e-világ

Elment egy ember, egy fiatal, életerős ember, akinek rövid pályája az egészségről, a teljesítményről üzent. Ehhez képest durva, kiábrándító a valóság: Fehér Miklós, a Győrből Portugáliába került huszonötszörös magyar válogatott labdarúgó egy bajnoki mérkőzés hosszabbításában rosszul lett, elesett és - bár két ízben is újraélesztették - a kórházban néhány óra múlva elhunyt. Mindeddig nem sikerült egzakt, bizonyított orvosi magyarázatot találni a tragédiára.

Az eset világszerte rendkívüli visszhangot keltett. Ennek több oka is van: egyrészt azért, mert tévénézők milliói váltak a haláltusa szemtanúivá. Másrészt mert az utóbbi időben több hasonló eset fordult elő. Harmadrészt pedig amiatt, mert Fehér Miklós sportszerűen élő, hivatására koncentráló, annak mindent alárendelő ember volt.

Vegyes érzelmeket keltett ez a televízió jóvoltából egyenes adásban közvetített tragédia. Az ember természetes igénye, hogy élete talán legintimebb eseménye, elmúlása szerettei körében menjen végbe. Durva atrocitás, kegyeletsértés a televízió képernyőjén látható szenvedés. Ugyanakkor jelentős figyelmeztető, nevelő ereje is van, hiszen arra döbbent rá minket: ez velem is megtörténhet, megtörténhetett volna. A megrendülésben az azonosulás élménye is benne rejlik: az ember szembesül halandó mivoltával.

Még tart a temetés után a gyász akut szakasza, még nem száradtak fel a könynyek, de már meg kell kísérelnünk válaszolni az előttünk tornyosuló kérdésekre és levonni a tanulságokat.

Amióta hazánkban is szabad a vallásgyakorlás, több élsportolóról tudjuk, hogy hitben él, és azt is, hogy volt, aki nem tudta a hitét és az élsportolói életformát összeegyeztetni, ezért abbahagyta a versenyzést. Nálunk is vizsgálhatóvá vált a hívő élet és a sport kapcsolata. A hivatástechnikai normák a professzionális sportban is érvényesek. Ez alapvető igény, melyet nem könnyű betartani a pénz által determinált közegben. A mai élsport torzulásai - a teljesítménykényszer, a pénz utáni hajsza, a doppingvétségek - megnehezítik az etikus magatartást. Egyre inkább a negatívumok közé sorolják az élsportolók túlzott igénybevételét, egyfajta kizsákmányolását is. Nehéz megtartani a sport és az egészség közti evidens összefüggést, márpedig e nélkül tartós teljesítményt nem lehet elérni.

Fehér Miklós drámája ezért is figyelmeztető erejű. A gondos orvosi vizsgálat, az etikus magatartás, a jó felkészülés sem jelentett abszolút védelmet számára. Sőt lehet - ez az egyik orvosi magyarázat -, hogy egyfajta túlmotiváltság olyan teljesítményekre sarkallta, amelyek később végzetessé váltak számára.

Van egy általánosabb üzenete is a tragédiának. Alázatra nevel. Határainkról szól. Arról, hogy minden tudományos, kulturális, sportbeli teljesítményünk ellenére koldusok vagyunk. Végesek az ismereteink. Isten kegyelmére szorulunk. Bizony gyakran véli úgy az emberiség egy-egy új felfedezés kapcsán, hogy nincsenek, egyszer eltűnnek a határok, a korlátok, és az ember átveszi az Isten helyét, szerepét.

És persze arra is figyelmeztet minket ez a megdöbbentő eset, hogy jobban, még jobban kell törődnünk egymással. Azokkal is, akiknek látszólag nagyon fut a szekere, akik sikeresek. Mert sohasem lehet tudni, mi a siker ára, hogy van-e értelme az adott programnak. Fehér Miklós imponáló következetességgel vállalta, élte a profi labdarúgók életét. A mediterrán népek érzelemgazdagságán túl talán ezért is áradt olyan erőteljesen felé - és emléke felé - a portugálok szeretete. Mert tanúi voltak egy tisztességes életnek, és megrázta őket az elmúlás igazságtalansága. De a könnyek felszáradása után talán felteszik maguknak a "miért?" kérdést. És ha erre sem nekik, sem nekünk nem lesz jó válaszunk, anynyi bizonyos: a labdarúgó tragédiája életvezetésünk, életmódunk felülvizsgálatát, mérlegre tételét kívánja mindanynyiunktól.

Valami baj van az értékrendünkkel, preferenciáinkkal, és a gond mélyebb, mint hittük volna. Legalább idáig jussunk el.

Frenkl Róbert