Egyházunk egy-két hete

Egyre gyakrabban halljuk e sajátos kifejezést: ünneptelen félév. Kétségkívül az egyházi esztendő liturgiájában az ádventtől pünkösdig tartó időszak, Jézus életének főbb eseményeire való emlékezéssel, változatos és gazdag ünnepkört kínál a templomba látogató keresztények számára. Az ünnepek tartalma és egymásutánja elmélyíti Jézus értünk történt cselekedeteinek értelmét, és elénk tárja a megváltás szent titkait.

Mégis meggondolásra késztethet az „ünneptelen egyházi félév” kifejezés, kettős vonatkozásban is. Ha ünneptelen egy időszak, vagyis nincs benne ünnep, akkor nincs mit megszentelni, tehát istentiszteletre sem kell járni. A harmadik parancsolat fél évre „feleslegessé” válik? Ez azonban formális értékelése az ünneptelen egyházi félév kifejezésnek.

De nézzük tartalmában, teológiai értelemben a kifejezés lényegének ismérveit. Minden vasárnap Jézus feltámadására emlékezünk, és az élő Jézus nevében gyülekezünk össze. Az egyházi esztendő első felében, az úgynevezett ünnepes félév, és a másik, az ünneptelen félév idején is. Nem a legnagyobb ünnep az a csoda, hogy Isten feltámasztotta Jézust a halottak közül, aki értünk adta életét a kereszten? Létezik ünneptelen félév vasárnapokkal? Közismert, hogy éppen az orosz nyelv őrzi a vasárnap nevében a feltámadás szavát (Voszkreszenije).

Az esztendő második felében tartjuk az újonnan végzett teológiai hallgatók lelkésszé avatását. Vajon nem ünnep ez egyházunkban? Gyülekezeteinkben évente 12-15 ifjú kezdi szolgálatát. Nem hálára indító nagy ünnep az ilyen istentisztelet?

Nyaranta tartjuk a „Szélrózsa” országos ifjúsági találkozókat az ország különböző részein, vagy éppen a felnőttek részére az Országos Egyházi Napokat. Ilyenkor több ezer ifjú vagy felnőtt dicséri együtt Istent, s mélyed el hite kérdéseiben. Nem ünnep egyházunkban egy ilyen rendkívüli alkalom?

Az egyházi év második felére esik a reformáció ünnepe. Ha olykor némelyek gondolattartományában el is halványodik időszerűsége, nem szabad felednünk, hogy Isten a reformátorok felismerésein keresztül adta vissza egyházának és mindnyájunknak az evangéliumot a maga tisztaságában. Ezt a tényt ma a haladó római katolikus testvéreink is elfogadják. Elég, ha az anyanyelvű istentiszteletek tartásának 30. évfordulójára (1974) emlékeztetünk, amely a reformáció felismeréseinek egyik döntő üzenete volt. Nem ünnep egyházunkban a reformáció?

Erre az időszakra esik a halottainkra való emlékezés ünnepe is, akár november első napjaira, akár az egyházi esztendő utolsó ünnepére gondolunk. Ilyenkor nemcsak elhunyt szeretteinkre emlékezünk, hanem az előttünk járó nemzedékek keresztény szolgálattevőire is, akiknek örökségeként mi is az evangélium felismerésében részesülhettünk. A „szentek gyülekezetére”, a látható és láthatatlan egyház egységére nézünk, mint akik tudják, nem velünk kezdődött és nem is velünk végződik az evangélium terjedésének története. Nem ünnep, ha erre a nagy távlatra, az örök élet ígéretére gondolhatunk?

S akkor még nem is szóltunk a kiemelkedő fontosságú személyekre való emlékezésről. A würtenbergi egyház 25, a bajor 10 ilyen neves egyéniségre utaló ünnepet tart nyilván (például Péter és Pál apostol, Mihály arkangyal, Keresztelő János, Márk emléknapja). Rudolf Schäfer (1878–1961) német festőművész a Bárányimádók című alkotásán (oltárkép: 190×230 cm, Mühlhausen / Németország / Oberfrank) központban az Urat szimbolizáló bárány képével, gyertyák koszorújában, az előrement egyházi személyiségek alakját festette meg. Roholl, Vihner, Paul Gerhardt, Martin Luther, Wilhelm von Löhe ismerhetők fel többek között. A mű utal a szentek közösségére, akikkel együtt vagyunk Isten háza népe, az Ő nagy családja. Ha egy-egy istentiszteleten névnapjuk közelében felvillantjuk példájukat – s még akkor a mártírokról nem is szóltunk (István, Jakab s a többiek) –, akkor mi erősödünk Krisztushoz tartozásunkban, akiktől ők is erőt nyertek a keskeny úton járásra.

Ünneptelen félév – ugye könnyű belátni – igazában nincs. Ünnep mindig, ha Krisztus szól, ha a szent vacsorában érkezik hozzánk, ha együtt vagyunk Isten nagy családjában, Őt imádva lélekben és igazságban, énekkel és hálaszóval.

Akkor pedig még nem is szóltunk arról, hogy a legtöbb házasság megáldására, egyházi esküvőre és kicsi gyermekek keresztelőjére is nyáron kerül sor, s hazánk állammá – keresztény állammá - formálódásának ünnepe is a nyári hónapokra esik.

Ünnepeljünk együtt sokat és gyakran Isten jelenlétében, mert az ünnep Isten országnak az elővételezése, belőle egy csendes óra, meghitt pillanat, békesség és harmónia, amiért imádkozunk is: „Jöjjön el a Te országod.” Ahol ez az ország jelen van, ott mindig ünnep van – határok nélkül.

D. Szebik Imre