Napról napra

Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja! 2Kor 6,2 (1Móz 24,21; Ef 5,10; Lk 17,20–24(25–30); Róm 14,7–9; Zsolt 90) Heti igéink Isten üzenetéről és legnagyobb ajándékairól szólnak: a kegyelemről és az üdvösségről. Ennél többet, drágábbat senkitől nem kaphatunk. A kegyelem: Isten szüntelen, megbocsátó szeretete. Az üdvösség: nem a sír a végállomás, Isten hellyel vár országában. S most van ideje az elfogadásnak. Még szabad az út. De nézzük a heti igéket: mi következik ebből?

Aki gúnyolja a szegényt, Alkotóját gyalázza, és aki a veszedelemnek örül, nem marad büntetlen. Péld 17,5 (Jak 2,1; Mk 4,1–9(10–12); 2Kor 8,16–24) Mintha újra több lenne a szegény és az őket „lenéző” gazdag. De nemcsak forintban lehet szegénynek lenni, hanem lélekben is. Ha én, „Isten szegénye” kegyelemből élek, észre kell vennem utamon a rászorulókat is. Isten mentsen az ítélkezéstől, attól, hogy úgy gondoljuk, „megérdemlik”! Segítsen inkább abban, hogy nyitott, „tág” legyen a szívünk, és legyen bennünk segítőkészség ma és mindennap.

Készségesen áldozok neked, magasztalom neved, Uram, mert jó vagy. Zsolt 54,8 (2Kor 1,24; Mk 13,9–20; 2Kor 9,1–5) A kegyelemért és az üdvösségért Krisztus áldozatot hozott, életét adta, így nyitott utat nekünk. Ezért egész életünk hálaáldozat lehet. Ahogy Zinzendorff olvasta egykor a festményen: „Ezt tettem érted, mit teszel te értem?” Indítson keresztje és mai igéje őt magasztaló, hálás életre!

A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok. Ézs 30,15 (1Jn 3,5; Zsid 13,1–9b; 2Kor 9,6–15) Izrael így hallotta: Egyiptom sem segít, Babilon sem, egyedül az Úr. Ma talán így is hallhatjuk: nem is Kelet, nem is Nyugat az igazi segítség, hanem egyedül Atyánk. S az őhozzá fordulás megőriz minden zaklatottságtól; igen: higgadtságot adhat. Ha kegyelméből élve az üdvösségben reménykedem, mindennapi életemet miért ne bízhatnám rá? Ha meg elvétettem, újra visszatérhetek hozzá. Addig áll rendelkezésemre ez a lehetőség, amíg élek.

Én vagyok az Úr, minden élőnek az Istene. Van-e számomra lehetetlen? Jer 32,27 (Lk 1,36–37; 1Jn 2,18–26(27–29); 2Kor 10,1–11) Kegyelemből élni egyet jelent ezzel: bizalomban élni. Igen ám, csakhogy a bizalom fogyóeszköz! Néha „lehetetlennek” is tűnik bízni. Ilyenkor jó hallani: aki kegyelmével lehajol hozzám, annak nyugodtan a kezére bízhatom magam mindennap, minden helyzetben. A „minden élőnek Istene” az én Uram is! Akkor miért nem tudok igazán bízni benne, s mindennel hozzá fordulni?!

Isten magasra emeli az alant levőket, a gyászolókat oltalmazza segítsége. Jób 5,11 (Mk 2,11; Mt 26,36–41; 2Kor 10,12–18) Aki kegyelemből él, az mindig „alant” van. Sem Isten, sem az emberek előtt nem érezheti magát „magasban”. Pedig éppen a keresztény ember elbizakodása jelenti az állandó veszélyt; ráadásul visszataszító is. Milyen jó azonban éppen Jób történetéből tudni, hogy Isten felemeli a „gyászolókat” és alázatosakat! Sőt Krisztusért örökre „felemel” a sírból és a halálból is!

Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és az Úrban van a reménysége. Zsolt 146,5 (1Tim 6,13–15; Mk 13,30–37; 2Kor 11,1–6) Ez az ige nagyszerű összefoglalója az egész hét üzenetének. Azt mondja, hogy kegyelemből élni, az üdvösségben bizakodni bizony boldogság! Sőt az egyetlen, igazi, tiszta és tartós boldogság! S mennyire biztató az ige, amelyből megtudjuk, hogy „Jákóbról” van szó, akiből „Izrael” lett. A csalóból Isten harcosa! Akkor Isten engem is meg tud újítani, és boldoggá tud tenni! Segítsen a héten az Úr kegyelemből élni: észrevenni a rászorulókat, hálásnak lenni, őt Úrnak vallani és benne bízni – akinél nincs lehetetlen, és aki felemeli az alázatosakat. Néha ünnepnapokkal kapcsolatban kívánunk boldogságot. Istenünk azonban a hétköznapok boldogságával is meg tud ajándékozni bennünket!

Keveházi László