EvÉlet - Lelki segély

„Második osztályos kisfiam szemüveget kapott, és nagyon fél, hogy emiatt csúfolni fogják. Az osztályukban már van két szemüveges gyerek, akiket folyton kigúnyolnak. Főleg azt a kisfiút, akinek a szemüvegén az egyik lencse mindig le van ragasztva. Úgy szeretném megkímélni őt ettől, mert én is szemüveges vagyok, és engem is nagyon sokat bántottak emiatt gyerekkoromban. Hogyan segítsek neki, mivel vigasztaljam, ha majd csúfolni fogják?”

Kedves anyuka! Sajnos igaz a megállapítás: a gyerekek szívesen csúfolódnak. Általában ennek az az oka, hogy nehezen fogadják el, ha valaki valamiben más, mint ők. Az irigykedéssel vegyes ellenszenv az, ami nyugtalanságot okoz bennük, és ez készteti őket csúfolódásra. De hát ez mindig is így volt. És gyanítható, hogy nemcsak a gyerekek hajlamosak rá, hanem a felnőttek is. Megdöbbentő, amikor azt halljuk, hogy meglett emberek kigúnyolják szomszédaikat, munkatársaikat csak azért, mert az átlagostól, a szokványostól elütő a gondolkodásuk, külsejük, hobbijuk vagy az életmódjuk. „Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székébe, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal” (Zsolt 1, 1–2) – énekli a zsoltáros, és szavai megvigasztalnak minden kigúnyolt, megszégyenített és kicsinysége, elesettsége miatt megvetett embert. Jó nekünk Istenhez menekülni, Krisztus szenvedéseire tekinteni akkor is, amikor a gúny kereszttüzébe kerülünk. Hiszen hitünk miatt is gyakorta a csúfolkodás tárgyává válunk ebben a világban, ahol mindennek a fokmérője a siker, a szépség és a pénz lett. Belső értékek helyett talmi kincsek.

Kedves levélírónk kisfián sokat segít az, hogyha szülein és közvetlen családtagjain látja, hogy továbbra is elfogadják, szeretik, értékelik őt. Ha azonosulni tudnak az új helyzettel, ha természetesnek veszik, hogy szemüveget kell viselnie, akkor az a gyermeknek magabiztosságot ad, amely lefegyverzi csúfolóit. Szeretettel javaslom, hogy ne is beszélgessenek a kelleténél többet erről a témáról, de ha szóba kerül, érdemes rámutatni arra, hogy lám, milyen sok okos ember visel szemüveget: a nagypapának, a tanító néninek, de még a mesében Mackó doktornak is van ilyen. Ami pedig a leragasztott szemüveget illeti: megoldható ez okosan és esztétikusan is. Ma már lehet kapni olyan üveget, amelyen keresztül a lefedni való szemével nem lát a gyerek, de kívülről mégsem olyan feltűnő, mint a rózsaszínű leukoplaszt.

Tagadhatatlan, hogy az iskolás gyermek számára nagyon fontos az elismerés. A gyermek arra törekszik, hogy alkotóvá váljék, hogy környezete számára hasznos legyen a jelenléte. Ha elismerik, akkor a megfelelő helyre tudja tenni negatív tapasztalatait, de ha nem, akkor érdektelennek, értéktelennek érzi önmagát. Persze nem csupán kreativitásának elismerésére vágyik, hanem arra is, hogy a személyét elfogadják az osztályközösségben. Szülei önzetlen szeretetét anélkül kapta meg, hogy kiérdemelte volna. A közösségi létben azonban ki kell vívnia mások elismerését. Harcolnia kell a jó helyért. Meg kell láttatnia önmagát. A szemüveges, fogszabályozós vagy dundi gyereknek pedig többet kell bizonyítania. Nem egyszerű dolgok ezek, a gúny nagyon tud fájni az embernek. De személyiségfejlődése szempontjából biztosan hasznosíthatóak lesznek ezek a tapasztalatok is.

Mindenesetre, ha a csúfolódás olyan mértéket ölt, hogy az már mélyen megsebzi a gyereket, esetleg félelmei vannak miatta, netán még iskolába sem akar menni, akkor az osztálytanító segítségét kell kérnünk. Hiszen ha ő nem csupán szavakkal igyekszik leállítani a csúfolódást, hanem belső meggyőződésből tartja lehetetlennek, akkor a csúfolódó gyerekek tudni fogják egyetlen szemvillanásából, hogy a gúny nincs engedélyezve – „onnan felülről”.

Kedves anyuka! Kisfia, aki hittanra is jár, biztosan vigasztalásként fogadja majd, ha Ön úgy beszél előtte Jézus Urunkról, mint testvéréről, barátjáról, aki vele van az iskolában is, és megőrzi minden gonosztól, védelmére kel, ha igazságtalanul bántják, és letörli a könnyeit. Én például kislányom minden tankönyvére, füzetére, de még a tolltartójába is igés matricákat ragasztottam, mert ezeknek a drága üzenete erősíti őt a kudarcok, megpróbáltatások idején. Az egyik közülük ez volt: „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az Úr, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled.” (5Móz 31,6)

És hát az imádság. Kedves levélíró testvérem talán nem ismeri azt a történetet, amelyben egy édesanya arra kéri a gyerekorvost, hogy miután kicsinyét beoltotta a gyerekbetegségeket megelőző védőoltás vakcinájával, adjon be számára olyan védőoltást is, amely megőrzi őt az élet viszontagságai, kísértései, lelki terhei között. Az orvos azonban széttárt karokkal csupán ennyit mondhat: „Ilyesmik ellen nincsen védőoltás, asszonyom.” De mert gyakorló keresztény, így folytatja: „Vigye gyermekét az Áldott Orvos elé imádságban szüntelen, mert őneki hatalma van arra, hogy megtartsa, és boldog élettel ajándékozza meg!” Ez a mi reménységünk és vigaszunk minden időben, és ha őszintén megéljük, gyermekeink olyan stresszlevezető, problémamegoldó módszert vehetnek át tőlünk, amely megőrzi őket a gyomorfekélytől s az agresszivitástól egyaránt. Áldást kívánva:

Szőkéné Bakay Beatrix