Keresztutak

Kokónál repetáznak a gyerekek

Az 1991-ben alakult Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat (MÖSZ) Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert segélyszervezete (kiemelten közhasznú szervezet). Alapítói között ott találjuk a történelmi protestáns egyházakon kívül a metodista, unitárius és ortodox egyházakat, valamint bel- és külföldi magánszemélyeket. A nemzetközileg is elismert segélyszervezet közel száz munkatárssal dolgozik, jelen van a világ különböző válságövezeteiben. A MÖSZ igazgatója, Lehel László evangélikus lelkész január 11-én a Deák téri gyülekezet meghívásának eleget téve tartott előadást a szolgálat szerteágazó tevékenységéről. A szeretetvendégséget követően kértünk interjút tőle.

– A világ mely területén van most leginkább szükség az önök segítségére, aktív közreműködésére?

– Több nemzetközi helyszínen vagyunk jelen. Pillanatnyilag két közel-keleti országra összpontosul segítségnyújtásunk: Irakra és Afganisztánra. Mindkét helyen nagyon komoly nemzetközi munka folyik, nem közömbös, hogy egy magyar protestáns segélyszervezet egy muzulmán közegben dolgozhat. Az ezzel ellentétes híresztelésekkel szemben a lakosság részéről nagyon szívélyes fogadtatásban részesültünk. Mindkét országban iskolákat építünk vagy újítunk fel, a magyar árakhoz viszonyítva meglehetősen kedvező feltételek között. Hat-tíz millió forintból megoldható olyan iskolák létesítése, ahol 500-1000 gyermek tanulhat kulturált körülmények között.

– Mióta vannak jelen ezekben az országokban?

– Irakban tavaly óta, Afganisztánban pedig 2001 decembere óta dolgozunk. Nem ez az első eset, hogy ilyen közegben tevékenykedünk. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Csecsenföldön 1995 óta vagyunk jelen. Az a tapasztalatunk, hogy az ilyen krízisövezetekben a lakosság nyitottan fogadja a külföldi segítségnyújtást. Különösen ha ez egy kis ország és nem egy világhatalom képviseletében történik.

– Milyen nemzetközi partnereik vannak?

– Több mint tízezer hazai támogatónk van, mindemellett igyekszünk nemzetközi forrásokat is mozgósítani. Szoros együttműködésben állunk az ACT Internationallel. Ezt a szövetséget, amely az egyházi hátterű segélyszervezeteket tömöríti, az Egyházak Világtanácsa és a Lutheránus Világszövetség hozta létre. Támogatóként megemlíthető az EU Humanitárius Szervezete, az ECHO, amely évente több száz millió eurót költ segélyezésre úgy, hogy ezeket az összegeket segélyszervezeteken keresztül juttatja el a rászorulókhoz. A magyarországi segélyszervezetek közül eddig egyedül a MÖSZ írhatott alá együttműködési megállapodást az ECHO-val, ez az alapja annak, hogy pályázhatunk az Európai Unió pénzforrásaira. Az eddigiek során több ország külügyminisztériuma is támogatta már munkánkat.

Egy másik fontos támogató lehet a mindenkori magyar kormány, hiszen az Európai Uniónak van egy olyan elvárása, mely szerint a nemzeti jövedelem egy bizonyos százalékát fel kell használni humanitárius és fejlesztési célokra – ennek egy töredékét használja fel pillanatnyilag Magyarország –, így a magyar külügyminisztérium is támogatóvá válhat. A jelenlegi kormány külügyminisztériuma eddig nem támogatott minket. (Az előző kormányzati ciklus alatt ötvenmillió forinttal járult hozzá a tárca a munkánkhoz.)

– A nemzetközileg elismert partnerekkel való megállapodás, együttműködés egyfajta minőségbiztosítást is jelent a MÖSZ számára. Mennyiben alakult át a szervezett segítségnyújtás az elmúlt években? Mindannyian emlékszünk még arra az időszakra, amikor spontán indultak el a teherautók mindenféle hasznos holmival, és önkéntesek igyekeztek segíteni legjobb tudásuk szerint…

– Ma már nem abból áll a segélyszervezeti munka, hogy valamit összegyűjtök, gyorsan szétosztom, majd távozom. Nagyon átgondolt, szervezett és tervezett munkává vált ez a szolgálat, amelynek nagyon komoly pénzügyi háttere és elszámolási kötelezettsége van. Egy segélyakciót minden részletében alaposan meg kell tervezni, ha valóban segíteni akarunk, és nem a felszíni problémákkal foglalkozunk.

– A humanitárius segítségnyújtáson kívül tevékenységük másik alappillére a Magyarországon végzett szociális munka…

– Van egy elég kiterjedt intézményhálózatunk: 16 intézménnyel rendelkezünk. Ezek többsége az ország keleti régiójában helyezkedik el – nem véletlenül. Szerteágazó munkát végzünk, vannak olyan feladatok, amelyeket átvállaltunk az államtól. Ezekre természetesen megkapjuk a támogatást az önkormányzatokon vagy az illetékes hivatalokon keresztül. Ám vannak olyan feladatok is, amelyekre csak részleges állami támogatást kapunk, mégis felvállaltuk őket, mert fontosak a számunkra. Jelenleg egyik legfontosabb intézményünk a Budapest déli területét ellátó drogambulanciánk. Itt fontos megjegyeznem, hogy saját anyagi erőforrásainkból tartjuk fenn ezt a létesítményt. A családok átmeneti otthonait több városban is működtetjük. Krízishelyzetbe került embereknek próbálunk meg ezekben segíteni, akiknek a tartós munkanélküliség, a családon belüli erőszak vagy az alkohol miatt zsákutcába került az életük. Szociális központjainkban többek között gyermekjóléti szolgálat, munkaközvetítés, szociális étkeztetés, a hajléktalanok számára nappali melegedő, illetve jogsegélyszolgálat működik, de foglalkozunk házi betegápolással és a nyugdíjasok számára tanácsadással is.

– Milyen irányelvek szerint végzik munkájukat?

– Igyekszünk a szociális kihívásokra reagálni és komplex ellátást biztosítani, keresztény hitünkre alapozva minden tettünket. Fontos az elkötelezettség, a szakmai hozzáértés és természetesen a munkatársaink folyamatos képzése is.

– Magyarország kis ország, mégis négy segélyszervezet működik hazánkban, hogy csak a legnagyobbakat említsük. A sok bába közt nem vész el a gyerek? Hogyan értékeli a hazai segélyszervezetek egymáshoz való viszonyát?

– Az itthoni helyzet nem jobb és nem rosszabb az általunk külföldön tapasztaltaknál. Nyilvánvaló, hogy egy olyan országban, ahol a katolikusok vannak többségben, a protestáns egyházak összefognak, és közös szervezetet hoznak létre. Inkább azt hangsúlyoznám, hogy a feladatmegosztás a lényeges. Ami bennünket illet, fontos azt látnunk, hogy mi nagyon erősek vagyunk a nemzetközi humanitárius munkában. Mi voltunk az elsők, akik külföldön megjelentünk, és azóta is tartósan jelen vagyunk egy-egy országban. Jó lenne azt mondani, hogy minden esetben mi koordináljuk a segélyakciókat. Nos, ez nem mindig sikerül. Ennek ellenére jó a kapcsolat a segélyszervezetek között, figyelünk egymás munkájára.

– Hogyan értékeli a kormányzati szervekkel való együttműködésüket?

– A szociális vonalon semmilyen törést nem tapasztaltunk. Ugyanolyan az együttműködés, mint korábban, olyan szakemberekkel dolgozunk, akik a jelek szerint pontosan tudják, hogy ebben a munkában minden szereplőre szükség van. Más a helyzet a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma esetében. Több javaslatot is tettünk az együttműködésre vonatkozólag, de eddig nem érkeztek pozitív visszajelzések. Úgy gondolom, hogy a humanitárius munkát nem lenne szabad politikai irányvonalak mentén felszabdalni.

Szabó Szilárd