EvÉlet - Lelki segély
Mit tehet a nyáj nélküli bárány?
„A Szélrózsa találkozón került először a kezembe az Evangélikus Élet, és örömmel láttam, hogy van benne lelki segély rovat. Sajnos azóta nem jutok hozzá az újsághoz, mert olyan faluban élek, ahol nincs evangélikus gyülekezet. Azért is volt óriási élmény számomra a Szélrózsa találkozó, mert ezernyolcszáz hozzám hasonló korú fiatallal élhettem meg hitemet. Az áhítatok nagyon megragadtak, a Csendsátorban pedig olyan jó volt a Biblia mellett az Úrra figyelni! Félek, hogy a hétköznapokban már nem sokáig tarthatnak ezek az élmények, mert nincs meg a gyülekezeti háttér. A szüleim sem örültek, hogy ilyen helyre mentem. Azt mondták, hogy szórom a pénzt.”
Kedves ifjú testvérem! Nagyon megörültem levelének, hiszen nagyszerű hírt közöl: egy fiatal élet vágyódik az Isten közelségére! „Az Úr letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent?”– írja a zsoltáros (Zsolt 14,2) – és íme: igen, van! Örvendezhetnének kedves szülei, hogy olyan leányuk van, aki zsebpénzét nem hiábavaló és kártékony, testet-lelket beszennyező dolgokra költi, hanem Isten országának ügyére szánja. Ne csüggedjen, még eljön az az idő, amikor ők is belátják ezt.
Istennek eredeti szándéka az volt, hogy a família és az eklézsia egybeessen. Jézus idejében nem voltak hatalmas egyházközségek, csak házi, családi gyülekezetek. Az európai kontinensen a legelső missziói állomás Filippi városában volt. Egy megtérő börtönőr hitre jut, felveszi a keresztséget, és teljes odaadással keresztény lesz. Felhangzik az apostoli szó: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” És az ő megtérése valóban nagy öröm és üdvösség forrása lett az övéi számára. Hiszen az egyes ember megtérése mindig abban a közösségben történik, amelyben él, tanul vagy dolgozik. Úgyhogy én biztos vagyok abban, hogy ha kedves levélírónk megmarad a hitben, akkor családjának tagjai lesznek az elsők, akiket evangélizálni fog, és egyszer még evangélikus gyülekezete is lesz annak a falunak! Ezért legyen állhatatos, ne engedje, hogy a hétköznapok öröme és bánata megfojtsa szívében az igét. Olvassa el a magvető példázatát és magyarázatát (Mt 13, 1–23)! A gonosznak az a legfőbb célja, hogy elragadja, megfojtsa szívünkben az igét, hogy eltántorítson minket Krisztus útjáról, hogy megakadályozza, hogy életünk gyümölcsöző lehessen.
Levélíró testvérem nagyon helyesen látja, hogy bizony a magányos báránykának sokkal kevesebb az esélye a túlélésre, mint a nyájnak, ha jön a ragadozó farkas. Szükségünk van gyülekezeti háttérre, ahol egymás hite által épülhetünk, ahol imádságban hordoznak minket, ahol szolgálhatunk Isten dicsőségére és testvéreink javára. Sokan szeretnének „maszek” keresztények maradni. Hitvallásuk ez: „Hiszek én a magam módján, nekem ne dirigáljon az egyház!” De a tapasztalat mégis egyértelműen bizonyítja, hogy a Krisztus-test csodálatos közössége nélkül az egyes hívő lelki élete kiszárad vagy kificamodik. Elhalkul a dicsőítés, és tévtanok ütik fel a fejüket. Ezért kérem, hogy ne törődjön bele abba, hogy lakhelyén nincs evangélikus templom és gyülekezet. A környéken minden bizonnyal van. Érdemes áldozatot hozni azért, hogy hallhassa az igét, és hogy testvérekre leljen. Érdemes feltérképezni azt a várost is, ahová középiskolába jár, mert elképzelhető, hogy egy hétköznapi ifjúsági bibliakör működik a helyi evangélikus egyházon belül. Ha egyszer elmegy, segítségre is talál. Biztos vagyok benne, hogy az Úr gondoskodik majd arról, hogy jelentősebb kiadás nélkül kapcsolódhasson be a csoport életébe!
De otthon is nagyon fontos az Atyával való szüntelen imádságos kapcsolat és a Biblia tanulmányozása. Olvasson minél több lelki irodalmat, hallgasson igehirdetéseket hangkazettán; fizessen elő lapunkra, ha ez nem jelent problémát. Ha elküldi nekem címét, szívesen segítek, hogy színvonalas hitépítő anyag juthasson el Önhöz addig is, amíg a gyülekezeti élettől elszigetelten kell élnie. „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak!” – ígéri az Úr, és ez az ígéret velünk van, erősít a legmélyebb ínség idején is. Az Isten választott népének nem az volt a legnagyobb ínsége, amikor fogságba hurcolták őket, és hazájuktól távol voltak, hanem az, hogy a templomuktól voltak távol. Vágyódott, csaknem elepedt a lelkük az Úr tornácai után.
Kedves fiatal testvérem levele mélyen elgondolkoztat. Mennyi, de mennyi templom hívogat kitárt kapuival Krisztushoz! Országos egyházunk és a helyi egyházközségek színes, tartalmas alkalmakon igyekeznek megszólítani a fiatalokat és az idősebbeket egyaránt. Milyen sok drága lehetőség… és milyen sok elmaradt találkozás. Senki sem tiltja, hogy hitünket gyakoroljuk, de a kényelmünk, a világ vonzása vagy a túlzásba vitt munka mégis elnyomja bennünk az Isten utáni vágyakozást, és vele együtt azután a békességünket és boldogságunkat is elrabolja! Rettenetes, ha a bennünket szólongató Isten egyszer elnémul; hátborzongató arra gondolni, hogy lejár a kegyelmi idő. Áron is vegyük meg az Istennel való találkozás áldott alkalmait! Ne sajnáljuk időnket és az anyagi áldozatot sem arra, hogy megismerhessük őt. Drága testvérem! Merje odaszánni testét-lelkét, életét az Úrnak élő szent áldozatul! Ne igazodjon a világhoz, akarjon új emberré lenni ebben a világban! Induljon el a keskeny ösvényen, és maradjon Krisztus követője még akkor is, ha ezt minden körülmény igyekezne meghiúsítani! Hordozza keresztjét, és megtapasztalja, hogy a kereszt hordozni fogja Önt!
Szőkéné Bakay Beatrix