e-világ

A Panama-csatorna

Az ország viharos történetének talán legdöntőbb eseménye a csatorna megépítése volt. A gondolat először ötszáz évvel ezelőtt, még V. Károly császár uralkodása idején fogalmazódott meg. Ahhoz ugyanis, hogy a kontinensek között folyó kereskedelem igazán megindulhasson, szükség volt egy, az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő csatorna megépítésére. Ez persze hatalmas befektetetést igényelt volna. De más akadály is felmerült. V. Károly utódja, II. Fülöp "evangéliumi" alapot is talált az építés ellen: "Amit Isten összekötött, azt ember el ne válassza" - mondotta. Így a csatorna megépítése századokig halasztódott.

Amikor azonban 1848-ban aranyat találtak Kaliforniában, kitört az aranyláz. Évente harmincezer ember utazott Kalifornia keleti partvidékére abban a reményben, hogy ott majd meggazdagodik. Bár 1855-ben megépült az országon átvezető vasútvonal, az azon való szállítás nagyon sokba került volna. Égetően szükségessé vált tehát a csatorna megépítése, hiszen az megrövidíti az utazást, és olcsóbbá is teszi a fuvarozást.

A 19. században aztán történt valami, ami döntőnek bizonyult az ügyben. Egy porosz tudós, Alexander Humboldt tudományos kutatást végzett az úgynevezett Spanyol-Amerika vidékén. Sokan ezt a kutatást tartják Amerika második felfedezésének. Maga Jefferson, az Egyesült Államok elnöke is kapcsolatba lépett a tudóssal, hogy megismerje kutatásai eredményeit. Ezzel aztán Amerika érdeklődése is a csatorna építése felé fordult. Végül is a tervezését a világhírű francia mérnökre, Ferdinand de Lespersre bízták. (Ő tervezte a Szuezi-csatornát is.) 1880-ben a franciák kezdték meg az építést. Munka közben azonban kiderült, hogy az előzetes számításokba több hiba is csúszott. A munkásokat malária és sárgaláz pusztította. A járványoknak mintegy harmincezer ember esett áldozatul. A vállalkozók is csődbe jutottak, sőt hatalmas botrány tört ki a pénz kezelése körül. Az események egész Franciaország gazdasági életét megrázták. (A panama szó mai jelentése is innen származik.)

1903-ban az ország függetlenné vált Kolumbiától. Roosevelt elnöksége alatt, 1904-ben pedig John Walker irányításával ismét megindult az építkezés - új lendülettel, de most már amerikai irányítással. Hatalmas mennyiségű földet kellett megmozgatni ahhoz, hogy a csatornát szintbe hozzák. Csak a földmunka 223 millió dollárba került. 75 000 munkást alkalmaztak, akik közül 25 ezren baleset vagy járvány áldozatai lettek. A dolgozókat hátrányos megkülönböztetések is érték: az ázsiai és afrikai munkások kevesebb bért kaptak, mint a fehérek, és szociális körülményeik is rosszabbak voltak.

A függetlenné vált ország anyagi fellendülést várt a csatorna felépítésétől: abban bíztak, hogy Panama lesz a világ kereskedelmi hajózásának központja. Ez végül így is lett, ám borsos árat kellett fizetni érte: közben az ország Amerikától függő állammá vált. Lassan Amerika az ország kül- és belpolitikájába is beleszólt. A csatorna megépülése után az USA 14 katonai objektumot épített annak övezetébe, és az őslakosságot kitiltotta onnan.

A Panama-csatorna a Szuezi után a második leghosszabb vízi út, a hossza 81,6 kilométer. A munkálatok 10 évet vettek igénybe. 1914 augusztusában került sor az ünnepélyes megnyitásra, ekkor hangzott el az ünnepi beszédben: a csatorna a világ javára ("pro mundi beneficio") épült. Ez a jelszó később a panamai zászlóra is felkerült.

S valóban: a csatorna nem csupán az országnak hozott fellendülést, hanem az egész világnak. Évente több mint 14 ezer hajó halad át rajta mintegy 20 millió tonna áruval. Az USA 60%-ban használja ki, de olyan országok is szállítanak rajta, mint Japán, Kína vagy Tajvan.

A látogatót rabul ejti az, hogy a csatorna milyen harmonikusan illeszkedik bele a természetbe. Nem egy "betonteknő" tárul az utazó szeme elé, amely zavarja a táj szépségét. A csatorna tavakkal, folyókkal és szigetekkel van összekötve, partjain dús és háborítatlan növényzet virul. Az állatvilága is élő és maradandó. A csatorna így tulajdonképpen természetvédelmi területté is vált.