Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 49 - PRÚSZ-közgyűlés

Keresztutak

PRÚSZ-közgyűlés

Székhelyén, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának lágymányosi épületében tartotta közgyűlését november 25-én a Protestáns Újságírók Szövetsége. Az idén áprilisban alakult és július 13-ával bejegyzett közhasznú egyesület néhány apróbb alaki kifogás miatt kénytelen volt még ebben az évben újabb közgyűlést tartani, melyen a grémium – a jelenlevők egyhangú szavazatával – a kívánalmaknak megfelelően módosította a szervezet alapszabályát.

A megalakulás óta eltelt hónapok fejleményeiről Novotny Zoltán elnök adott részletes tájékoztatást. Szavaiból kitűnt, hogy a bejegyzéssel járó adminisztratív teendők intézése mellett „érdemi tevékenységekre” is futotta az elnökség idejéből, így októberben már egy saját szervezésű szakmai konferencia lebonyolítására is. Novotny Zoltán hangsúlyozta, hogy a protestáns médiamunkásokat tömörítő szervezet a jövőben sem óhajt „pártpolitizálni”, de fontos közéleti kérdésekkel kapcsolatban határozottan állást kíván foglalni.

A PRÚSZ gazdálkodásáról Kerekes Sándor ismertette az Ellenőrző Bizottság észrevételeit, az etikai bizottság képviseletében pedig Kádár Zsolt fogalmazta meg a szervezet etikai alapelveit.

Az elhangzottak megvitatását követően a résztvevők elfogadták az éves beszámolót és a bizottsági jelentéseket, de – nem utolsósorban a kilátásba helyezett, de mindeddig nem realizálódott anyagi támogatások miatt – úgy döntöttek, hogy a 2005. évi költségvetésről csak a jövő év elején tárgyalnak.

G. Zs.