A vasárnap igéje
Karácsonyeste
"Az aprókat áldd meg itt és mindenütt!" Lk 18,17
Jézus Krisztus Isten válasza választottjai és az egész teremtettség kérdéseire, sóhajtozására. Ez a válasz sokkal több röpke tőmondatnál. Telepedjünk hát Jézus lábához tágra nyíló szemmel, az angyalszárnyak rezdülését fülelő gyermekek csodaváró bizalmával. Így hallgassuk mindig minden szavát. Így figyeljünk ma is, amikor az angyali üdvözletet, a népszámlálás zűrzavarát, az újszülöttnek a betlehemi istállóban felhangzó sírását és az Istent dicsőítő, békét hirdető angyali éneket halljuk!
Mennyi világos útmutatást, szeretetteljes intést, reménységet ébresztő és éltető ígéretet kapott az Úr választott népe! Mégis nehezen értették a prófétai üzenetet, mégis újra és újra azt kérdezték Istentől: „Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket?” (Mal 1,2) „Hol van az igazságos Isten?” (Mal 2,17b) Az övéi kérdéseit, kéréseit az Úr sosem hagyta válasz nélkül. Látta népe nyomorúságát és bűnét, hallotta kiáltásukat, ismerte fájdalmukat. S ahogy leszállt egykor, hogy kimentse népét Egyiptom hatalmából, úgy most Fiát küldte el a földre.
De ne andalodjunk el a szenteste varázsától: a meghitt csöndtől, a közösségbe tartozás bensőséges megélésétől. Lépjünk tovább, és fedezzük fel – csillapíthatatlan vággyal, mint egy izgatott kisgyerek – Isten nekünk készített meglepetéseit. Kapcsolódjunk bele a karácsonyi énekek Istent magasztaló hálaadásába. Ajándékozási lázunk csitultával forduljunk végre Urunk felé imára kulcsolt kézzel. Halljuk, mit mond Isten nekünk, embergyerekeinek Fia által, akit nem díszes karácsonyfa alá állított, hanem egyszerű jászolba helyezett.
A názáreti Jézus felnőttként városról városra, faluról falura járt, és hirdette Isten országának evangéliumát. Felnőtt férfiként mondja: „Bizony mondom néktek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.”
A kicsinyekről csupa szépet s jót szoktunk mondani. De vajon mire gondol Jézus velük kapcsolatban? Oly nehezen értjük! Talán a gyermeki képzeletvilágot, a játékosságot, a derűt, a nyíltságot idealizálja? Nem látott sose szertelen, csapongó, fegyelmezetlen, a bölcs szeretetből állított korlátokat felrúgó, akaratos, szófogadatlan minizsarnokokat? No, és ha a gyermek már felnőtt? Nem tragédia az éretlen, felelősséget nem ismerő és nem vállaló ember? Növekedés nélkül sorvadás áll be. Szükséges a testi-lelki érés, komolyság, céltudatosság. Az emberi együttélés harmóniájához kell az összeszedettség, a határozottság és bizonyos elvárások teljesítése is. Mit fedez fel Jézus tekintete, s mit tart annyira értékesnek a kicsikben, hogy mégis ezt mondja?
Nemrég láttam egy diaképet. Rajta a gyermek Jézust nem édesanyja, Mária ölelte át, hanem egy, az anyaméhhez hasonló, fénylő burok. Egészen más, mint a festményeken gyakran látható dicsfény Jézus feje és alakja körül. Ezen a képen Isten Fiát fénybölcső ringatja. Nem így vesz körül bennünket is már születésünk előtt, aztán egész életünkben Isten megfoghatatlan, mégis valóságos és hallatlan biztonságot, oltalmat adó jelenléte? Ha Isten országát kisgyermekként fogadjuk, érezni fogjuk, hogy „átölelt Isten nagy kegyelme méltatlanul, érdemtelen” (EÉ 327,1). Őrá hagyatkozva élhetünk. Rábízhatjuk magunkat. Nem kell vacognunk, mint Andersen meséjében Gerdának a finnek rémisztően hideg földjén, vagy Kaynak a Hókirálynő palotájában, ahol majdnem jéggé dermed a szíve. Kisgyermeknek, Isten gyermekének lenni nem kiszolgáltatottságot és megalázottságot jelent, hanem – minden erőtlenség és törékenység ellenére – azt, hogy bizalommal fordulhatunk Atyánkhoz földi utunkon, a halálban és azon túl is. Életünk az Úrhoz van kötve, aki telve van szeretettel, még egy anyánál is jobban, és telve van jósággal, még egy apánál is mélyebben. Naponként belemerítkezhetünk az egykor a keresztségben nyert irgalomba. Az úrvacsora asztalánál átélhetjük, hogy Atyánk minden bűntől megtisztít bennünket Jézus teste és vére által, amelyet a kereszten értünk adott. Valahányszor arra gondolunk, hogy Isten országa elérhetetlen magasságban és távolságban van tőlünk, s nincs esélyünk az oda való bejutásra, jusson eszünkbe Jézus szava: „Isten országa közöttetek van!” Ahol Jézus van, ott Isten uralma valósul meg, s ahol – Jézussal közösségben – Isten uralma alatt élünk, ott már most jelen van az ő országa.
E szent napokban ébresszen szívünkben a Szentlélek gyermeki csodálkozást, amellyel Jézusban felismerjük Isten hatalmas tetteit. És felnőttként is őrizzen meg Isten gyermekének! Jézus szavát megértve, szívünkbe zárva kérjük a költővel: „Ámulni még, ameddig még lehet, amíg a szíved jó ütemre dobban, megőrizni a táguló szemet, mellyel csodálkoztál gyerekkorodban.” (Áprily Lajos: Ámulni még)
Imádkozzunk!
„Urunk, eljöttél nyomorúságunkba, hogy otthont leljünk általad. Engedd szívünkbe, házunkba hullni fényed, ajándékozz ma és örökké békességet!” (Hermann Bezzel) Ámen.
Deméné Smidéliusz Katalin