Evangélikusok
Volt kántortanítóról neveztek el tantermet Soltvadkerten
Volt kántortanítóról neveztek el... |
Felemelő ünnepség keretében avatták fel a soltvadkerti Kossuth Lajos Általános Iskolában a "Szakács László biológia- és természetismeret-tantermet". A tanító úr közel fél évszázados pályája során olyan maradandó szellemi értéket hozott létre, amely számos állami és helyi elismerés után egy ilyen köznapi, de sokak számára nagyon fontos teremnévadáshoz vezetett. A legmeghatóbb az volt, hogy az ünnepségen a 89 esztendős névadó is részt vett. Az iskolába feleségével, valamint két fiával, testvérével, rokonaival és tisztelőivel érkezett. A műsort adó gyerekek is sejthették, hogy itt most valami különleges esemény készül: a jelenlevők meghatott arca sok mindent elárult...
Szakács László soltvadkerti pályafutása 1937-ben kezdődött, amikor Pápáról megérkezett a gyülekezetbe Sikter András lelkészhez. Az evangélikus iskola egyik osztályát bízták rá, emellett a többi tanítóval váltva kántori teendőket is ellátott. Feladata volt még a vasárnap délutáni missziós, valamint az énekkari foglalkozások vezetése is. Mindezeken túl 1938-tól 64 éven át ő végezte a helyi meteorológiai megfigyelőállomás által mért adatok lejegyzését is.
Szakács László tanítási módszere több szempontból is megelőzte korát: Soltvadkerten az ő kezdeményezésére indult a szaktantermi rendszer, és ő szorgalmazta az iskolai gyakorlókert létrehozását is. Ez utóbbi segítségével minden tanuló elsajátította a modern kertészeti, illetve a szőlő- és gyümölcstermesztési technológiákat. Nagy kár, hogy ez a gyakorlókert a hanyag utókor és a más dolgok iránt érdeklődő fiatalság miatt talán örökre a múlté lett.
Amikor Szakács László a 70-es évek végén nyugállományba vonult, véget ért egy fejezet az iskola történetében. Az intézményből lassanként eltűntek a régi tanárok és az országos irányvonalnak megfelelően a férfi pedagógusok is. A nyugdíjas tanító úr azonban nem pihent. Noha az énekkar vezetését idővel befejezte, a kis szőlő és a kert lekötötte minden idejét. Szorgosan végezte a meteorológiai méréseket, és publikált, ahol lehetett. Na meg mesélt az utcán mindenkinek, aki csak meghallgatta. Mesélt a régi evangélikus oktatásról, az államosításról, amikor azt hitték, vége a világnak. A régi gyülekezeti életről, a német istentiszteletekről, az énekkar finnországi útjáról, a pedagógiáról és a földtörténeti táblázatról, amelynek azóta lába kélt...
Az ünnepségen a 89 éves tanteremnévadót két olyan tanítványa köszöntötte, akik ma már ugyancsak nyugdíjasként élik alkotó életüket.
Starkné Koltai Margit az egyik első tanítványa volt Laci bácsinak. Mint elmondta, ma is őrzi azt a kis naplót, amelyet felnőtt fejjel kapott meg idős tanítójától. Ebben mindegyik tanítványáról - így róla is - készült egy folyamatos jellemzés, melyben a diákok pozitív és még javításra szoruló vonásait vette sorra a nevelő.
Az idős pedagógus beszédében kiemelte: "Az én életcélom a munkára való nevelés volt. Az a munkára való nevelés, amely ma olyannyira hiányzik! Hogy nemcsak táncból és érvényesülésből áll az élet, hanem olyan munkából, amelyet szeretettel végzünk, merthogy szeretünk dolgozni! Tudják, mit jelent az, amikor az ember örömöt talál abban, hogy a növény, amelyet elvetett, kicsírázik, és szárba szökken? De tudok az állattanból is példát mondani: méhészként figyeltem meg, hogy azokat a kis méheket, amelyek éppen kikeltek, az idősebbek hogyan fogadták. A méhecskének odanyújtotta a csápját az egyik öreg, és a kicsi rögtön tudta, mit kell cselekednie! Sajnos nekünk nincs mindig ilyen csápunk, hogy minden gyereket így fogadjunk..."
Szakács László ezután könnyek között mondott köszönetet feleségének, két fiának, testvérének és volt tanítványainak azért, hogy január 26-ra megszervezték ezt az ünnepséget, és elhozták őt szerettei közé.
Ifj. Káposzta Lajos