Keresztutak

A Protestáns Missziói Tanulmányi Intézetben Világosságot a világnak címmel rendezett missziói blokkszeminárium első kurzusát sikeresen elvégzett hallgatók november 6-án délután ünnepi hálaadó istentisztelet keretében vehették át oklevelüket. A hideg, hamar sötétedő novemberi estén jó volt beülni a fűtött templom padjaiba, és együtt örülni azokkal, akik egy év tanulás után, biblikus-missziológiai tudás birtokában „viszik majd tovább a világosságot”.

Dr. Anne-Marie Koolnak, a PMTI igazgatójának köszöntő szavaival és dr. Szűcs Ferencnek, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorának imádságával kezdődött meg a tanfolyamot záró, „bizonyítványosztó” istentisztelet, melyet családias hangulatban tartottak a Szilágyi Dezső téri református templomban. Egyházunk részéről Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli), és Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke, valamint Hafenscher Károly országos irodaigazgató levélben küldte el pásztori biztatással teli jókívánságait és köszöntését.

Cselovszky Ferenc, a Deák téri evangélikus gyülekezet lelkésze 2Kor 4,5–6 alapján hirdette az igét: „Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat…” Az útnak induló, szolgálatot vállaló testvéreknek három „hamuban sült pogácsát”, három útravaló gondolatot adott át a lelkipásztor ezen az estén. Mindezt abban a reményben, hogy az egy év alatt sok-sok tudással, ismerettel megrakott „tarisznyába” ennyi még biztosan belefér…

Az első gondolat a Jézus-tanítványok mindenkori szolgálatának hogyanjára vonatkozik. Ne önmagunkat hirdessük, bármilyen nagy is a kísértés. Krisztusról, a világ világosságáról kell bizonyságot tennünk még akkor is, ha mi magunk egészen máshogy döntenénk, másként szólnánk vagy cselekednénk, mint ő. A második útravaló a szolgálat mozgatórugóját helyezte a szívünkre. Magáért Jézusért szolgáljunk, és ne az emberek elismerésére szomjazzunk, amikor igét hirdetünk vagy misszióba indulunk. Egy bölcs egyszer úgy fogalmazott: „Isten előtt borulj le, de az emberek előtt maradj állva” – megszívlelendő tanács ez ma is. A harmadik „hamuban sült pogácsaként” a szolgálat célját adta át Cselovszky Ferenc. Mi lehet a missziói szolgálatra vállalkozó fiatalok célja ma, 2004-ben? Ami minden tanítványé, minden időben: Krisztus világosságot adó arcát kell eljuttatni a világ minden tájára, legelőször a világnak abba a számos sötét zugába, ahová még nem világíthatott be az evangélium fénye… – így zárta prédikációját a lelkész, miközben az Úr asztalára helyezte a harmadik, nagyon is valóságos pogácsát. Igehirdetése végén áldást, erőt kívánva bocsátotta útjukra a végzett hallgatókat.

Az ünnepi hálaadó istentisztelet második részében került sor a várva várt pillanatra, az oklevelek átvételére. Előtte dr. Hafenscher Károlyné ismertette a kurzus tananyagául szolgáló tankönyv, a Világosságot a világnak című munka kilencéves, fordulatos történetét. Minden könyvnek megvan a maga sorsa, így ennek az idén tavasszal megjelent, javított, újonnan illusztrált kötetnek is. Az izgalmasan új missziói látásmódot közvetítő könyvet néhány éve Anne-Marie Kool vette először kézbe missziológiai tanulmányai során, s a korábbi kurzusok hallgatói lefordítva, kéziratos formában kapták kézbe. Az eredetileg World Christian címet viselő kötet jól forgatható, a szemnek is kedves kézikönyve, tankönyve lesz a következő tanfolyamoknak is. A munkáért, az eredményért egyedül Istené a dicsőség – zárta mondandóját dr. Hafenscher Károlyné.

Aaron Stevens amerikai – de magyarul kiválóan beszélő – lelkész a kurzus legemlékezetesebb pillanatait idézte fel; előadóként hálát adott a hallgatók körében töltött időért. Rámutatott a missziói lehetőségek sokféleségére, remélve, hogy minden hallgató megtalálja majd a neki rendelt munkaterületet.

Az okleveleket átadó Anne-Marie Kool a kilenc végzett közül hármat külön is bemutatott a jelenlévőknek egy-egy „miniinterjú” keretében. A hallgatóság például megismerkedhetett egy volt börtönőrrel, aki – az Isten útjai csodálatosak! – a börtönmisszióban találta meg hivatását. Mint elmesélte, egy büntetés-végrehajtási intézetbe kérte magát gyakorlatra a kurzus idején, ahol találkozott néhány fogva tartott „ismerőssel”. Azok csak nézték, nézték volt őrüket; nagyon ismerősnek tűnt az arca. Végül megkérdezték tőle: „Mikor szabadultál?” – azt hitték, valamikor együtt ültek… Börtönőrből misszionáriussá lett testvérünk így felelt a kérdésre: „Másfél éve szabadultam – a bűneimből…”

A hálaadó istentiszteleten ki-ki személyre szóló áldást kapott, hogy vigye tovább a világosságot, és persze az otthon melegét, szeretetét, gondoskodását szimbolizáló „hamuban sült pogácsát”.

Kőháti Dorottya