Evangélikusok

Kétszáz évvel ezelőtt, 1804. augusztus 25-én született a Tolna megyei Sárszentlőrincen Zsivora György kiskőrösi származású takácsmester és Madár Zsuzsanna György nevű gyermeke. A keresztség szentségében a falu akkori lelkésze, Nagy István – a későbbi dunántúli püspök – részesítette. A hétgyermekes családapa egy tragikus kocsibaleset következtében fiatalon elhunyt, de a lelkipásztor minden segítséget megadott az eszes gyermek továbbtanulásához.

György a helyi elemi iskolai évek után 1813-ban a soproni Líceumba került. Tanárai közül a legnagyobb hatással Magda Pál statisztikus, a neves társadalomtudós volt rá. Felsőfokú tanulmányait a pozsonyi evangélikus főiskolán folytatta, ahol bölcsészetet, teológiát és jogot tanult. Amikor Pesten 1827-ben letette az ügyvédi vizsgát, szoros kapcsolatba került a nála mindössze egy évvel idősebb Deák Ferenccel, akivel egy ideig együtt is jurátuskodott. Ügyvédi gyakorlata közben élénk érdeklődést tanúsított az irodalmi élet iránt. Amikor rábízták a Közhasznú Ismeretek Tárának felügyeletét, többek között Kisfaludy Sándorral is levelezett.

Élete érdekes fordulatot vett, amikor Sárszentlőrinc akkori földesura, gróf Apponyi Antal – akkor párizsi magyar nagykövet – nevelőt és úti kísérőként magántitkárt keresett a fiának. Balassa János lelkipásztor ekkor Zsivora Györgyöt ajánlotta a követ figyelmébe. A tehetséges ifjú így három évet Párizsban tölthetett. Ott nemcsak francia nyelvtudását tökéletesítette, hanem akadémiai megbízásból a francia nyelvű könyvek és kéziratok magyar vonatkozásairól is tudósított. (Jelentéseit számos más dokumentummal együtt ma is őrzi a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára.)

Zsivora Györgyöt tudományos munkája elismeréseként a Magyar Tudós Társaság 1833. november 15-én levelező tagjává választotta. Hazajövetele után Pesten telepedett le, számos cikket írt a Tudománytárba és a Conversations-Lexikonba. Tagja lett a pesti evangélikus egyházközségnek, amely hamarosan presbiterré és jegyzővé választotta. Székács József Naplójában elismeréssel ír „a még fiatal, de már igen tisztelt egyénről”, aki erős magyarságtudata folytán csak magyarul volt hajlandó a presbiteri jegyzőkönyvet vezetni.

A reformkor éveiben a rendkívül becsületes, de ugyanakkor élelmes, eszes ügyvéd széles és befolyásos klientúrára tett szert; ő volt például a gazdag Wodiáner család ügyvédje is. Amikor Deák Ferenc 1848-ban igazságügyi miniszter lett, őt nevezte ki a Hétszemélyes Tábla váltóosztályának bírájává. A szabadságharc bukása után azonban visszavonult a magánéletbe, és mint ügyvéd számos birtokpert intézett. A magyar családok birtokviszonyait, kapcsolatait és genealógiáját senki nem ismerte jobban nála.

Az alkotmányosság helyreállása után mint kiváló jogtudós személyes meghívást kapott Scitovszky János bíboros prímástól 1860-ban az esztergomi tanácskozásra, I. Ferenc Józseftől pedig 1861-ben a budai országbírói értekezletre. Az uralkodó Csanád megyei főispánná nevezte ki. E terhes tisztet csak rövid ideig viselte: utóbb mint hétszemélynök, majd kúriai tanácselnök szerzett országos ismertséget és megbecsülést igazságos ítéleteivel, tiszta jellemével.

Egyre gyarapodó vagyonából Pest határában birtokrészeket vásárolt. A 19. század hetvenes éveiben rohamosan fejlődő főváros terjeszkedése és az ezzel járó kisajátítási eljárások sora megsokszorozta a földek bevételét. Az egykori szegény falusi takács fia azonban jól ismerte a Bibliát, és megfogadta Keresztelő János intését: „Akinek két köntöse van, egyiket adja annak, akinek nincs; és akinek van eledele, hasonlóképp cselekedjék.”(Lk 3,11; Károli-fordítás)

Jótékony, karitatív egyéniségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már a szabadságharc utáni években magára vállalta az idős Szentpéteri József ötvösmester évenkénti anyagi támogatását. Az akadémiai kézirattárban őrzött gyűjtőívek jelzik, hogy Zsivora a Nemzeti Casino mágnásainak pártfogását is kieszközölte „az elaggott művész” megsegítésére. Páratlan mértékű jótékonyságának legfőbb bizonysága az 1874-ben írt végrendelete. Ebben a sárszentlőrinci gyülekezetre nyolcezer, a bonyhádi gimnáziumra és a soproni líceumra öt-ötezer, a soproni tanítóképzőre, a pesti evangélikus gyülekezetre, a budapesti evangélikus főgimnáziumra és a protestáns árvaházra tíz-tízezer, a Bethesda kórházra, a Történelmi Társulatra, a Kisfaludy Társaságra, a Képzőművészeti Társulatra, a Jogászegyesületre és a Nemzeti Színház nyugdíjintézetére ezer-ezer forintot, a Magyar Tudományos Akadémiára pedig százezer forintot hagyományozott! E hatalmas adomány mértékét akkor mérhetjük csak fel, ha tudjuk: amikor Széchenyi István 1825-ben a Tudományos Akadémia alapítására hatvanezer forintot ajándékozott, ez az összeg egész évi jövedelmével volt egyenlő.

A sárszentlőrinci népfőiskola névadójának nemes példája legyen biztatás az utókor számára.

Dr. Fabiny Tibor