Keresztény szemmel
Az erőszak legyőzésének évtizede
Mi közünk hozzá?
A címen természetesen lehet vitatkozni. Hiszen ki merné akár állítani, akár csak tervezni is, hogy 2001 és 2010 között legyőzhető az erőszak a világban?
Az esti hírműsorok szinte másról sem szólnak, mint az erőszakról. A bűntényekről tudomást szerezve az agressziót látjuk „kicsiben”. A háborúkat, népirtásokat, fegyveres akciókat látva előttünk az erőszak „nagyban”. Fogyasztói vagyunk, hiszen óvodás kicsinyeink délelőtti rajzfilmjeiben is hemzsegnek az erőszakos figurák, este pedig a felnőttek egy krimi mellett vezetik le a nap feszültségét. A krimi pedig azért izgalmas, mert életre-halálra mennek benne a dolgok, vagyis van benne erőszak. Nem kell azonban a képernyőre vagy mozivászonra tekintenünk, hogy az agressziót megismerjük. Ehhez ugyanis nem kell lövéseknek eldördülniük. Tele van vele a családi élet, az iskola, a munkahely, a gazdaság. Elegendőek hozzá szavak, a hangos beszéd, gesztusok, az erő fitogtatása, az enyhe fenyegetés és ezekhez hasonlók. A lehetőségek végtelenek.
„Az erőszak taszít bennünket, de az erőszak vonz is bennünket.
Az erőszak riaszt bennünket, de az erőszak szórakoztat is bennünket.
Az erőszak tönkretesz bennünket, de az erőszak védelmez is bennünket.”
Van-e köze az erőszakhoz a keresztény hívőnek és a keresztény egyháznak, gyülekezetnek? Nincs – ezt kellene mondanunk, ha felmérnénk, mennyit foglalkoznak a kérdéssel a magyarországi keresztények. Feltehetően kevés közöttük az erőszakos ember. De legyünk óvatosak: legalábbis kevesebb, mint a társadalom más részeiben. Érdemes lenne az erőszak sokféle arcát ismerve alaposan – Isten színe előtt megállva – vizsgálni a helyzetet.
Kell-e foglalkozniuk az erőszakkal egyházaknak és keresztény hívőknek? Lehet ez kérdés? Miért természetes, hogy az igaz és tiszta beszéd, a tulajdon védelme, a munka becsülete, a házasság szentsége, a vasárnap megszentelése témája a keresztény embernek? Miért magától értetődő, hogy az egyházak elítélik a háborút, a művi terhességmegszakítást, az eutanáziát, a homoszexualitást vagy embereknek a faji hovatartozásuk alapján való megkülönböztetését? Pedig az erőszak bármilyen formája éppolyan erkölcsi kérdés, mint a felsoroltak bármelyike.
Az ökumenikus mozgalom az első világháború után kapott lendületet, miután az egyházak az erőszakkal szörnyű méretekben szembesültek, és szenvedtek is tőle. Így volt ez a második világháború után is. Az Egyházak Világtanácsa ezért nyilvánította a 21. század első évtizedét az erőszak elleni küzdelem évtizedének. Kiadott egy tanulmányi füzetet, hogy érdeklődő és gondolkodó keresztényeknek és gyülekezeti csoportoknak vezérfonala legyen a helyzet felmérésében és az Isten előtti elcsendesedésben. Nincs benne tehát minden, amit az erőszakról tudni lehet vagy tudni kell. Nem kellene attól félni, hogy a témával foglalkozva a gyülekezeti közösség megszűnik Jézus Krisztus egyháza és igei közösség lenni. Hiszen ha Isten igéjére figyelve foglalkozunk az erőszak kérdésével – akár a vezérfonal öt témáját követve és a javasolt bibliai szakaszokat tanulmányozva –, újabb emberekben látjuk meg a segítségre szoruló felebarátot, tudatosodnak mulasztásaink és bűneink, és még inkább szívből jövően fogjuk imádkozni: A mélységből kiáltok hozzád, Uram! Krisztus, irgalmazz!
Az Egyházak Világtanácsa vezérfonalát az MTA-EHE Szociáletikai és Ökumenikus Kutatócsoportjában magyarra fordítottuk, és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa nyomtatásban is megjelentette. Az érdeklődők – magánszemélyek és gyülekezetek – a következő címen igényelhetik: 1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 3. Tel.: 1/371-2690. Fax: 1/371-2691. E-mail: okumenikus@lutheran.hu.
A fordítás letölthető a világhálóról is: http://okumene.lutheran.hu/start.html. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen pedig (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.) november 4-én, csütörtökön 10 és 13 óra között ezt a témát járjuk körül Szabadulni az erőszaktól – Keresztyén megközelítések címmel a tudomány napja idei rendezvénye keretében, a budapesti és a debreceni református hittudományi karral együtt.
Az irgalmas samáriai történetét aligha helytelen úgy értelmezni, hogy Krisztus Urunk szerint az erőszakban nemcsak az elkövetők marasztalandók el, hanem azok is, akik nem tesznek ellene. Vajon a tétlenség nem az erőszakot támogatja-e?
Dr. Reuss András