarta a katonákat, azt a hitet akarta ébren tartani, hogy lesz feltámadás.

1948-ban Argentínába távozik. Itt művészi hivatásának él. Megalakítja az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat, mert az emigrációban – úgy hiszi és vallja – legfontosabb kötelessége a magyar kultúra ápolása. A legnehezebb körülmények között szólaltatja meg – az emigrációban először – Az ember tragédiáját, Katona Bánk bánját, s a Gyöngykalárisban csokorba köti a magyar népdalokat és népviseleteket. Argentin filmben is szerepel; alakításáról az egész argentin sajtó a legnagyobb elragadtatással ír.

Az 1956-os magyar szabadságharc idején drámai kiáltvánnyal fordul a világ nőihez. Argentína elnöke különkihallgatáson fogadja, rádiók és televíziók sora szólaltatja meg őt. Az argentin állami rádió hónapokon keresztül tartó, Magyarországról szóló előadássorozat megtartására kéri fel. A sorozat sok barátot szerez a magyarságnak, s a legnagyobb elismerést váltja ki.

A magyar vers szerelmese és hivatott tolmácsolója. Különleges tehetséggel és átéléssel szólaltatja meg a magyar költészet gyöngyszemeit. Előadóestjeivel bejárja Dél-Amerika, Kanada, Ausztrália és az Egyesült Államok magyarlakta városait, s fellépéseivel nemcsak visszavarázsolja a magyar múlt felejthetetlen szépségeit, hanem beleplántálja a szívekbe az elvesztett haza iránti szeretetet, hűséget és kötelességvállalást is. Lelkesedése összefogja a régi, az újabb és legújabb emigrációs magyarságot, akik egy emberként ünneplik őt.

Az emigrációban hanglemezei, -kazettái jelentek meg, amelyeken például Mécs László és Wass Albert legszebb verseit mondja. A hanghordozók közül három elnyerte a clevelandi Árpád Akadémia aranydíját.

Az emigrációs szervezetek egymás után tüntetik ki őt, s 1993-ban a kommunizmus alól felszabadult magyar haza is lerója tiszteletét: emigrációs kultúrmunkája elismeréséül a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapja meg. A Legfelsőbb Bíróság felmenti őt a kommunisták koholt vádjai alól, az ellene hozott ítéletet megsemmisíti, s ezzel teljes rehabilitálásban részesíti.

Az emigrációs magyarság legnagyobb művésznőjét és fáklyahordozóját Zászlós Zsóka György író e szavakkal jellemezte: „Szépséget a békében, hitet a háborúban, vigaszt az összeomlásban, reményt a hontalanságban... Adhat-e valaki ennél többet nemzetének?!”

Szeleczky Zita 1999-ben, 85 éves korában adta vissza lelkét Teremtőjének.

A hitüket és a magyarságukat megvalló nagyságok sorába tartozott. Sokaknak szükségük van az emlékére.

Kerékgyártó Mihály