A vasárnap igéje

Karácsony ünnepe

A betlehemi csodát ábrázoló festményeken – természetesen – a gyermek Jézus és édesanyja, Mária kerül a középpontba. Így van ez Hugo van der Goes képén is (Pásztorok imádása), aki azonban odafestette a háttérbe, a bal sarokba József döbbent alakját is: áhítatos arccal, imádatra emelt kézzel, levetett saruval. Sőt mi több: Máriával azonos nagyságban! Úgy tűnik, a holland művész nemcsak ismerte, de meg is értette ünnepi igénk, a Máté szerinti karácsonyi történet talán legizgalmasabb részletét, József adventi történetét. Mai, divatos kifejezéssel élve egy „apás szülés” előtörténetét.

A Lélektől fogant Megtartónak nemcsak édesanyjához van köze, hanem mindenkihez, aki elfogadja és befogadja őt, Isten elképesztő meglepetését, minden emberi értelmet meghaladó ajándékát. Ez éri utol és találja szíven Józsefet is az angyali üzenetben, a karácsonyi evangéliumban.

Bár először a názáreti ácsmester mint törvénytisztelő és – az evangélista szavával – „igaz ember”, jogosan és érthető módon megpróbál kihátrálni a képtelen helyzetből, amely rá nézve nemcsak kínos, hanem egyenesen megalázó. De az isteni ígéret legyőzi sötét gyanakvását, sértett férfiúi hiúságát, önérzetét. Máriával együtt vállalja az irracionális „áldott állapotot”. Felfogja a felfoghatatlant: itt nem jegyese félrelépéséről van szó, hanem Istennek az emberiség történelmébe, az Ember életébe való páratlan belépéséről.

Lukács jóvoltából ismerjük Mária vallomását: „történjék velem a te beszéded szerint!” Máté szűkszavúbb, nála József cselekedetei fejezik ki az egyértelmű igent Isten tervére és akaratára: „…úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét…” Ez a józsefi „magnificat” talán kevésbé fenséges és költői, mint az Úr szolgálóleányának magasztaló éneke, de hasonlóképpen megtanulandó és követendő.

Mária és József bátor döntése a felülről kapott, befogadott hit diadala minden emberi okoskodás felett. Az ígért fiú ugyanis valóban „törvénytelen”, azaz törvények feletti gyermek, aki szétfeszít minden racionalitást, logikus spekulációt és biológiai törvényt. Nem emberi vágyból, szerelemből fogant, hanem Isten vágyakozásából, mint az ember iránti őszinte és olthatatlan szerelmének legszebb, legízletesebb gyümölcse. A karácsonyi evangélium nem egy kétezer évvel ezelőtt élt zsidó jegyespár szívbemarkoló „love storyja”, hanem a ma is hozzánk érkező Isten szerelmi vallomása. Középpontjában nem Mária és József „igenje” áll, hanem Isten ma is aktuális és érvényes, minket is személyesen érintő döntése.

A karácsonyi „headline”, azaz főhír, az igazi örömüzenet csupán egyetlen szó: Immánuel. Ez 2004-ben is ugyanazt jelenti, mint Augustus császár idején: „Velünk az Isten”! Jézus Krisztusban itt az Isten köztünk, a 21. században is. Nem mi vagyunk vele, nem mi választottuk őt, nem mi döntöttünk mellette, hanem ő van velünk. Ő választott ki minket már keresztségünk pillanatában. Ő döntött mellettünk egész életével, halálával és feltámadásával, hogy „megszabadítsa népét bűneiből”. Immánuel – még több is annál, hogy velünk az Isten: értünk az Isten! Amint Luther himnuszának tudatosan revideált fordításában énekeljük: „Küzd értünk (nem „velünk”!) a hős vezér, kit Isten rendelt mellénk. Kérdezed, ki az? Jézus Krisztus az, Isten szent Fia, az ég és föld Ura, Ő a mi diadalmunk.”

Tudom, hogy ezen a karácsonyon is sok a menekülő szökevény, aki – Józsefhez hasonlóan – inkább kiszállna ebből a történetből. Esetleg hűvös távolságtartással, kívülről szemléli „a szép regét” (Ady Endre), mint egy régi, kedves mesét. Úgy véli, kinőtt már belőle: a gyermekként még várva várt karácsony visszafordíthatatlanul a múlté. Sokunk számára szép, de nehéz feladattá, már-már teherré vált az ünnep, amelyet a gyermekek, unokák kedvéért kell megrendeznünk. Amikor végre eljön, fáradtan roskadunk le az asztal mellé, hogy – a szó szoros és átvitt értelmében – megegyük, amit főztünk… Amire hetekig készültünk, órák alatt elfogy. A hétköznapokra eltett maradék felmelegítve már nem az igazi, többnyire a szemetesben végzi…

A Józsefnek szóló evangélium, amelyet idén Mátétól kaptunk, segít rátalálni a tartós karácsony titkára: közünk van a Betlehemben született gyermekhez! Ő a mi szabadítónk és megtartónk. Benne, általa az „erős Isten, az örökkévaló Atya, a Békesség Fejedelme” kínál és vállal újra közösséget velünk. Ebbe a közösségbe hív a harang, a karácsonyi ének és igehirdetés. Kissé merészen értelmezve, ezt a közösséget ígéri József evangéliuma az úrvacsorai oltárnál is: „Ne félj magadhoz venni, (…) mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.”

Imádkozzunk!

Megtartó Urunk! Ajándékozz meg minket Mária és József engedelmes alázatával és bátor hitével, hogy nyitott szívvel fogadjuk be és osszuk meg kincseidet másokkal is. Töltse be ünneplésünket és kísérje hétköznapjainkat a Jézus Krisztusban megjelent öröm, szeretetet és békesség. Ámen.

Gáncs Péter